A politikai szereplőket a maguk teljességében, családjuk múltjával együtt kell bemutatni. Ehhez fontos eszköz a történettudomány egyik segédtudománya, a családkutatás. Mások a források, mások az eszközök, de fontos része a tudománynak. A lényeg: mivel iratanyagra támaszkodik, teljesen objektív – rögzíti Kása Csaba történész.
Kása Csaba – nmhh
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának Médiatudományi Intézete konferenciát tartott A KÁDÁR-RENDSZER NYILVÁNOSSÁGA ÉS A MAGYAR ÚJSÁGÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE tárgykörben. A tanácskozáson Kása Csaba történész A Donáth család: Rákosi mellett és a MÚOSZ-ban témakörében mondott ismertetést, őt kérdezte a Gondola.
– Kása Úr, miért fontos egy demokráciában, hogy a társadalom ismerje meg a családi hátterét azon politikusoknak, akik bizalmat kérnek a választóktól?
– Ahhoz, hogy a választók felelősségteljesen tudjanak egy-egy politikus megválasztásáról dönteni, nemcsak politikai programjukat, közéleti tevékenységüket kell megismerniük, hanem családjuk történetét, szociális és kulturális környezetüket is, amelyben felnőttek, amely formálta személyiségüket. A gyermek- és az ifjúkor, a család, a nagyszülőktől kapott szellemi örökség, a korábbi nemzedékek szóban vagy írásban átadott történetei mind-mind hatással lesznek a politikussá váló felnőttre. Nem mindegy, például, hogy egy közéleti személy polgári gondolkodású családból, jogász édesapától és pedagógus édesanyától származott-e, mint ahogy magáról állította, vagy ezek a szülők Kádár-rendszer járási-városi vezetői voltak, a bíróságon, a népfrontban és a tanácsnál. És így már – figyelembe véve az ideológiai és kulturális örökséget – érthetővé válnak az illető politikusi motivációi, döntései.
– 1990-ben a parlamentbe jutottak olyan politikusok, akiknek szoros ÁVH-s családi hátterük volt. A szélsőbal akkor azt sulykolta: nem szabad egy gyereket az apja miatt kitessékelni a közéletből. Ma ugyanez a szélsőbal harsányan támadja az államelnököt apja állítólagos rossz múltja miatt. Miért rombolja a demokráciát ez a fajta kettős mérce?
– Bár tudom, hogy a közbeszédben az ilyen és hasonló esetekre a kettős mérce fogalom terjedt el, én inkább azt mondanám, hogy ez részükről tudatos rombolás. A liberális-posztkommunista személyek és szervezetek elődeik példáját követik. Akkor azt mondták: minden etikus, ami hozzájárul a proletárdiktatúra kivívásához, a szocialista társadalom felépítéséhez. Most pedig azt: minden etikus, ami segíti a hatalom megszerzését számukra, ami erodálja a nemzeti oldalt.
Eszmecserék a konferencia szünetében – nmhh
Hogyan csinálják ezt a liberálisok? Keresnek, találnak valamit – valós-e vagy sem, nem nagyon érdekli őket – a nemzeti tábor politikusainak a múltjában. Valamit, amit be tudnak állítani az ő világnézetük szerint kellemetlen dolognak. Ezután egy folyamattal ők megírják a vádiratot, lefolytatják a bírósági eljárást, kihirdetik az ítéletet, majd felszólítják a konzervatív oldalt, hogy hajtsa végre az ő ítéletüket. „Feszítsd meg”-et kiáltanak. Sajnos egyfajta megfelelési kényszerből ezt meg is teszi a jobboldal. Azt hiszi, ezáltal mentesül valamiféle erkölcsi hátránytól. Csakhogy ez a liberális koordinátarendszeren belül történik. A nemzeti oldal számára nincs semmi előnye, csak hátránya, mert nem érti a saját közössége, bomlasztja azt. A túloldalon sincs hozadéka, hiszen nekik ez egy tudatos rombolási eszköz. Tehát ők határozzák meg a narratívát és a játékszabályokat, a másik oldal pedig önkéntelenül is az ő ideológiájuk keretén belül cselekszik, annak a foglya.
– Ma is hatalomra törnek olyan figurák, akiknek vállalhatatlan családi hátterük van elődeik borzalmas tevékenysége miatt. Hogyan lehet a választópolgárokkal érzékeltetni a hatalmas kockázatot úgy, hogy ne sértsük senkinek a személyiségi jogait, ráadásul a polgári jó ízlésre is vigyázzunk?
– Szerintem a nemzeti oldal számára a fentebb vázolt, vagy ahhoz hasonló út nem járható. De kötelessége a politikai szereplőket a maguk teljességében, családjuk múltjával együtt bemutatni. Ehhez fontos eszköz a történettudomány egyik segédtudománya, a családkutatás. Mások a források, mások az eszközök, de fontos része a tudománynak. A lényeg: mivel iratanyagra támaszkodik, teljesen objektív. Tehát a történészek dolga a politikusok – és családjaik – múltjának feltárása. Az írók, politológusok feladata a múlt és jelen összekötése, ennek műfaja lehet a történeti esszé. Erre kitűnő példa volt Mező Gábor előadása a konferencián. A tények alapján az értékelés, a döntés és a felelősség a kinevezőé, vagy a választóé.
A történész – nmhh
A konferencián a Donáth család történetét vázoltam. Több tagja az 1860-as évek végén költözött a Trencsén vármegyei Morva Lieszkóról (ma Morvamogyoród) Jászberénybe. Donáth Jakab ott nyitott boltot, kereskedő lett. Tönkrement, felesége vitte tovább az üzletet, ő is csődbe jutott. Lipót nevű fiuk Jászárokszálláson lett ügyvéd. Utóbbi 1910-ben feleségül vette a nagyrédei cserép- és téglagyár tulajdonosának, Wittál Mártonnak a leányát, Helént. A téglagyár tönkrement, az ügyvédet bíróság elé állították, mert elsikkasztotta ügyfelei pénzét. Házasságukból született Donáth Ferenc, aki 1932-től vett részt a kommunista diákmozgalomban, 1934-ben lett a kommunista párt tagja. 1945-ben részt vett a Nagy Imre vezette földreform-előkészítő bizottság munkájában, az Országos Földbirtokrendező Tanács elnökhelyettesévé, majd a választások után, 1945. november 23-án földművelésügyi államtitkárrá nevezték ki. Tisztségét 1948. január 12-ig töltötte be. Ezután az MKP, majd az MDP Központi Vezetőség Irodájának vezetője lett. Ebből következően részt vett a titkárság ülésein, így a korszak összes fontos döntésének a meghozatalában. 1949-ben a terménybegyűjtést irányító operatív pártbizottság első embere, a kulákság elleni harc egyik irányítója. Ekkor állt hatalma csúcspontján, informálisan a párt második számú vezetőjeként. Boldizsár Iván írta róla: „Donáth Ferencből Rákosi Mátyás egyik belső munkatársa lett, valóságos homo regius, »a király személye«, aki Rákosi helyett a legfontosabb tanácskozásokon is teljes joggal részt vehetett […].” A Központi Vezetőség 1949. szeptember 3-i ülésén Donáth Nagy Imre jobboldali, opportunista elhajlásáról tartott beszámolót, amelynek következménye lett Nagy visszahívása a Politikai Bizottságból. 1951. február 15-én letartóztatták, háborús bűntett, szervezkedés és kémkedés miatt 15 év börtönbüntetésre ítélték. 1954-ben rehabilitálták. Ezek a tények.
Molnár Pál
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
