Kék foltosra verte, csúfolta lányát a 35 éves apa

Kék foltosra verte, csúfolta lányát a 35 éves apa

Kék foltosra verte, csúfolta lányát a 35 éves apa Balaskó Réka2024. 05. 28., k – 11:28

Most állították bíróság elé a saját lányát kínzó apát, Danielt.

Az esetről a JOJ TV noviny.sk hírportál számolt be. A 35 éves Daniel állítólag lelkileg és fizikailag is bántalmazta kislányát. Az édesanya szerint a lányt vulgáris szavakkal illette, és azt mondta neki, hogy gyűlöli őt, és hogy egy „disznó”. Azt is mondta neki, hogy fogyatékos, és hogy nem tartozik a családjukba. 

Hírdetés

„Kétszer olyan erősen megütötte, hogy zúzódást hagyott a lábán” – mondta a lány édesanyja, akinek szívbetegsége miatt pacemakert kell viselnie. A bántalmazás szerinte már régóta húzódik a családban.

A férfi a beszámolók szerint a kétéves kisfiuk halálát is arra használta, hogy a lányt okolja, és bántalmazza a történtek miatt. „Engem az zavar a legjobban, hogy azt mondta a lányunknak, neki kellett volna meghalnia, nem a kisebbik fiunknak” – mondta az anya.

A férfi a főtárgyaláson ártatlannak vallotta magát. „A kislánnyal szembeni durva viselkedését azonban elismerte. Lehet, hogy kapott a fejére, de nem az ott leírt intenzitással” – kifogásolta. Ha a bíróság bűnösnek találja, Daniel akár 15 év börtönbüntetésre is számíthat.

(PLUSKA, JOJ)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »