A magyar válogatott az Eb-címvédő Olaszországgal, Németországgal és Angliával került egy csoportba a Nemzetek Ligája sorsolásán.
Az UEFA a svájci Nyonban elkészítette a Nemzetek Ligája 2022/2023-as idényének sorsolását. A magyar válogatott az előző kiírásban a szerb, az orosz és a török válogatottat megelőzve megnyerte B divíziós csoportját, ezért most a legmagasabban jegyzett liga, az A divízió sorsolásán volt érdekelt, Európa topcsapatai között.
Marco Rossi együttese a negyedik kalapból várta a csütörtöki sorsolást, abban a biztos tudatban, hogy három magasabban rangsorolt együttes vár majd rá a sorozatban, köztük jó eséllyel több világklasszis csapat is.
A mieink kalapjában Wales, Ausztria és Csehország kapott még helyet, így három csoportellenfelünket az alábbi három kalapból sorsolták mellénk.
1. kalap: Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Belgium 2. kalap: Portugália, Hollandia, Dánia, Németország 3. kalap: Anglia, Lengyelország, Svájc, Horvátország
A sorsoláson a mieink a 3. csoportba kerültek, ahová a harmadik kalapból Angliát, a második kalapból Németországot, az első kalapból pedig az Eb-címvédő Olaszországot sorsolták ki.
Az A divízió négy csoportgyőztese jut a 2023 júniusában megrendezésre kerülő döntőbe, míg a csoportok negyedik helyezettjei kiesnek a B divízióba.
A Nemzetek Ligája első négy játéknapját közvetlenül egymás után, június 2-14. között rendezik meg, az ötödik és a hatodik játéknap mérkőzéseit szeptember 22-27. között játsszák le.
A Nemzetek Ligájából ezúttal is ki lehet majd jutni a következő Európa-bajnokságra, ennek feltételei viszont még nem ismertek, mert a három év múlva esedékes kontinenstorna versenykiírását csak 2022. júniusára készíti el az UEFA.
NEMZETEK LIGÁJA 2022–2023 A-LIGA 1-ES CSOPORT Franciaország, Dánia, Horvátország, Ausztria
2-ES CSOPORT Spanyolország, Portugália, Svájc, Csehország
3-AS CSOPORT Olaszország, Németország, Anglia, MAGYARORSZÁG
4-ES CSOPORT Belgium, Hollandia, Lengyelország, Wales
B-LIGA 1-ES CSOPORT Ukrajna, Skócia, Írország, Örményország
2-ES CSOPORT Izland, Oroszország, Izrael, Albánia
3-AS CSOPORT Bosznia-Hercegovina, Finnország, Románia, Montenegró
4-ES CSOPORT Svédország, Norvégia, Szerbia, Szlovénia
C-LIGA 1-ES CSOPORT Törökország, Luxemburg, Litvánia, Feröer-szigetek
2-ES CSOPORT Észak-Írország, Görögország, Koszovó, Ciprus/Észtország*
3-AS CSOPORT Szlovákia, Fehéroroszország, Azerbajdzsán, Kazahsztán/Moldova*
4-ES CSOPORT Bulgária, Észak-Macedónia, Grúzia, Gibraltár
D-LIGA 1-ES CSOPORT Liechtenstein, Andorra, Kazahsztán/Moldova*, Lettország 2-ES CSOPORT San Marino, Ciprus/Észtország*, Málta
*Az előző kiírás C-ligájának négy utolsó helyezettje márciusban oda-visszavágós párharcot vív a C-ligában maradásért. Kazahsztán Moldovával, Ciprus Észtországgal játszik március 24-én és 29-én, a párharcok győztesei a C-, a vesztesek a D-ligába kerülnek.
nemzetisport.hu, mlsz.hu
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »