Ideje volt: Kiengedték a börtönből Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt

Szőcs Zoltánt és Beke Istvánt éjfélkor kiengedték a Bukaresti börtönből, a székely vármegyések házi őrizetbe kerültek – tudta meg az Alfahír.
Szőcs Zoltán otthon
A román bíróság az ügyvédjeik sokadik fellebbezését elfogadva tegnap délután úgy határozott, hogy elrendeli a házi őrizetet. Szőcs Zoltánért és Beke Istvánért már el is ment családjuk a bukaresti börtönbe, és hazamentek.
Az ügy körülményeire jellemző, hogy az Alfahír jogi szakértője szerint már az elmúlt hónapokban is látszott, hogy a román bíróság is tudta, hogy teljesen tarthatatlanok a vádak és csak politikai okok miatt tartottak őket előzetes letartóztatásban, házi őrizetbe való kiengedésüket pedig egyértelműen a nyári politikai uborkaszezonra időzítették. 
Együtt a Beke család
Bár a román média már tegnap délután megkapta a házi őrizetről szóló hírt, most egységesen agyonhallgatta. Pedig elég komoly hírértéke van annak, hogy ki kellett engedni a fogva tartásból a két “veszélyes terroristát” akikkel decembertől áprilisig folyamatosan riogattak a román népet. Szőcs Zoltán első szabadlábon adott üzenetében elmondta: megerősítette a börtön és Isten segítségével folytatják a küzdelmüket a székely igazságért. Köszönetet mondott minden nemzeti érzelmű magyarnak, hogy kiálltak mellettük és összefogtak az igazságtalansággal szemben.


Forrás:magyarellenesseg.com
Tovább a cikkre »