Tanévnyitó szentmisét tartottak a Szombathelyi Egyházmegye hitoktatóinak

Tanévnyitó szentmisét tartottak a Szombathelyi Egyházmegye hitoktatóinak

Augusztus 29-én, hétfőn tartották a Szombathelyi Egyházmegye hitoktatóinak tanévnyitó szentmiséjét. Ezt megelőzően Salamon Viktória tartott előadást Generációk, gyerekek – A hitre nevelés és a hitben megőrzés útjai címmel.

A szentmise főcelebránsa Székely János megyéspüspök volt, aki számos lelkipásztorral közösen mutatta be a szentmisét. Szentbeszédében visszaemlékezett gyermekkorára, az akkori hitoktatásra. Azok a hittanórák még a templomban voltak, nem az iskolában. Nagyon megragadták ezek az élmények. A hitoktató atya sokszor lerajzolta a napot, holdat, csillagokat, hiszen a Jóisten csodálatosnak alkotta meg ezt a világot. A hittanóra végén rendszerint egy rossz gyerekről mesélt, aki végül mindig megtalálta a jó utat. 

Később, az ifjúsági hittan után felmehettek a ferences kolostorba az atya szobájába, ahol a világról, szentekről, ’56-ról beszélt nekik. Egy másfajta világba kerültek, ahol az életről volt szó. 

„A hittanos helyeim csodahelyek voltak. Különlegesek” – emlékezett vissza a főpásztor. „Ez lenne az első tanácsom a hitoktatóknak, hogy a hittanóra egy csodavilág legyen, ne olyan, mint a többi óra. Tegyük ki a keresztet, gyújtsunk gyertyát, lassítsunk és imádkozzunk. Legyen a hittanóra egy különleges, csodálatos hely. Valami ilyesmi lehetett a tanítványok első találkozása Jézussal: életre szóló élmény. Próbálják meg a hitoktatók megteremteni az iskolákban ezt a csodavilágot, hogy a hittan más legyen, mint a többi óra.

Bátran szakadjunk el a tananyagtól, felejtsük el. A fiatalok sajnos nagyon távol állnak a hittől. A lelkük mélyén nem hiszik el, amit mondunk nekik. A diákok életének legalapvetőbb kérdéseiről kellene velük beszélgetni. Ezért íródott A hit kapuja című könyv is. A következő alaptémákon évente érdemes lenne végigmenni: Miért vagyunk? Honnan van a világ? Miért kell föltenni az élet nagy kérdéseit? Újra és újra beszélni kell róla, soha bele nem fáradva: Miért gondoljuk, hogy Isten létezik? – a gyerekeknek egyáltalán nem evidencia. Mutassuk meg nekik a világ csodáját, vigyük ki őket a természetbe.

Hírdetés

Beszélnünk kell a gyerekeknek az ember alaptapasztalatáról is, hogy érzi, sejti, tudja, hogy van valami a látható világon túl. De azt is meg kell vizsgálnunk évről-évre egyre mélyebben, hogy ha Isten létezik, miért van annyi rossz, annyi szenvedés? Miért gondoljuk mi keresztények, hogy a Biblia nem egy bölcs emberi mű? Az erkölcsi parancsok miért jók? – újra és újra meg kell közelíteni ezeket a kérdéseket. Miért gondolja a kereszténység, hogy van örök élet? Miért gondoljuk, hogy Jézus Krisztus nem csak egy ember volt, hanem az élő Isten fia? Ezt a témasort minden évben, de legalább két-három évente át kellene gondolni a gyerekekkel.

A válaszaink pedig legyenek igényesek, ne sematikus, leegyszerűsített, tekintélyelvű, kegyes válaszok. Adjunk érdemi feleletet a gyerekek kérdéseire. Próbáljuk tágítani a látóterüket. Beszéljünk nekik számukra érdekes és izgalmas témákról, mai szentekről, beszéljünk a híres emberek, tudósok hitéről. Próbáljuk a gyermekeket nem csak elméletileg bevezetni a kereszténységbe, hanem rávezetni őket a jó tettekre, a keresztény életre. Nagyon jó lenne, ha például a bérmálkozók gyakorlati feladatot kapnának a bérmálkozásra való felkészülés idejére, amivel meg tudnák mutatni, hogy ők már felnőtt keresztények.  

A szentmise végén Székely János püspök atya átadta a Missio Canonica-t, a hitoktatási engedélyt a hitoktatóknak.

Forrás: Szombathelyi Egyházmegye

Fotó: Szombathelyi Egyházmegye Facebook-oldala

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »