Az iskola szót tartom árulkodónak. Mert az újságokból, könyvekből jövő gyűlölet forrása lehet a szerzők egyéni akciója. Ám, ha az iskola gerjeszti a gyűlöletet, ahhoz állami akarat kell.
Jó volna már kilépni ebből az árnyékből a mindannyiunkra sütő nap melegére. Száz éve igyekszünk, és meddő az igyekezetünk. Március 23-án a Charta XXI. Egyesület „Együtt az úton románok és magyarok” konferenciáján azért egy kicsit áttörni látszott a nap a felhőkön. Mikolczy Ambrus professzor ugyanis a közös magyar-román tankönyv kérdését vetette fel, aminek lehetséges volta pillanatnyilag több mint kétséges, szükségessége azonban nem vitatható.
Hogy mennyire nem, az kitűnik az alábbiakból. 1971-ben a Korunk Nicolae Iorga századik születésnapjára egy tanulmányt közölt Dan Berindei tollából. Ebben az írásban a szerző Iorgától a következő 1932-ből származó idézetet hozza: „Nagy szerencse, hogy a gyűlölet csak a felső rétegekben létezik, s az újságok, a könyvek és az iskola terjeszti… Lent az azonos munkát folytató emberek megérthetik egymást. A román és magyar paraszt ugyanazon a földön él, s ha rájuk bízzák a dolgokat és nem uszítják egymásra őket, az egykori jószomszédságban élnek tovább. A mesterségek, a kereskedelem megköveteli a kapcsolatokat, s e kapcsolatok nem hiányozhatnak pusztán azért, mert az egyik egy nyelvet beszél, a másik pedig mást.“
Elgondolkodtató idézet. Az iskola szót tartom árulkodónak. Mert az újságokból, könyvekből jövő gyűlölet forrása lehet a szerzők egyéni akciója. Ám, ha az iskola gerjeszti a gyűlöletet, ahhoz állami akarat kell. Berindei nem jelöli meg az idézet forrását, de ha pontosan citálja Iorgát, akkor ez annak a beismerése, amit manapság is érez a romániai magyar: hivatalból idegen elemnek tekintik a szülőföldjén. Iorga ezen valószínűleg akaratlan beismerése alátámasztja, amit Simó Márton az említett konferencia egyik előadója írt: Trianonon túllépni akkor lehetne, ha magyarság helyzete állampolgárságtól függetlenül mindenütt megnyugtató lenne. „Ha a magyarok úgy élhetnék meg közösen egyazon nyelv- és népcsaládhoz való tartozásukat, ahogyan a német nyelvet beszélők – például –, akik az évszázadok folyamán megszokták, hogy nem élhetnek ugyan egyazon államban, de kultúrájukat közösen élhetik meg, és fölöttébb büszkék, hogy az milyen sokrétű, s földrajzilag is milyen tágas területen él és működik. Vagy az angolszászok. Vagy a franciák. És az oroszok.”
Ha az iskola gyűlöletet kelt, az olyan, mint a kútmérgezés. Főbenjáró bűn. Mondhatja valaki, hogy 1932 régen volt, azóta nagyot fordult a világ. Ez igaz. De vajon milyen irányban fordult? Iorgát megölték a vasgárdisták. Bármily kiváló történész volt, lehetne tőle is vad idézeteket idecitálni. De nem a konfrontációt keresem, hanem a párhuzamokat. Ismeretes egy olyan idézet is tőle, hogy „Romániát románok veszik körül”. Ez még Trianon után is igaz. Ezért kellene kialakítanunk a nemzeti összetartozásnak azt a formáját, amelyre Simó Márton utalt. A magyaroknak csak száz éves az ilyen tapasztalatuk, a németek viszont soha nem alkottak egyetlen államot, Hitler is csak Ausztriát tudta bekebelezni, Svájchoz nem nyúlt, s a közép-európai németeket csak a háború után űzték el szülőföldjükről. Mit kell tenni, hogy a Spanyolországban, Olaszországban milliószám élő románok ne olvadjanak be új hazájukba? Mit kell tenni, hogy Románia magyarjai magyarként élhessenek szülőföldjükön? Sokat, legelébb talán azt, hogy Iorga kijelentése mihamarabb elavuljon, azaz se újság, se könyv, se iskola ne szítsa a gyűlöletet. Ami amúgy idegen a román ember természetétől.
Azután pedig elindulhat egy folyamat, amelyben magyar és román történészek képesek megbeszélni a közösen átélt történelem vitatott pontjait, s a tények talaján akár közös álláspontra is juthatnak. Ez persze még nem közös történelemkönyv. Ahhoz két állam közös akarata kell. És idő: a német-francia közös történelemkönyvhöz is évtizedekre volt szükség az Unión belül. Románia és Magyarország még csak a második évtizednél tart.
Surján László
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
