Takács Katalin – Világok között Kulcsár Gábor2024. 06. 26., sze – 10:41
Általában délutánonként, a legtöbbször ebéd után vesz könyvet a kezébe, s bár a nyugalmára nagyon vigyáz, Takács Katalin szereti a krimit. Agatha Christie műveit ugyanúgy, mint új kedvence, Jo Nesbo regényeit. De elalvás előtt egyiküket sem olvassa. Nem engedi, hogy belépjenek az álmaiba.
Krimiben most játszott először. Ma este gyilkolunk a film címe, csupa nagy név, hét Kossuth-díjas kolléga a partnere. Idős színészek otthonában játszódik a szövevényes, hol komédiába, hol drámába hajló történet. Egy rejtélyes haláleset foglalkoztatja a bentlakókat, ám a sok kitűnő színész között mesterdetektívhez méltó feladat megtalálni a tettest.
***
Mennyire korbácsolja fel a kíváncsiságát egy jó krimi? Képes kivárni, hogy kiderüljön, ki a gyilkos, vagy töpreng, találgat, szálakat bogoz? Netán „kinyomozza” a könyv végén, hogy elejétől fogva tudja az igazat?
Oldalról oldalra kutatom, ki lehet a tettes, de a jó krimi így is átver. Nem adja rögtön a kezembe a fő szálat. A jó krimi olyan, mint a keresztrejtvény. Folyamatosan dolgoztatja az agyat. Nem esem ki a történetből, mert foglalkoztat. Egy jó sorozat is ilyen. Lefoglalja az agyat, és elvisz egy másik világba. Az olvasás viszont kiváló menekülőút a hétköznapi gondok elől. Ha nyomaszt vagy gyötör valami, kioldja benned a feszültséget.
Mi volt az első gondolata, miután elolvasta a Ma este gyilkolunk forgatókönyvét? Mennyire pörgette fel a fantáziáját?
Azt éreztem, hogy ez mindenképpen humoros krimi lesz. Volt is egy beszélgetésünk a forgatás során Fazakas Péter rendezővel és Köbli Norberttel, a film forgatókönyvírójával, hogy na, most éppen kinek a szemszögéből látjuk a történetet? Mert nem egyszerű, az biztos. A jelenetek összeillesztésénél fog kiderülni sok minden. Kérdeztem is egyszer a rendezőt, hogy én akkor most milyen legyek? Ártatlan? Vagy legyen egy kis stikkje a jelenetnek? Nagyon jó Rubik-kocka volt, amit össze kellett rakni. Külön élvezet volt a jeles kollégák társasága. Láthattam, hogyan játszanak. Bár az alapcsapatban, az otthon lakói között színészileg a férfiak kerültek előtérbe. A korkülönbség ellenére van, akivel szorosabb munkakapcsolatban voltam már korábban is. Ugyanabban a színházi világban nőttünk fel. Azokról a színészpartnereimről beszélek, akikről tudom, hogyan, miért és merre mozdulnak a kamera előtt. Öröm, ha ilyen nagyszerű kollégák vesznek körül. Ez garancia arra, hogy valami jó születhet.
Ráckeresztúron, a Brauch-kastélyban zajlott a forgatás.
Nekem ez a kis kastély olyan volt, mint egy többszobás villa. Verebes Zoltán tervezte a látványt, a díszletet. Ha én ilyen gyönyörű környezetbe kerülnék egy otthonban, az maga lenne a csoda. Fantasztikus berendezések, tárgyak vettek körül. És a ruhák! Nekem a jelmez mindig nagyon fontos. Belich Rita jóvoltából szép, életteli színekben pompázhattam most is.
Mint ki?
A lakók közül én vagyok a legfiatalabb. Füveket gyűjtök, teákat főzök. Japán szobám van. Érdekel az ezotéria. Kint magányos voltam, nem kellettem senkinek. Itt, ebben a felemelő közegben nagyon jól érzem magam. Törődhetek mindenkivel, gondoskodhatok róluk. Megvigasztalhatom őket. Sétálhatok velük a parkban. Nem úgy ment a pálya, ahogy szerettem volna, ezért választottam ezt a közösséget. Nem akartam egyedül élni.
Vegyük sorra a partnereit. Kern András játssza Tolnai Tivadart, akit egykor egy Poirot-szerű szerep tett híressé. Ő kezd el nyomozni a saját szakállára, hogy kibogozza az otthonbeli haláleset szálait.
Andrishoz sok minden fűz. Az alap: Ibsen Nórája a Radnóti Színházban, 1989-ben. Ő volt Rank doktor. Különös figyelmet tanúsított irántam. Sokat segített. Ritka az a színész, aki annyira örülni tud a kollégája sikerének. Az előadás végén, meghajlás közben megszorította a kezemet, és a zúgó taps közepette odasúgta: »Hallod, milyen sikered van?« Nekem ez akkor irtó sokat jelentett. Hogy ennyire figyelt rám. Nóra mondja a darabban: »Egyeseket szeretünk, másokkal pedig csaknem olyan szívesen vagyunk együtt.« Hát igen! Ez valóban így van. De azt is szeretem Andrisban, hogy örök gyerek, aki mindig kérdez. Próba közben megcibálja a helyzetet, s ezzel új dolgok születhetnek. Az ő állandó firtatása, a rendezői lelke most is jól jött a forgatás során. Olyan humora van, mint senki másnak. Vinnyogni tudok a beszólásain. Szóval nagyon bírom őt.
Bálint András is partnere volt a Nórában Helmer, a férj szerepében. Ő volt az igazgatója is a Radnóti Színházban. A Goethe regénye nyomán készült Vonzások és választások című tévéfilmben pedig a szerelem pusztító erejét mutatták meg.
Ha Bálint Andrással kerülök össze, mindig olyan érzésem támad, mintha hazamennék. Miután elszerződtem a Radnóti Színházból, és elég nehéz helyzetbe kerültem az Új Színházban, akkor is úgy tudott velem beszélni, mint igazi barát. Mindig megértéssel volt irántam. Akár egy lelki rokon.
Jordán Tamás nyilatkozta a forgatás heteiben, hogy úgy érzi magát a kollégái körében, mint egy érettségi találkozón. Összejött azokkal, akikhez több évtizedes barátság, munkatársi kapcsolat köti.
Tamás szellemi játékos. Nála minden beszélgetésnek tétje van. Mindig izgatja, hogy mi jön ki egy társalgásból, és hogy ő milyen labdát kap, mit válaszolhat. Pezsgő agyú ember. Nagy játékos.
Koltai Róbert?
Ott ült, figyelt csendesen. Szelíd mosollyal tekintett a társaságra. Imádott régi dalokat énekelni. Jó bemondásai voltak. Fantasztikus humora van, de nem pazarolja.
Bodrogi Gyula egyetlen mondatban úgy foglalta össze a film történetét: „Aki egyszer színész, az élete végéig színész marad.”
Jaj, hát vele most dolgoztam először! Illetve… valamikor régen egy sorozatban az ajtóban találkoztunk. Azóta nem. Ámulva néztem, hogy a lassan kilencvenéves, anekdotázó kollégám, aki reggel nyolctól várt a jelenésre, és délután ötkor került sorra, végig derűs maradt. Mindent tudott. És ahogy játszott! Brillírozott. Ámulva figyeltem őt. Nagyon örülök, hogy láthattam, milyen rugalmas, jó kedélyű ember. Volt, hogy a forgatás után még fellépésre ment. Valószínűleg a génjeinek köszönheti, hogy ilyen remek állapotban van még most is, de talán annak is, hogy soha nem komoran nézi a világot. Ez a szerencséje. Én meg tanultam tőle.
Jöjjenek a partnernők. Pogány Judit.
Pontosság, élesség, megfigyelés. Az egészet látta egyben. Mindig tudta, hogy mi után mi következik. Munkában nem találkoztunk ezelőtt. Lassan ismerkedtünk össze, de most lett egy kötődésünk. Van egy jó kis történetem vele kapcsolatban. Jöttek a legyek a kirakott falatokra. Baromira idegesített. Mindenre rászálltak. Nem bírtam nézni. Kértem egy légycsapót a kellékestől, és puff, le is ütöttem kettőt. Örültek a fiúk nagyon. Erre megszólalt Judit: köztünk is vannak gyilkosok. Fájt neki, hogy mire vetemedtem. Nevettem egy jót, aztán eltöprengtem. Megérintett a gondolkodásmódja. Annyira megszerettem ezért! Micsoda lelke van, hogy ennyire odafigyel az élővilágra! Azt is imádtam benne, hogy kitalálta, ő egy olyan idős nő a történetben, aki megőrizte magában gyermeki lelkületét. Különböző színes csatokkal, szalagokkal a hajában azt képzeli magáról, hogy ő még mindig fiatal nőcske.
Hámori Ildikó?
Vele is ritkán találkozom, pedig nagyon szeretem. Láttam őt Szabó Magda Pilátusában a tévében. Csodálatosan játszott. Annyira kedves nő! Hihetetlen kíváncsisággal, és mégis visszafogottan volt jelen. Jókat beszélgettem vele.
Bánsági Ildikóval az Új Színházból is régi ismerősök.
Imádom őt. Ebben a filmben nincs közös jelenetünk, de ősszel, a Budaörsi Színházban együtt fogunk játszani. Ildikó nekem nagyon fontos ember. Olyan a kisugárzása, az energiája… olyan kicsattanó! Őrületes csaj.
Ha már az őszt említette. Ízeivel, színeivel, illataival lehet, hogy ez az évszak áll a legközelebb az egyéniségéhez?
Sokáig így volt. Aztán egy-két éve a tavasz lett a kedvencem. Nem az elmúlás miatti távolságtartás szólt közbe. Évek óta szeretnék vidéken élni. Menni az erdőbe, szagolni a földet, tavasszal leheveredni egy virágzó réten. A nyár hőségétől megpusztulok. Az őszből viszont már a tavasz felé kacsingatok.
Nem lehetséges, hogy a tavaszt az unokája hozta el az életébe?
De igen! Az unokám. Fény az életemben. A fiamat is imádom. Mindig ő volt az első, utána jött a színház. Dani volt a legfontosabb. Bár egyszer, amikor megkérdezte, hogy a színpadon is rá gondolok-e, és azt mondtam, hogy nem, nagyon megrökönyödött. De most az unokámba egyszerűen szerelmes vagyok. Ez a kicsi lány óriási örömöt ad. Most is, ahogy beszélek róla, és látom, ahogy rám néz, várja, hogy mi ketten mit fogunk kitalálni, mi lesz a játék, ahogy figyel, ahogy az ő nyelvén magyaráz nekem, hogy értsem meg, mit akar! Húsz hónapos. Ha nem értem, mit mond, és kérem, hogy ismételje el még egyszer, rám csodálkozik, és elmondja ugyanúgy. Barkochbával aztán kitalálom, hogy mit szeretne, és bólint, hogy jó. Ha meg nem sikerül, rázza a fejét. Annyira édes! De vannak hisztik is már. Próbálja érvényesíteni az akaratát. Tanít. Figyelem. Óriási öröm az életemben.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
