„Az új liberális demokrácia a kisebbség hatalmát jelenti a többség felett” – Tucker Carlson Dugint is meginterjúvolta

„Az új liberális demokrácia a kisebbség hatalmát jelenti a többség felett” – Tucker Carlson Dugint is meginterjúvolta

Interjút készített Moszkvában Alexander Duginnal Tucker Carlson amerikai tévés kommentátor, riporter, aki korábban Orbán Viktort, illetve Vlagyimir Putyint is kifaggatta.

Az interjú elején Tucker Carlson a nyugati országok problémáira kérdez rá. Dugin azzal indítja válaszát, a problémák az individualizmussal, a nominalizmussal és a reformációval kezdődtek. Az individualizmus az emberi természet téves felfogása.

A liberalizmus az egyén felszabadítását célozta a kollektív identitások alól, először a katolikus egyház és a nyugati birodalom, majd a nemzetállam alól. A Szovjetunió bukása után már csak a liberalizmus maradt. Ekkor már csak két kollektív identitástól lehet megszabadulni: a nemi identitás alól, a másik az emberi identitástól való megszabadulás, az emberi lét opcionalitása, ez a transzhumanizmus. Ez egy öt évszázados folyamat, és ez a végállomás. Mindez az angolszászokkal kezdődött – teszi hozzá.

Tucker Carlson válaszul elmondja, hogy ő Amerikában a klasszikus liberalizmus hagyományában nőtt fel, ami szerint szabadon követheti az ember a lelkiismeretét, és ellenzi a zsarnoki kormányokat, mint például a szovjet kommunista kormány. Számukra ez jelentette a liberalizmust, nem az, amit Dugin mondott.

Dugin erre úgyszintén megkülönböztet két liberalizmust, a régit és az újat.

Az újban már nem a többség demokratikus hatalmáról van szó, amiben probléma volt az egyén védelme, hanem a kisebbség hatalmáról, ez a woke. Ez az új liberális demokrácia a kisebbség hatalmát jelenti a többség felett. Ma kötelező baloldali liberálisnak lenni. A liberalizmus az előírások ellen harcolt, most azonban maga ír elő, és totalitáriussá válik. Ez nem eltérés az eredeti eszménytől, hanem annak kiteljesítése.

Majd megjegyzi: a poszthumanista jövő egyszerre politikai manifesztum és vágyálom.

Hírdetés

Ezután Carlson rákérdez, mi történhetett azokkal a nyugati baloldali liberálisokkal, akik megengedők voltak a Szovjetunió irányába, és kedvelték a részeg Jelcint.

Dugin válasza szerint Putyin hagyományos vezető, aki ellentmond a globális befolyásnak, és elkezdte kivonni a globális befolyás alól Oroszországot. Putyin nem osztja a progresszív programot, és a hagyományos értékek mellett állt ki, ragaszkodva az orosz civilizáció sajátosságaihoz.

Az interjú "magyar szinkronnal":

(Mandiner nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »