Harminc éve, 1992 nyarán dőlt el, hogy Csehország és Szlovákia szétválik. Bár a lakosság nagy részét derült égből villámcsapásként érte a hír, harminc év távlatából úgy látjuk, előbb vagy utóbb mindenképp megtörtént volna a törés. Összeállításunkban olyanoknak tettük fel a címben szereplő kérdést, akik a kilencvenes évek elején is fontos közéleti szerepet vállaltak.
A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság a Cehszlovák Szocialista Köztársaság utódjaként 1990. március 29-től létezett, a bársonyos forradalom utáni első években viszont nem volt az országban olyan meghatározó politikai erő, amely ne számolt volna Csehszlovákiával a továbbiakban. A helyzet akkor változott, amikor az 1992. júniusi választáson Václav Klaus, a csehországi ODS elnöke és Vladimír Mečiar a választások győzteseiként társadalmi vita nélkül, néhány hónap alatt megegyeztek az 1918 októberében megalapított Csehszlovákia szétválásáról.
Bugár: megkerülték az alkotmányt
Ján Čarnogurský is úgy nyilatkozott 1992-ben, hogy el tudja képzelni az önálló Szlovákiát, de nem most, emlékeztet Bugár Béla, aki harmincnégy évesen a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnökeként 1992 júniusától ellenzékiként politizált a szlovák parlamentben. Valószínűnek tartja, hogy később bekövetkezett volna Csehszlovákia szétválása, de az 1992-es választások eredménye ezt felgyorsította. „Mindkét tagországban olyanok nyertek, akik a folyamatot felgyorsították, ráadásul alkotmányellenesen, hiszen benne volt az alkotmányban, hogy csak népszavazással lehet szétválasztani a két országrészt. Ezt ők megkerülték. Tudvalevő volt, hogy a választók ezt nem szavazták volna meg. Az alkotmány a legmagasabb törvény volt akkor Szlovákiában, illetve Csehszlovákiában, nem lett volna szabad megkerülni.”
Bugár emlékeztet, hogy a csehszlovákiai magyarok tartottak az erősödő szlovák nacionalizmustól. „Érezhető volt az ellenséges hangulat, ezt pedig Mečiar is átvette, mert látta, hogy gyorsan lehet vele szavazatokat szerezni. A félelmünk pedig nem volt megalapozatlan, hiszen Mečiar idejében olyan jogokat is elvettek az itteni magyaroktól, amelyeket még a szocializmus éveiben harcoltak ki. Sok szlovák viszont a cseheket is szidta, hogy ott minden jobb, meg minden olcsóbb. Azt hiszem, ha eltekintünk attól, hogy magyarként kell ezt értékelni, akkor szerencsésebb volt a gyors szétválás, mint még tíz év agónia.”
Duray: a csehek hagyták
Az 1992-es választáson Az MKDM és az Együttélés koalíciója 7,4%-kal jutott a parlamentbe. Az Együttélés elnöke, Duray Miklós a prágai szövetségi parlament képviselője volt. Úgy véli, bár a közhangulat egyértelműen támogatta Csehszlovákia létét, sokan nem merték elmondani valódi véleményüket. „Lehet, hogy ezt mondták, de nem biztos, hogy belül is így gondolták. Aki ugyanis ezt mondta, az akkoriban meg volt bélyegezve. Ez egyedül a Szlovák Nemzeti Párt programjában szerepelt, csak ők mondták ki nyíltan, nem mintha most védelmembe akarnám venni őket.” Duray szerint sorsdöntő volt, hogy a szövetségi parlament cseh pártjai közt nem volt olyan erő, amely össze tudta volna fogni azokat az igyekezeteket, amelyek Csehszlovákia megtartására irányultak. „Soha nem felejtem el azt a kétnapos vitát a prágai parlamentben, amelynek a fő témája az volt, hogyan lehetne átalakítani, megmenteni Csehszlovákiát. A képviselők többsége támogatta Csehszlovákia megtartását, mégsem tudtak megszavazni egyetlen határozatot sem. A Csehszlovákiával kapcsolatos elképzelések nemcsak hogy pártonként különböztek, de párton belül is szétesőek voltak. Két ember kellett ehhez, Václav Klaus és Mečiar, aki tető alá hozta az új szlovák alkotmányt, amelyre a csehek semmilyen választ nem adtak. Azon kívül, hogy Havel lemondott, mivel ugye az államfő az egész országért felel, ezt a lépést tehát a politikai erkölcs diktálta. Egyébként belenyugodtak abba, hogy Csehszlovákia megszűnik, és hozzájárultak, hogy ez simán menjen.” Duray úgy véli, hogy ha a csehek többségi nemzetként nem nyugodnak bele és ellenállnak, abból erőszakos cselekmények következtek volna.
Idén júniusban a szlovák közszolgálati televízió beszélgető műsorba hívta Klaust és Mečiart, ahol mindketten azt mondták, azért tettek úgy, ahogy tettek, mert meg akarták akadályozni, hogy a csehek és a szlovákok egymásnak essenek, és háborús konfliktus alakuljon ki.
Beneš taktikai csehszlovakizmusa
Ha erőszakos cselekmények nem történnek is, a feszültség biztosan nőtt volna a csehek ellenállása esetén, véli František Mikloško. 1992 júniusáig a szlovák parlament elnöke volt, az új parlamentben pedig az ellenzékbe került KDH képviselője. „1992-ben nem volt a cseheknél olyan politikus, aki Benešhez hasonlóan kulcskérdést látott volna a csehek és a szlovákok közös államában. Hozzá kell tenni azonban, hogy ő is kivétel volt, pánikszerűen félt ugyanis a németektől. A maga idejében szüksége volt a szlovákokra, hogy lefedje a német kisebbség befolyását.”
Csehszlovákia létrejötte kapcsán sok történelmi kérdést lehet feltenni, teszi hozzá Duray Miklós. „Miért jött létre, miért alakult újra, és miért lett átalakítva 1968-ban. Ezek az események előrevetítették azt a feltevést, hogy előbb vagy utóbb meg is szűnjön, immár békés úton is. Az első megszűnése 1939-ben már gyakorlatilag egy háborús helyzet küszöbén történt. Aztán amikor a központi hatalom 1989-ben meggyengült, elindult egy folyamat, felmerült, hogyan tovább. Mi is tettünk javaslatokat, hogy lehetne az állam megszűnését megelőzni a belső struktúrák átalakításával, autonóm területek kialakításával, de erre nem volt sem a cseheknél, sem a szlovákoknál hajlandóság.”
Szigeti: átverték a lakosságot
Csehszlovákia kettéválása jól példázza, milyen törékenyek a demokrácia mechanizmusai, figyelmeztet Szigeti László. „Mindent megtehetnek, mert a polgár nincs felkészülve arra, hogy a politikus bármit megtesz, hiszen a demokrácia nem feltételezi, hogy bármi megtörténhet, lásd Magyarországot.” Az 1991-ben alapított Kalligram Kiadó egykori vezetője szerint cinikus gesztus volt Klaus és Mečiar részéről. „Mindketten úgy nyertek választást, hogy nem volt a programjuk része Csehszlovákia szétszerelése. Ez a Szlovák Nemzeti Párt programja volt. Két ember döntött, ez pedig borzasztó átverése volt Csehszlovákia lakosságának. Amikor Havel erre az átverésre rájött, lemondott. Előtte eljött Pozsonyba júliusban, és közölte, fiúk-lányok ez van, le fogok mondani. Mondtuk, hogy referendum, mi egyéb, de lehetetlen volt.”
Szigeti szerint a cseh értelmiség azon tagjai, akikkel akkoriban kapcsolatban volt, ezt a folyamatot traumatikusan viselték. „Az anyám magához hívatott, nyolcvanéves elmúlt akkor már. Azt mondta: mondd meg a haverjaidnak, a Havelnak meg a Pithartnak, hogy akkor ezt a déli részt, amit a csehek szereztek annak idején a magyaroktól, most visszaadhatják.”
Mai szemmel nézve Szigeti is szükségszerűnek látja a történteket. „Szlovákiától kezdetben azt várták, összeomlik, és hát az első öt év rendkívül válságos is volt.”
Mečiar egyedül akart győzni
1992 nyarán František Mikloško a szlovák parlament elé terjesztett egy javaslatot, melynek értelmében az alkotmányban rögzített népszavazás útján kérdezték volna meg a lakosságot Csehszlovákia jövőjéről. A HZDS–SNS koalíció viszont nem támogatta. „Majdnem alkotmányos többségük volt, nem volt esélyünk, csak a magyarok szavaztak velünk, az SDĽ pedig akkor is furcsa játékot játszott.
Úgy gondoltuk, hogy ha már a hetvenéves államunk szétosztásáról határozunk, akkor azt nem az emberek kizárásával kellene tenni.”
Mikloško szerint Vladimír Mečiar habitusa is löketet adott az eseményeknek. „Kiszámíthatatlan ember volt, imádta a hatalmat, és szuverén, önálló győztesként akart tekinteni magára. Csehszlovákia részeként nem tudta volna ezt megtenni. Senkivel nem tudott megegyezni, gyakran még a sajátjaival sem. Tehetséges populista volt, tudta, hogyan kell rámenni a dolgokra.”
Mikloško szintén elismeri, hogy a társadalmi folyamatok Csehszlovákia fokozatos szétválását vetítették előre. „Érdekes dolgot mondott nekem akkor Marián Húska, a HZSD alelnöke. Azt, hogy a nagyhatalmak most elfogadják az új államok alakulását. És hogy ezt ki kell használni, mert később egyre nehezebb lesz.”
A kereszténydemokrata politikus úgy véli azonban, a szétválásra a csehek jobban ráfizettek, mint a szlovákok. „Mi valamit nyertünk, ők valamit veszítettek. Nem is ünneplik Csehszlovákia szétválasztását, illetve az önálló államuk megalakulását, míg mi igen. Ők máig október 28-át ünneplik, Csehszlovákia 1918-as megalakulását.”
František Mikloško 1992-ben a szétválás ellen szavazott. „Egykori emigránsként ismerőseimmel, barátaimmal dolgoztam azon, hogy haladjunk a szabadabb világ felé, én nem gondolkodtam azon, hogy ezekkel az emberekkel, akikkel jól megértettük egymást, Havellel, Bendával, miért kezdenénk az ország szétosztását forszírozni. Ugyanígy szavaznék ma is.”
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
