A dunaszerdahelyi Mórocz Virág a családjában szívta magába a zenei műfajok sokaságát, így nem is lehetett kérdés, hogy ő is a zene, konkrétabban az éneklés mellett kötelezi el magát. Első komolyabb sikerét pár hónapja érte el, ugyanis a Magyar Állami Operaház által szervezett 2024-es Dalmaraton legjobb női énekese lett.
Virág édesanyja, Varga Denisa pedagógus hosszú évekig volt kórusvezető, énektanár, az Ardea együttes énekese, a népzene és világzene is közel áll hozzá. Az édesapa, Mórocz Gyula pedig a Bendő zenekar cimbalmosa, de a Régimese formáció bőgőse is volt.
– Anya elég sokáig vezette Pozsonyeperjesen a Kis-Duna Vegyeskart, és én ott alsó tagozatos kicsi lányként már énekeltem, mert jártam vele a próbákra.
Az ember így tulajdonképpen tudat alatt tanulja meg a dallamokat, a dalokat úgy, hogy észre sem veszi. Volt idő, amikor mindhárman énekeltünk ott, mert apa a tenor szólamot erősítette. De anyai nagypapám is énekel, és most újra aktívan, a Peredi Férfi Daloskörben.
Virág az éneklés mellett táncolt is a Kistiglincben, később a Dunaág Néptáncműhelyben, amire szintén jó érzéssel gondol vissza.
– Olyan közösség alakult ki, hogy szinte egy család voltunk, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot. De akkor sajnos ott kellett hagynom őket, mert a középiskolát a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában végeztem Győrben.
Virág a zongora szakot választotta, és még egy ötödik osztályt is elvégzett, így énekből is szakképesítést szerzett, majd Pécsre került, ahol megszerezte az alapdiplomáját.
Azzal, hogy elmentem Győrbe, rengeteg mindent fel kellett adnom. Mivel eldöntöttem, hogy én komolyan szeretnék foglalkozni a zenével, ez olyan elkötelezettséget igényelt, hogy onnantól kezdve komoly döntéseket kellett hoznom. Anya fedezte fel a győri konzit, és amikor beléptem az iskolába, azt láttam, hogy mindenki olyan, mint én, és a szívügyének tekinti a zenét. Már nem én voltam a csodabogár, nem lógtam ki a többiek közül. Egy kemény év volt a felkészülés, mert nagyon igényes volt a felvételi, de hála istennek és a sok munkának, sikerült felvételt nyernem Győrbe. Ahogy azonban az ember idősödik, sok mindent objektívebben kezd látni, és rájöttem, hogy nem vagyok annyira jó zongorista. Azt éreztem, hogy olyan hiányosságaim vannak, amelyeket valószínűleg soha nem leszek képes behozni”
– állapította meg fiatal korához képest szokatlanul keményen Virág.
Az egyik nap felhívtam anyát azzal, hogy szeretném, ha az egyik énektanár meghallgatna. Addig én úgy voltam vele, hogy az opera, fú, az biztosan uncsi és nem csinálnék ilyet, mivel számomra a népdal volt a „fészek”, a kiindulópont amihez mindig vissza lehet térni. Éreztem ugyanakkor, hogy kellene egy technikai alap, valamilyen alapképzés, akár klasszikus, amire a népzenei tudásomat felépíthetem. Bekopogtam Horváth Lorettához és mondtam neki, hogy nagyon szívesen énekelnék. És akkor elkezdtünk dolgozni, nekem pedig egyre jobban kezdett tetszeni. A másik hihetetlenül nagy szerencsém az volt, hogy a zongoratanárom, Fellegi Melinda volt az énektanárom zongorakísérője. Tehát itt is összeértek a szálak, és mi mindig meg tudtuk hármasban beszélni dolgokat. A zongorázás tehát így „fordult át” az éneklésbe. Nyilván könnyebb is valamit elengedni, ha van egy másik dolog, amibe bele tud az ember kapaszkodni.
Kis idő múlva Mórocz Virág már énekversenyekre is elkezdett járni. Mindjárt az elsőn második helyezett lett és nagyon sok dicséretet kapott. Ezután került Kovácsházi István operaénekeshez Pécsre, ahol három évet töltött, majd onnan Budapestre, a Zeneakadémiára vitte az útja, ahol idén már a második évfolyamba jár, tehát végzős oratórium- és dalénekművész mesterszakon.
– Amit én most egyre jobban magaménak érzek, az a kortárs zene. Igaz, még nincs nagy tudásom belőle, viszont nagyon szeretek róla tanulni, nagyon szeretek megismerni új műveket, és énekelni is szeretem a kortárs zeneszerzők dalait. Sajnos nem nagyon ismerik ezeket, és jó lenne ezen változtatni. Sokszor azt gondolják az emberek, hogy az biztos valami nagyon hallgathatatlan dolog, pedig sokféle kortárs zene létezik. Nem tudok elég hálás lenni azoknak a tanároknak, akiket az évek során, hála istennek, „ajándékba megkaptam”, mert annyi tudással halmoztak el, és annyit tanulhatok tőlük, amennyit nem szégyellek. A korrepetitorommal, Szabó Ferenc Jánossal, mielőtt még hivatalosan is a tanárom lett volna, egy mesterkurzuson találkoztam. Azokban a napokban jött az SMS, hogy felvettek a Zeneakadémiára. Utána azt is megtudtam, hogy Meláth Andrea operaénekesnő lesz a főtárgy tanárom, aki a magyar kortárs zenei élet meghatározó alakja, az egyetem tanszékvezetője. Titkon reméltem, hogy Szabó Ferenc János nála korrepetitor, reméltem, hogy sikerül megkapnom ezt a párosítást, és így is lett! Talán ez sem véletlen…
Amikor Mórocz Virág idén jelentkezett a Dalmaratonra, nem is tudta, hogy egy versenyről van szó, csupán arra gondolt, hogy ez a fellépés is jó alkalom a bemutatkozásra, ami a színpadi rutin megszerzése szempontjából sem utolsó. Nagyjából húsz-harminc előadó közül lett az első és szintén egy kortárs zeneszerző, Hollós Máté két dalát énekelte.
– Volt szerencsém találkozni a zeneszerzővel is, és ennek az az érdekessége, hogy Hollós Máté anyukája Tóth Eszter volt, azaz Tóth Árpád unokájáról van szó. A zeneszerző Tóth Eszternek, azaz a saját édesanyjának a két versét zenésítette meg. A költőnő ezt a két verset az első vőlegényéhez, vagy az első szerelméhez írta, aki a háborúból már nem tért vissza. És a zeneszerző nagy érzékenységgel nyúlt ehhez a két vershez, és szerintem csodálatos zenét írt hozzá. Számomra nagyon fontos a dalválasztás, hogy olyan legyen, amely mögött teljesen ott tudok lenni. Hollós Máté is nagyon örült és gratulált, mivel elküldtük neki később a felvételt.
Virág nagyon meglepődött, de persze hihetetlenül örült, hogy őt választották a legjobb énekesnőnek.
– Én még nagyon az elején járok ennek a pályának, még mindig csak tanulok. Viszont ez egy visszaigazolás, ami megerősít abban, hogy jó úton járok és ösztönöz a további munkára. Most is készülök például a diplomakoncertemre, ami egyórás önálló fellépés lesz. Ráadásul abban a megtiszteltetésben van részem, hogy a tanárok döntése alapján megkaptam a Zeneakadémia nagytermét, tehát ott diplomázhatok, ami egy kiváltság, és ez nagyon jó érzéssel tölt el. A koncertemre egyébként június 14-én, este 7-kor kerül sor, és bárkinek lehet rá díjtalan belépőt foglalni. Nagyon izgalmas műsor lesz, egy csodálatos zenekar is közreműködik majd a koncert első felében, sok szeretettel várok mindenkit!
Megjelent a Magyar7 2024/17.számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
