Dollárra vágyott a kíses K. Rómeó – aztán szúrt is játszásiból

Egy 24 éves budapesti “férfi” 2016. szeptember 22-én 3 óra 30 perc körül a Budapest VI., Mozsár utcában odalépett két férfihoz, és az értékeik átadására szólította fel őket. Az amerikai állampolgárságú turisták nem tettek eleget a követelésnek, ezért a férfi egy késsel többször is megszúrta őket, majd elvette a náluk lévő készpénzt, és elmenekült a helyszínről.

Magyar Menedék - Nemzeti Könyvhét

A VI. kerületi rendőrök beazonosítása után elfogatóparancsot adtak ki K. Rómeó ellen, aki a bűncselekmény elkövetése után egy csobánkai lakásban bujkált. A terézvárosi nyomozók a BRFK Bűnügyi Főosztályának munkatársaival Csobánkán 2016. szeptember 23-án 15 óra 15 perckor elfogták, majd előállították a férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányságára, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették. Ellene felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folyik eljárás, a rendőrség előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására.

(Police.hu)


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »