Azonnali szabadon bocsátását követelte az Egyesült Államok vasárnap Raman Prataszevics másként gondolkodó újságírónak, akit a fehérorosz hatóságok letartóztattak, miután Minszkbe térítették a Ryanair légitársaság vilniusi járatát, amelyen utazott.
A Ryanair közlése szerint Görögországból Litvániába tartó járatuk a fehérorosz légiirányítástól kapott utasítást minszki leszállásra, egy a fedélzeten lévő állítólagos robbanószerkezetre hivatkozva.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter határozottan elítélte a járat eltérítését és Prataszevicsnek, a Fehéroroszországban szélsőségesnek nyilvánított NEXTA nevű Telegram-csatorna korábbi főszerkesztőjének letartóztatását.
Ez a Lukasenka-rezsim által elkövetett, megdöbbentő cselekmény több mint 120 utas, köztük amerikai állampolgárok életét veszélyeztette”
– hangsúlyozta nyilatkozatában Antony Blinken.
„Az első jelentések, amelyek a fehérorosz biztonsági szolgálatok részvételéről szólnak és egy fehérorosz harci gép bevetéséről az utasszállító elkísérésére, súlyos aggodalomra adnak okot és teljes kivizsgálást igényelnek”
– áll a nyilatkozatban.
Az Egyesült Államok közölte, hogy válaszát összehangolja szövetségeseivel, köztük az Európai Unióval, valamint Litvánia és Görögország tisztségviselőivel.
Pucila és Prataszevics 2017-ben hozták létre Telegram-csatornájukat, amely a tavaly augusztus 9-i elnökválasztást követően az ellenzéki hangok legfőbb platformjává vált. Az akkori voksolást ismét az országot hosszú ideje irányító Lukasenka nyerte meg, a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80,1 százalékával. Az ellenzék csalást kiáltott, Lukasenkát az Európai Unió sem ismeri el törvényes államfőnek.
A választás után hosszú ideig hetente tartottak tiltakozó megmozdulásokat, amelyeket a biztonsági erők levertek. Több mint 30 ezer tüntetőt tartóztattak le, több tiltakozó életét vesztette, további százak pedig megsebesültek a megmozdulások során.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »