Szabálysértés is megengedett, ha állatmentésről van szó

Szabálysértés is megengedett, ha állatmentésről van szó

Ha ebben a nagy nyári melegben egy állat veszélyes helyzetbe került, az állampolgár is intézkedhet, nem kell bevárnia a rendőrséget.

Ez a véleménye Pavla Dugovičovának, az Állatok Szabadsága elnevezésű szervezet elnökének, aki elmondta: a Polgári Törvénykönyv lehetővé teszi, hogy a veszély elhárítása érdekében leküzdhető az akadály, miközben az esetleg keletkező károkat nem kell megtéríteni.

Mint fogalmazott:

Ha valaki mentés közben kárt okoz, és így előzi meg a közvetlen veszélyt nem felelős ezért, feltéve, ha más módon és kevesebb kár okozásával lehetett volna a bajt megelőzni. Még annak a járműnek a szélvédőjét is betörheti, amelybe az állatot bezárták.”

Hírdetés

A hőségben gondoskodni kell az állat itatásáról és hűvös helyre szállításáról, és meg kell várni a segítség megérkezését.

Természetesen előbb értesíteni kellene a hatóságokat, ajánlatos a rendszám feljegyzése is, sőt ha a gépkocsi valamilyen bevásárlóközpont előtt parkol, fel kell kérni az információt, hogy hangosbemondón hívja fel aj ármű tulajdonosának a figyelmét a veszélyre.

A segítség elmulasztása ugyancsak büntetendő.

Ha az állat gazdája nem elérhető, illetve nem hajlandó együttműködni, mindenképp értesíteni kell a rendőrséget vagy a helyi hivatalt.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »