Felháborodást keltett, hogy a szenátus nem adta ki Opreát

A DNA és Klaus Johannis államfő egyaránt bírálta a szenátust, amiért az nem tette lehetővé, hogy a korrupcióellenes ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt eljárást indítson Gabriel Oprea ellen.

Gabriel-Oprea-L_bGabriel Oprea

A szenátust bírálja az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) és Klaus Johannis államfő, amiért az hétfőn este elutasította a DNA kérését, és nem hagyta jóvá az ügyészek által gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsított volt belügyminiszter, Gabriel Oprea mentelmi jogának megvonását és ezzel a bűnvádi eljárás beindítását.

A szenátus 73-45 arányban vetette el a DNA kérését. Mint arról beszámoltunk, Opreát a törvénytelenül igénybe vett rendőri kíséretét felvezető motoros rendőr, Bogdan Gigină halálosbalesete miatt gyanúsította meg a DNA.

A DNA felrója a szenátusnak, hogy döntése nyomán az igazságzsolgáltatás nem végezheti a dolgát.
Klaus Johannis reakciójában leszögezte: mélységesen csalódott a parlamentben történtek miatt. Rámutatott: azon politikusok, akik akadályozzák az igazságsszolgáltatás munkáját, sohasem vívják ki a polgárok tiszteletét és bizalmát. „A mostani szavazással a szenátorok egy része ismét bebizonyította, hogy még mindig nem érti: egy ember bűnösségéről vagy ártatlanságáról nem a parlamenti szavazás, hanem a bíróság dönt” – mutatott rá az államfő, hozzátéve: egy jogállamban senki sem állhat a törvények fölött.

Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete is arra hvta fel a figyelmet, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő.

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke alkotmánymódosítás révén szüntetné meg a mentelmi jogot, mivel szerinte az ilyen ügyek hatalmas nyomás alá helyezik a honatyákat, akiknek bírákként kell viselkedniük.

Nicuşor Dan, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a vezető parlamenti pártokat – PSD, PNL és PMP – vádolta azzal, hogy összefogtak Oprea megmentéséért, hiszen az és egykori pártja mindegyikükkel együttműködött már.

Maga Oprea egyébként a szavazást követően ismét tagadta, hogy vendéglőből tartott volna hazafelé a tragédia idején, állítása szerint „egy nemzetbiztonsági intézményben” járt. Egyben megpróbálta az áldozatra kenni a felelősséget, mondván: az úttesten zajló munkálatokról többször is figyelmeztették a konvojt kísérő rendőröket, a konvojhoz kirendelt rendőrautóban pedig Gigină násznagya ült, aki korábban jelezte az áldozatnak: jobban tenné, ha aznap nem menne szolgálatba. Oprea szerint ha Gigină „profibb lett volna”, nem következik be a tragédia.

Oprea „megmentői” között ott van Călin Popescu Tăriceanu, Șerban Nicolae és Ilie Năstase is. Mint arról beszámoltunk, a DNA szerint Oprea jogtalanul igénybe vett kísérettel közelekedő konvoja a politikus utasítására a megengedettnél nagyobb sebességgel hajtott. A DNA szerint Oprea azáltal, hogy törvénytelenül vette igénybe a rendőri felvezetést szolgálati gépkocsija számára, közvetve hozzájárult ahhoz, hogy október 15-én este a konvojt felvezető motoros rendőr, Bogdan Gigină halálos balesetet szenvedett, miután nagy sebességgel belehajtott a gázművek által az úttesten kiásott gödörbe.

A DNA a rendőri kíséret jogtalan igénybe vétele miatt már eljárást indított Oprea ellen. Az ügyészség közleménye szerint 2015-ben Oprea háromszor annyi alkalommal vett igénybe rendőri felvezetést, mint az államfő, és vendéglőbe, pártrendezvényekre vagy hazafele menet is rendőri felvezetéssel közlekedett, alkalmanként több mint 25 rendőrt mozgósítva.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »