Tíz hónap elteltével újabb találkozóra hívta Kopócs Tibor grafikus, festőművész, író és szerkesztő a kultúra, a művészetek és a műalkotások sorsa iránt érdeklődő és tenni akaró alkotókat, szakembereket és művészetpártolókat.
Stubendek László köszöntője után Kopócs Tibor vitaindító előadásában a digitális világ és a kultúra, illetve a művészet kapcsolatát boncolgatta.
Korunk digitális világában átértékelődött az életünk, s benne szinte minden fontosabb értékrendje, szemlélete, az alkotás, a művészet megítélése, elfogadása, és – talán – ez az állapot velünk is marad.
A 21. század első harmadában vagyunk. Vagy elfogadjuk, vagy alkalmazkodva hozzá, tovább tudjuk gondolni a digitális technika adta fejlődés értékrendjét, ami jelenleg elbizonytalanít a túlburjánzó esztétikum kínálatával.” Kopócs Tibor szerint megfogalmazódik a kérdés, a 21. században: kell-e, s ha igen, milyen művészet kell?
Szükségünk lesz-e rá?
„A posztmodern kultúra, művészet kimerült, elsekélyesedett, idejét múlta, de lám, szélsebesen terjednek a neten az olcsó, híg, megtévesztő hamis infók, ízlésünket romboló, tolakodó »esztétikumok«, amit kreatív műalkotásként aposztrofálnak.”
További kérdések merülnek fel a művészetről és a műalkotásról, illetve az alkotókról. Ki a műalkotó, a tanult vagy az ösztönös zseni? Kit szolgáljon a kultúra, a művészet? Vajon van-e befogadó készsége a társadalomnak ezek iránt? Vajon a mesterséges intelligencia teremti-e meg a közízlést?
Érték és olcsó dekoráció
A feltett kérdésekre elsőként A. Bak Péter festőművész, művészeti író, festmény és műtárgy szakértő becsüs, hagyatékgondozó válaszolt, aki a magyarországi Lábatlanról érkezett.
„A digitális technika korunkban olyan, mint a fényképezés feltalálása a 19. század közepén, majd elterjedése a 20. században. Akkor is voltak olyan hangok, hogy a festészet megszűnik, minek festeni, amikor a fotómasina tökéletesen megörökít tájat, embert, épületet, állatot és bármit. És itt van a lényeges különbség a gép objektíve és a festőművész alkotó keze között.
A művész átlényegíti a látottakat, ha kell, elvesz, ha kell, hozzáad a témához, vagyis színben és rajzban komponálva alkot. A fényképezőgép nem tudta megszüntetni és helyettesíteni a festészetet, inkább segítheti.
Gondoljunk csak Munkácsy Mihály sokalakos kompozícióira, amelyekhez beállította a modelleket és lefényképezte a jelenetet, majd eme fotók vezették remekművei megalkotásában. Csontváry Kosztka Tivadar képei megfestéséhez egyenesen színezett képeslapokat használt.
A digitális technikát főleg a fiatalok használják, akik az alkotói folyamat könnyebbik részét vállalják, részint tehetségtelenségük okán.
Ugyanis a számítógépes grafika a különböző programok segítségével gyors, látványos, de végül is értéktelen dekorációt hoz létre. Minden jó művészetnek tudás az alapja”, zárta gondolatait A. Bak Péter.
Mikóczy Dénes hozzászólásában beszélt az ősember mai szemmel is csodálatos barlangrajzairól, annak művészi értékéről. Az lenne az ideális, ha a népet szolgálná a művészet, és nem csak egy szűk elit réteget, mondta A. Bak Péter.
„A mai társadalmat nem érdekli a minőségi kultúra, kiállítótermekbe, múzeumokba alig járnak belföldiek. A kortárs művészekre nem kíváncsi sem a sajtó, sem a szakma, sem a művészettörténész, vásárlókról már nem is beszélve. Állami és egyházi megbízások nincsenek, a múzeumi és közületi vásárlások megszűntek, a gyűjtő-befektetők kizárólag szignót vesznek.”
Mikóczy Dénes hozzászólásában példaként említette Van Gogh holland festőt, aki életében állítólag csak egy képet tudott eladni, mert festészete nem volt népszerű abban az időben, ma meg dollármilliókat adnak egy-egy művéért.
A cél egy galéria
Kopócs Tibor felvetette, hogy létre kellene hozni a Felvidéki Kortárs Magyar Galériát Észak-Komáromban. Az egyik javaslat szerint a komáromi bástya-rendszerben, az V. és a VI. bástya lenne erre alkalmas. Ott most a Duna Menti Múzeum Lapidáriuma található, látogatottsága elenyésző, számos nagy helyisége, területe kihasználatlan.
Ez a galéria fogadhatná be az elhunyt művészek, összesen 38 festő, szobrász hagyatékát, illetve gyűjthetné a kortárs felvidéki alkotók műveit.
A galéria fenntartása, működtetése szakemberekre tartozna, jegyezte meg Kopócs Tibor, és hozzáfűzte, a felvidéki magyar nemzettudat megerősítése érdekében elvárható lenne a társadalomtól a vizuális kultúra bizonyos szintű mecenatúrája is.
A. Bak Péter hozzászólásában, mint gyakorló hagyatékgondozó és okleveles szakbecsüs, ezt tartja a legnehezebben megvalósíthatónak, mert sok pénz, hozzáértő szakemberek és kultúrpolitikai segítség kell hozzá. Ő egyelőre egyiket sem látja elérhető közelségben. Az idő közben halad, a művészek elhalnak, a hagyatékuk szétszóródik jobb esetben, rosszabb esetben konténerben, szeméttelepen végzi. Ő a mindennapok gyakorlatában látja és tapasztalja a művészeti hagyatékok sorsát, illetve sorstalanságát.
Éva Dénesová művészettörténész hozzászólásában kifejtette, alkalmas épületet kell találni a galériának.
A hagyatékokból válogatva állítanák össze a galéria anyagát.
Stubendek László, a Csemadok komáromi szervezetének az elnöke üdvözölte a nemes elképzelést, és felajánlotta segítségét. Istenes József építész is az első helyre tette az alkalmas épület megszerzését és a döntéshozókkal való tárgyalások megkezdését. Hasonlóan vélekedett Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára, és szintén felajánlotta az általa képviselt szervezet segítségét.
Végső gondolatként az fogalmazódott meg, hogy ebbe a közös gondolkodásba és tervezésbe bevonják a felvidéki magyar politika képviselőit is.
A. Bak Péter azt javasolta, hogy amíg a nagyszabású terv nem válik valósággá, készüljenek a főleg idős alkotókkal a műtermeikben filmek, riportok. Közben a művészi hagyatékot is fel tudják mérni, meg tudják kérdezni annak későbbi sorsát. Ez gyors, hatékony és kevés pénzből is megvalósítható. (Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete)
Megjelent a Magyar7 hetilap 21. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
