De legalábbis lassulj le, amennyire csak tudsz júliusban és augusztusban! Hiszen a vakációóó nagyon jóóó! Hétvégével kezdődik, mintha mi se történt volna, de ez már igencsak belelóg a nyári szünetbe.
Hétfőn pedig már nem ébreszt senki és semmi sem! Az iskolatáska pénteken a sarokba vágva az utolsó tízóraival együtt, szeptemberig érlelődik, színt kap, ha közben nem mászik ki… Hacsak az anyu nem kotorja elő takarításkor. De kit érdekel, amikor előttünk annyi szép nap, és mögöttünk annyi – nem mondom, hogy csúnya, de talán kevésbé izgalmas. Megérdemeljük a hosszú pihit, iskolanélküli heteket, megdolgoztunk érte keményen. Csak a stréberek siránkoznak ilyenkor, mint Karinthy Steinmannja, akiben nyáron is ég a napi bizonyítási vágy a tábla előtt, akiknek iskola nélkül nem tudja elképzelni a gyerekkorát.
Nekik a szüleik már réges-régen vásároltak otthonra egy házitáblát sok-sok krétával. De a legtöbb gyerek ilyenkor labdára cseréli a kispárnáját, focicsukára a szandálját, fürdőnadrágra az alsógatyáját. Szerencsések, akik szabadban tölthetik a vakációt, és nem ugyanúgy papucsban a számítógép előtt, mint tanév közben a szabadidőt.
És mihez kezdenek ilyenkor a tanárok? Az első héten még bizonyára bejárnak a suliba, rakosgatnak, rendezkednek a tanári szobában, vagy a szertárban, szortírozzák az iskolai dolgozatokat, kimutatásokat végeznek az iskolaévben elvégzett feladatokról, leadják, amit ilyenkor megkövetel a vezetőség, a stréberebbek esetleg már tanterveket, tanmeneteket is készítenék a következő tanévre. Nyugodjatok le szépen! Nem hajt a tatár, pihenjetek, szusszanjatok egy nagyot! A záróértekezletet egy söröző kerthelyiségében tartsátok és söröskorsó alátétre jegyzeteljetek. Ne törődjetek a világ gondjával, van belőle elég tanév közben!
Közben ellenőrzik a fiókjaikat, rádöbbennek, hogy milyen sok elkobzott diákkütyü maradt benne, ezeket az év végén elfelejtették visszaadni. De hiszen ő már végzett is, mi légyen ezzel a csúzlival? Nem baj, majd felkeresi és visszaadja, csak megkéri, hogy a verebeket hagyja békén. És mi lesz a sok virággal az osztályban? Ki fogja öntözni őket, amíg nem lesz bent? Kihordja a folyosóra, ráírja az osztályt, megszokásból IX. B-t, és megkéri a takarító nénit, hogy imitt-amott locsolja meg őket. Ekkor kicsit elszomorodik, mivel rádöbben, hogy a kilencedikesek elballagtak a minap. Mit írjon rá, az új osztályát?
Nem lesz egyszerű velük is összerázódni szeptemberben, a mostaniakkal már félszavakból és pillantásokból is megértették egymást. Megígérték, hogy gyakran bejönnek az iskolába, meglátogatnak. Általában ez így van, az első hónapokban még bejárnak nosztalgiázni, megsimogatni a régi padokat és táblát, de aztán el-elmaradoznak, várják őket az új kihívások és kalandok. A tanárember pedig marad, röghöz és krétához kötötten. Hova menjen?
A fiatalok még könnyebben elhagyják a pályát, hogy tanári diplomával a kézben szerencsét próbáljanak máshol egy jobb és ígéretesebb anyagi megélhetés, megbecsülés reményében. A pályán hosszú éveket eltöltők már sokkal nehezebben szabadulnak az iskola béklyójából, meg talán nem is akarnak, mert hiányozna nekik ez a csodálatos, idősen is fiatalon tartó, sajátos, semmivel sem pótolható világ! Meg aztán hova is mennének? Vállalkozzon egy olyan pedagógus, aki még a tanulóktól színházlátogatásra összegyűjtött osztálypénzzel is észrevétlenül próbál meg elsurranni a folyosó fala mellett? Merész vállalkozás lenne! Vagy menjen el külföldre tanítani magyar történelmet vagy Szlovákia vízrajzát, illetve növény és állatvilágát egy nem informatika szakos tanárember? Bármilyen jó angol- vagy németszakos az illető, Angliában és Németországban kevés iskolában tudna elhelyezkedni, esetleg migránsátképzőkben, ahol a hazaiak nem szívesen vállalnak munkát. Hát, nem tudom, van-e az a pénz…. Nagy bátorság kell hozzá, az biztos! Vagy felejtse el a tanári diplomáját, és menjen el vendéglátozni az ismeretlenbe, mert mesélte neki a barátja, hogy ezzel mennyit lehet keresni odakint? És élje le egy lyukban többedmagával életének nagy részét, mert a lakás viszont elég drága? Megalázó!
Ezért inkább maradnak, kicsit összehúzzák magukat, a hivatásvágy erősebb, a végzősök is hébe-hóba visszajárnak, megköszönik a törődést, jólesik, és egyelőre van még gyerek is a magyar iskolákban….
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
