Olimpiát kaphatnak az e-sportok

Olimpiát kaphatnak az e-sportok

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tervei szerint hamarosan az e-sportoknak is lehet olimpiája. A tagság egy része azt szeretné, ha mandátuma 2025-ös lejárta után is Thomas Bach maradna a szervezet élén.

A NOB Mumbaiban zajló 141. kongresszusának szombati nyitónapján a német sportvezető közölte: mintegy hárommilliárd ember játszik valamilyen online játékot, közülük pedig ötszázmillióan érintettek az e-sportban.

„Ami pedig különösen fontos számunkra, hogy a nagy részük 34 évnél fiatalabb”

– jelentette ki Bach.

A vezetővel kapcsolatban egyébként több NOB-tag is úgy nyilatkozott, szeretnék, ha a 69 éves elnök 2025 után is maradhatna a szervezet élén.

Hírdetés

„Megmutattad nekünk a legjobb utat, amin haladhatunk. Vigyáznunk kell az olimpiai mozgalomra, ezért szeretném, ha lépnénk ebbe az irányba” – fogalmazott Luis Mejia Oviedo dominikai NOB-tag, akihez a többi között Vatanabe Morinari, a nemzetközi tornaszövetség japán elnöke is csatlakozott, Bach további szerepvállalását támogatva.

Erre ugyanakkor a jelenlegi szabályzat szerint nincs lehetőség, az olimpiai charta ugyanis kimondja: a NOB mindenkori elnöke nyolc plusz négyéves mandátumot kaphat a szervezet vezetésére, utána távoznia kell a hivatalából.

A múltban ellenben számos példa volt arra, hogy egy elnök ennél hosszabb ideig maradt hivatalában: Juan Antonio Samaranch például 1980 és 2001 között vezette a szervezetet. Bach elődje, Jacques Rogge alatt fogadták el a jelenleg is érvényben lévő rendelkezést.

Bach, aki 2013 óta vezeti a NOB-ot, ennek kapcsán annyit mondott: köszöni a kedves szavakat, de egyfelől közösen jutottak túl azokon a válsághelyzeteken, amivel elnöksége alatt eddig szembesülnie kellett, másfelől hűséges az olimpiai chartához.

A NOB-nak az elmúlt tíz évben az oroszok Szocsit követő doppingbotrányával, a 2020-as tokiói játékok koronavírus miatti elhalasztásával, valamint az oroszok Ukrajna elleni háborújával is szembe kellett néznie.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »