Az utazások mellett másik kedvenc szabadidős kedvtelésem az olvasás. Nem állok nagy könyvmoly hírében, én inkább az a válogatós fajta vagyok. Igyekszem a minőséget a mennyiség feje fölé helyezni. Jópár hete az első világháború után kialakult pokoli állapotokról olvasok, aktuálisan Kozma Miklós Az Összeomlás 1918-1919-ben című könyvét. Gondolatébresztő sorok után van, elgondolkodok a következőkről: kitartásról, reményről, hűségről. Ezen kifejezések mára megkoptak és helyükbe olyanok érkeztek meg a mindennapokba, melyek mindent jelentek, csak hasztalanok bármire. Természetesen nem szeretném a tisztelt olvasót untatni jómagam bölcselkedéseivel, avagy szokás mondani, maradjunk a kaptafánál, azaz a jó bevált utazási beszámolóknál.
De mégis, miért jött szembe velünk a kitartás, remény és hűség kifejezések? Tudniillik akad egy város, amely a vészkorszakban és országvesztés idején megtartotta gerincét, kitartott és reménnyel teli várta a megfelelő alkalmat, hogy hűségével bizonyítsa lojalitását Szent István koronája felé. Civitas Fidelissima! Szóljanak eme sorok Sopronról, a hűség városáról.
Párszor már megfordultunk a városban és biztosan állítom, vonzereje töretlen. Sopron városmagja pompás hangulatról árulkodik. Barokkos épületei, macskaköves utcácskái elrepítenek minket a régmúltba, ahol még egykoron főleg németektől volt hangos a város. A vihar verte huszadik század etnikailag megtépázta, homogenizálta az etnikai képet, de az épületek továbbra is több nyelven suttogják a múltat. Ott van mindjárt a város szimbóluma, a büszkén magasodó Tűztorony. Római alapokon nyugszik, hengeres része középkori, erkélye és óratornya reneszánsz, kupolája barokk.
A rajta át vezető Hűségkapu pedig keretbe foglalja a belváros 2000 éves történelmét. A torony a már említett hűség jelképe is: az 1921. december 14-i népszavazáson Sopron és nyolc község a Magyarországhoz való tartozás mellett döntött. Ennek emlékére készült 1928-ban a barokkos kapukeret Hikisch Rezső tervei alapján. Csúcspanorámért érdemes fellépcsőzni a körerkélyére. Onnan aztán páratlan kilátás nyílik a belvárosra és a várost körülölelő Lővérekre. Tiszta időben akár az Alpok közeli vonulatai is megmutatják magukat, a szemközti oldalon pedig Fertőrákos házait fedezhetjük fel. Parádésan mutat esténként, mikor impozánsan kivilágítják és nemzeti színekbe öltöztetik.
Eme szimbólum a város Főterén magasodik, de mellette további ikonikus építmények – Városháza, Kecske-templom, Vármegyeháza, Patika-ház, Gambrinus-ház – gazdagítják a város magját. A Szent-György utca épületei adják meg azt a nívót, melyben méltó módon testesül meg az a bizonyos közép-európai érzelemvilág. Az ilyen impulzusokat legfeljebb Krakkóban, a Közép-Európától elrabolt Lvivben vagy éppen Brassóban és Eszéken tapasztal meg az utazó. Továbbá a Várkerület, a Templom-utca épületei, a Kolostor-utca palotái és a Széchenyi-tér mind-mind olyan kvalitásokat hordoznak magukban, melyek levizsgáztak a történelem színpadán, egyszóval időtállóak.
Apropó Széchenyi! Gróf Széchenyi István Sopron első díszpolgára volt. A legnagyobb magyar itt tartotta érmegyűjteményének és térképtárának jó részét, amelyet 1802-ben felajánlott a Nemzeti Múzeum alapításához. A reformkori Magyarország politikai galaktikusáról ha bővebben szeretne elmélyedni a tisztelt olvasó, akkor Soprontól nem messze ott van nagycenki Széchenyi-kastély. A parkja már bejárható, romantikus sétára vagy éppen interaktív történelem órára abszolút kapható a hely.
Az itt leírtak a jéghegy csúcsa. Tömény sorokkal megtűzdelt oldalakat lehetne megtölteni Sopronról és környékéről. Hogy nekünk felvidéki magyaroknak mit jelenti a nemzethez való hűség, az édesen ízes anyanyelv, azt mindenki döntse el magában, de identitás nevelő célzatból mindenkinek csak ajánlani tudom a hűségből jelesre vizsgázott Sopront.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
