Városháza-ügy: Karácsony szerint egy fideszes bűnöző a kormány újabb "koronatanúja"

Városháza-ügy: Karácsony szerint egy fideszes bűnöző a kormány újabb "koronatanúja"

Karácsony Gergely főpolgármester szerint az úgynevezett Városháza-ügyben egy fideszes bűnöző a Fidesz újabb „koronatanúja”.

Karácsony Gergely csütörtök délután a Facebook-oldalán reagált Láng Zsoltnak, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetőjének sajtótájékoztatójára. A kormánypárti politikus délelőtt azt állította: egy ingatlanfejlesztő közjegyző előtt tett nyilatkozatot arról, hogy a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt., a főpolgármester tudtával, kiajánlotta értékesítésre a Városházát. A nyilatkozó büntetőjogi felelőssége tudatában juttatta el hozzájuk az erről szóló levelet, amelyben azt is közölte, hogy az abban szereplő állításokat hajlandó megerősíteni személyesen, a városháza ügyet vizsgáló bizottság következő ülésén, illetve a rendőrség számára is – mondta Láng Zsolt.

Hírdetés

Karácsony Gergely a közösségi oldalán azt írta: alighanem a hangfelvételek másik főszereplője Zentai Péter – „aki véletlenül sem azonos az újságíróval” – mondta tollba közjegyző előtt azt a nyilatkozatot, amelyet Láng Zsolt „most büszkén lobogtat, a propagandamédia nagy örömére”.

Zentai Péter „Rahimkulovék kijáró embere, egy jól sikerült vitorlázáson, hol máshol, jöttek össze még 2011-ben, azóta együtt bizniszelnek”, és főszereplője a magyar történelem eddigi legnagyobb tao-csalásának; 14 milliárd forintnyi támogatást szedtek össze  – olvasható a főpolgármester bejegyzésében. Sok száz milliónyi hasznot termeltek a Zentai Péterhez kötődő szervezetek, „kihasználva egy bűnösen rossz állami szabályozást, valamint művészek és művészcsoportok jóhiszeműségét”. 2018-ban megszűnt „ennek az élősködésnek a lehetősége”, azóta Zentai Péter cége „ott tanyázik a legnagyobb adótartozók szégyenlistáján” – írta Karácsony Gergely.

„Az meg csak a Fidesz hatalmi gépezetét ismerőknek tűnhet föl, hogy a legnagyobb adósok szégyenlistáján van egy másik neves szereplő is, Gattyán György. Nemrég lecserélték a NAV teljes vezérkarát, azóta Zentai egy fideszes lejáratás kulcsfigurája, Gattyán meg pártot gründol nagy kevélyen az ellenzék kárára, a Fidesz érdekében” – fogalmazott a főpolgármester. „Micsoda véletlen egybeesések…” – tette hozzá.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »