Kósa: az ellenzék megpróbálhatja lejáratni a voksolást

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője nem tud arról, hogy munkaidőben, állami, illetve önkormányzati hivatali infrastruktúrát felhasználva buzdítanák részvételre az állampolgárokat a vasárnapi népszavazásra, az erről szóló hírek ezért szerinte lehetnek szándékos lejárató kampány részei is.

A kormánypárti politikus csütörtökön, más témában tartott sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva kijelentette, nem szabad munkaidőben, hivatali infrastruktúrát használva népszavazásra buzdítani, de rövid kutakodás után nem is értesült ilyenről.

Kiemelte, elég nehéz mit kezdeni a 444.hu ezzel ellentétes állításaival addig, amíg a portál nem hozza nyilvánosságra forrásait. Az erről szóló cikk igazságtartalmának megállapításához ugyanis meg kellene vizsgálni az oldalt értesítők szándékát – mondta Kósa Lajos, aki könnyen elképzelhető példaként említette, hogy “egy DK-tag csinál ilyet látványosan, hogy a népszavazás intézményét lejárassa”.

“A DK-sok, meg a szocik is elég ravaszak ahhoz, hogy ilyet csináljanak” – fogalmazott, hozzátéve, az említettek a voksolás “meghekkelésére” konkrét felszólítást is kaptak a Helsinki Bizottságtól.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »