Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter hétfő este a B1 tévéadó műsorában élesen bírálta a romániai kórházakban uralkodó állapotokat, leszögezve: pénzt ömleszteni a rendszerbe nem megoldás, hiszen a Matei Bals Intézetben is hatalmas befektetéseket eszközöltek, és mégis kitört a tűzvész, amelyben betegek haltak meg.
„A romániai kórházakban nincsenek technikusi csapatok, csak néhány bácsi, akik még összekötnek pár drótot” – nyilatkozta a miniszter, hozzátéve: ésszel, átgondoltan kell a befektetéseket végezni, és a munkálatokat technikusi csapatoknak kell ellenőrizniük.
Az egészségügyi minisztériumban nincsenek erre emberek, nincsenek mérnökök, építészek, tervezők és kivitelezők – mutatott rá. Helyi szinteken végezték el a befektetéseket, de azokat senki nem ellenőrizte. A miniszter úgy véli, a problémák nem fognak megoldódni, ha központi, regionális és helyi szinteken nincs meg a szükséges technikai kapacitás.
„Azokkal a kórházakkal kell dolgoznunk, amelyek léteznek, és ott kell a befektetéseket elejétől a végéig megcsinálni, új kórházakat kell építeni. Hatékonyan kell építeni, és nem csak papírozni. Túl sok volt a papírozás az utóbbi négy évben” – jelentette ki. (hotnews)
Kiemelt kép: Michal Jarmoluk képe a Pixabay -en.
Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »