Mit hozhat az új közoktatási reform?

Mit hozhat az új közoktatási reform?

A tervek szerint a 2026/2027-es tanévtől kezdve minden szlovákiai alapiskola az új közoktatási reform alapján fog működni. Több mint 400 oktatási intézményben már most az új tanterv szerint haladnak; kísérleti jelleggel ugyanis lehetőség volt belekóstolni az új rendszerbe. Ezek között 41 magyar tanítási nyelvű alapiskola szerepel.

A Lévai járásból három, az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola, az ipolyviski és a garamsallói alapiskola, a Nagykürtösi járásból pedig a lukanényei alapiskola ismerkedik a reformmal.

Az Állami Oktatási Program magába foglalja a kerettantervet, az új, konkrét oktatási és képzési célokat, valamint a végzősök profilját; a teljesítményi és a tartalmi normák pontosabban meghatározzák, hogy mit kell tudniuk a tanulóknak az egyes oktatási ciklusok lezárultával, vagyis az alapiskola 3., 5. és 9. évfolyamának végén.

Memorizálás és az összefüggések

„Az Állami Oktatási Program lehetőséget ad arra, hogy elsősorban gyerekeket tanítsunk, ne tantárgyakat és tartalmakat. Keretet biztosít ahhoz, hogy az iskoláinkban úgy tanítsunk, hogy a diákok a korukhoz mérten, az életkörülményeiknek megfelelően tudjanak gondolkodni.

Hogy képesek legyenek a tények és fogalmak ismerete, az összefüggések megértése és az általános összefüggések elsajátítása alapján gondolkodni és cselekedni. Ez egy keretdokumentum, az igazán fontos az iskolai valóság és kultúra lesz”

– jelentette ki a reform 2023-as, kísérleti bevezetésekor az akkori oktatási miniszter, Daniel Bútora, hozzátéve, hogy hangsúlyt helyeznek a megvalósításhoz szükséges lépésekre, például a regionális pedagógustámogató központok működtetésére. Mint mondta, az oktatás tartalma és formája jelenleg nem felel meg a 21. század kihívásainak; a memorizálás és tények oktatásának hangsúlyozása helyett az összefüggések megértése a kulcs.

A szaktárca szerint a jó eredmények eléréséhez már nem lesz elegendő, ha a gyermek felelni képes az adott tananyagból, hanem az is szükséges lesz, hogy képes legyen szert tenni a tudásra és azt a gyakorlatban is hasznosítani tudja.

Önálló gondolkodás, felelősségteljes cselekvés

Az oktatási tárca tantervi és innovációs osztályának igazgatója, Martin Kríž arról beszélt, hogy a tanulókat önálló gondolkodásra és felelősségteljes cselekvésre kell tanítani; ahelyett, hogy a pedagógusok kész tudást adnának át nekik. 

A hangsúlyokat az ismeretátadásról helyezzük át arra, hogy megtanítsuk a tanulókat önállóan gondolkodni és felelősségteljesen cselekedni, mert erre lesz szükségük az életben

– mondta el korábban a portálunkon az oktatásügyi minisztérium referense, Urbán Péter, aki szerint a mai felgyorsult világban nem az a lényeg, hogy a diákok azonnal tudják, Ady Endre mikor és hol született, sokkal inkább az, hogy tudják, mit jelent Ady Endre.

 Az új rendszer szerint sokkal inkább a kommunikációra, a kreativitásra és a logikus érvelésre összpontosítunk

– egészítette ki az Országos Közoktatási és Ifjúsági Intézet komáromi központjának igazgatója, Szőköl István.

Gyermekközpontúság, élményszerűség

Az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola – az első ciklus első évfolyamával – 2024 szeptemberében kapcsolódik be az új alapiskolai oktatási program kísérleti szakaszába.

– A kurrikuláris reformról szóló tájékoztatókon többször is elhangzott, hogy a legnagyobb mértékű segítséget azok az iskolák kapják az Országos Közoktatási és Ifjúsági Intézettől, valamint a Regionális Pedagógustámogató Központtól, amelyek a reform kötelező bevezetése előtti tanévekben kapcsolódnak be. Ez logikus is, hiszen a segítő szervezetek száma adott, a bekapcsolódó iskolák száma viszont évről évre nagyobb lesz – fogalmazta meg az iskola igazgatója, Bóna Zsolt. Mint mondta, bíznak benne, hogy a közoktatási reform több problémára is megoldást jelenthet; már csak azért is, mert az új iskolai programjukat az intézmény sajátosságait, erősségeit figyelembe véve alkothatják meg. 

Hírdetés

Az értékelés módjának megválasztása, esetlegesen a blokkokban való oktatás, a fokozottan gyermekközpontú, élményszerű, kevésbé stresszes környezet kialakítása új teret nyit a pedagógusok számára.

Bóna Zsolt elmondása szerint jelenleg az első ciklus (1–3. évfolyam) programja megírásának előkészületei folynak. 

– A pedagógusok áprilistól júniusig a reformmal kapcsolatos innovációs és aktualizációs továbbképzéseken vesznek részt. Az új rendszer működtetéséhez szükséges dokumentumokat magunknak kell megalkotni; az említett segítő szervezetek azonban utat és módszereket mutatnak az elkészítésükhöz.

Külön vagy integráltan?

– A kollégáimmal közös döntést hozva úgy határoztunk, hogy az új tanévtől mi is belevágunk. Főképpen a minisztérium által ígért segítség ösztönzött bennünket – nyilatkozta megkeresésünkre a lukanényei alapiskola igazgatója, Lupták Marián. – A jelenlegi alapiskolai oktatásban még mindig nagy hangsúlyt helyeznek az elméleti ismeretekre, sok tantárgyból sok ismeretre van szükség. Habár érezzük ennek a tudásnak a mindennapi élethez való kapcsolódása eredményeit, az új tantervi reform valami mást kínál.

A hangsúly azon lesz, hogy az elsajátított elméleti ismereteket a tanuló a való életben hasznosítsa, alkalmazza; tudjon választani, tájékozódni, s tudja, hol, mit talál. Feltételezem, hogy a tanulás üteme, tempója egy kicsit lazább lesz. Az iskola a második ciklustól választhat, hogy az egyes tantárgyakat külön vagy integráltan oktatja. Az utóbbi több tantárgyat foglalna magába; ennek már most látjuk az előnyeit.

A lukanényei alapiskola szorosan együttműködik a losonci Regionális Pedagógustámogató Központtal, emellett szoros együttműködést alakítottak ki a rimakokovai alapiskolával, ahol már az új reform szerint oktatnak. Időközben zajlik a lukanényei pedagógusok módszertani képzése az Országos Közoktatási és Ifjúsági Intézet besztercebányai központja jóvoltából.

„Ez jó kérdés, erre mi sem tudjuk a választ.”

Riedly Krisztián 2023. augusztus 25-étől tevékenykedik intézményvezetőként a garamsallói alapiskolában. Mint megfogalmazta, amikor megismerkedett az iskola szorult helyzetével, a diákhiánnyal, az anyagi gondokkal, azonnal a megoldáson, az iskola lehetséges fellendítésén kezdett gondolkodni.

 – Az új közoktatási reformot jó alternatívának tartottam az iskola fejlesztése szempontjából. Először inkább csak a Regionális Pedagógustámogató Központ által ígért szakmai segítség nyújtásának lehetősége motivált, később azonban a reformtervezet alaposabb tanulmányozása során sok pozitívumát véltem felfedezni a mi kis iskolánk diákjai számára.

Az új tervezet nagyobb szabadságot ad az iskoláknak, figyelembe veszi az iskola körülményeit, lehetőségeit, valamint az iskolát látogató diákok szükségleteit. A ciklusos rendszer lehetővé teszi számomra az egyes tantárgyak és órák olyan elosztását, ami a diákjaim számára a legmegfelelőbb, és ezt nagyon pozitív dolognak tartom.

A garamsallói alapiskolát helyi diákok látogatják, négy összevont évfolyamban összesen nyolcan. Szeptembertől, reményeik szerint, növekedés áll be a létszámban, várhatóan ugyanis 11 tanulóval indítják az új tanévet. Az elmúlt években komoly problémát jelentett az igazolatlan hiányzások magas száma, több diákot nevelőintézetben helyeztek el. Riedly Krisztián örömmel jegyezte meg, hogy ebben a tanévben a tanulók egyetlen órát sem mulasztottak igazolatlanul. Nem ritka, hogy az intézményvezető személyesen megy el a gyerekekért.

– Tény, hogy elég magas azoknak a tanóráknak a száma, amelyeket igazoltan mulasztottak. A gyerekek a legtöbb esetben az iskola előtti évben sem jártak óvodába, adaptációs és szocializációs gondokkal küszködnek, ami aztán a tanulmányi eredményeikben is megmutatkozik. 

A szeptembertől bevezetett támogatói intézkedések és az új közoktatási reform megoldást kínál ezekre a problémákra is, legalábbis az eddig ismert tervezet ezt sugallja. Nagyon nagy segítség az iskola életben maradása szempontjából az is, hogy diákjaink az 5. évfolyam végéig helyben tanulhatnak, vagyis plusz egy évfolyamot, ezáltal diákokat is nyer az iskola.

Most a felkészítési fázisban vagyunk, de az biztos, hogy rengeteg munka vár rám. Sajnos nem nagyon támaszkodhatom a kollégák segítségére, minden bizonnyal egymagam vágok neki a következő tanévnek és a reformnak – részletezte Riedly Krisztián. 

A reformra felkészítő megbeszéléseken a pedagógusok legtöbbször azt a választ kapják, hogy a rendszer, bár beindult, a végkimenetele azonban még mindig homályos, és sok feltett kérdésre még igazából nincs válasz. 

Nincsenek tankönyvek, nincs módszertan, csak a kreativitásunkra és az eddigi tapasztalatainkra, valamint az előadásokon hallott tanácsokra, segítségre hagyatkozhatunk. Most még nehéz elképzelni is, hogyan fog ez az egész reform végbemenni.

A reformmal kapcsolatban feltett kérdéseimre a közoktatási minisztérium munkatársai legtöbbször azt válaszolták, hogy „ez jó kérdés, erre mi sem tudjuk a választ”. A rendszerben mégis az a jó, hogy minden iskola egyénre szabottan tudja majd megoldani a problémákat, s mindent a saját szája íze szerint tud alakítani – zárta beszélgetésünket Riedly Krisztián, a garamsallói alapiskola igazgatója.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/21. számában.

 

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »