Együttműködne az LMP és a Jobbik?

Együttműködne az LMP és a Jobbik?

A Jobbikos Szilágyi György például egy korábbi hangfelvételen így beszélt az LMP-sekről: „…ebből az LMP-ből, még akkor is, hogyha az SZDSZ erőteljesen ott nyomul és segíti, ebből az LMP-ből, ebből a belvárosi úri fiúk gyülekezetéből soha nem lehet meghatározó tényező a politikában” – fogalmazott Szilágyi György.

Vona Gábor egy publicisztikában egyenesen azt írta: „az LMP nyálas belső-pesti politikájával nemigen rúghat labdába.”

Kedden Volner János azonban azt mondta, hogy a Momentum és az LMP volt az a párt, amelyre Vona Gábor azt mondta, hogy érdemes velük arról beszélni, hogy milyen Magyarországot szeretnének 2018 után. A Jobbik frakcióvezetője annak kapcsán mondta ezt, hogy a Jobbik kikkel lépne szövetségre az idei évben. A frakcióvezető szerint, ha szükség lenne rá, most már összefognának az LMP-vel.

Nincs egyetértés a Jobbikban

Dúró Dóra szerdán már cáfolta Volner János egy nappal korábbi kijelentését. A képviselő az M1 kérdésére azt mondta: a Jobbik senkivel sem működik együtt. Dúró Dóra továbbá elmondta, a 106 egyéni választókörzetben a Jobbik önálló egyéni jelölteket állít, önálló listát állít a választásokra és senkivel semmiféle koordináció nem folyik és nem is folyt – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.

Egy másik Jobbikos képviselő szerint viszont majd meglátják – Szilágyi György alig néhány órával Dóró Dóra kijelentése után egy harmadik állítást is megfogalmazott. A politikus, aki korábban „úri fiúk gyülekezeteként” emlegette az LMP-t, most azt mondta: a választások után kiderül, hogy érdemes lesz-e együttműködésről beszélni. Ha igen, akkor csak a 21. századi pártok jöhetnek szóba, és nem zárta ki, hogy az egyik ilyen az LMP lehet.

Az LMP szerint viszont amíg a Jobbik maga sem tudja, hogy mit akar, addig nincs miről beszélni. Kanász-Nagy Máté úgy fogalmazott: egy olyan párttal nehéz összefogni, amely súlyos identitásválságban szenved.

Az LMP szóvivője elmondta, nem igazán tudnak viszonyulni ehhez, amíg a Jobbik sem tisztázza magában, hogy ők mit akarnak és kik is ők valójában. Azt ugyanakkor az LMP szóvivője sem cáfolta, hogy később tárgyalóasztalhoz ülnének a Jobbikkal.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »