Viseljük mi is Szent Márton lelki ruháit – Marton Zsolt püspökkel ünnepeltek Szombathelyen

Viseljük mi is Szent Márton lelki ruháit – Marton Zsolt püspökkel ünnepeltek Szombathelyen

A Szombathelyi Egyházmegye védőszentjét, Szent Márton püspököt ünnepelték november 13-án a szombathelyi székesegyházban. A koncelebrált szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be, aki prédikációjában Szent Márton három „lelki ruhájáról” beszélt.

Marton Zsolt püspök szentbeszédében Szent Márton Istentől kapott hivatására, „lelki ruháira” utalt, amelyeket életében viselt.

Ezek közé tartozott a szegények, elesettek iránti gyengéd szeretete. Ez az együttérző szeretet, amely engedi, hogy a szívéig érjen a másik fájdalma. Márton igazi szociális szent, akit megérintett a szegény, rászoruló emberek élete, sorsa.

Márton a rábízottak igazi pásztora volt. Másik ƒ„lelki ruhaként” a Jó Pásztor karizmáját kapta Istentől. Ez nemcsak a rábízottak lelki gondozását jelentette, hanem például a tévtanítások elleni harcot is, a hit és erkölcs tisztaságának védelméért vívott küzdelmet.

Napjainkban is vannak témák, például a férfi és nő biológiai neme, társadalmi szerepeik, a család fogalma, amelyek foglalkoztatják a közgondolkodást – fejtette ki prédikációjában a főpásztor. – Az Egyház továbbra is kiáll a férfi és a nő szeretetszövetsége és az ebből fakadó család mellett, amely társadalmi és egyházi létünk alapsejtje, és ami nem cserélhető fel semmivel.

Hírdetés

Szent Márton harmadik „lelki ruhája” az ő imádságos lelkülete volt.

lelkét szüntelenül az ég felé fordította – mondta szentbeszédében a szentmise szónoka. – Márton az imádságot az Istennel való bensőséges kapcsolatnak tekintette. Halálos ágyán ezt mondta szerzetestársainak: „Hagyjatok, testvéreim, hadd nézzem inkább az eget, mint a földet!”

A szentmise végén Marton Zsolt váci, valamint Székely János szombathelyi megyéspüspökök a savariai szent oltárához vonultak, ahol az egyházmegyéért, papjaiért és híveiért imádkoztak.

A szentmise visszanézhető ITT.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »