Négy felvidéki személyiség vehetett át magyar állami kitüntetést a rimaszombati díjátadón

Négy felvidéki személyiség vehetett át magyar állami kitüntetést a rimaszombati díjátadón

Négy felvidéki magyar személyiséget tüntettek ki a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a magyar nagykövetség és a kassai főkonzulátus által szervezett fogadáson Rimaszombatban.

A Gömör-Kishonti Művelődési Központban (az egykori Iparosházban) tartott ünnepségen Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete köszöntötte a vendégeket. 

Hírdetés

Beszédében kiemelte az 1823-as esztendőt, amely kivételesen gazdag termést hozott a magyar kultúra és politikatörténet számára. Ekkor született Petőfi Sándor, Madách Imre és gróf Andrássy Gyula, akik mindannyian egy olyan eseménysor részesei voltak, amelynek tengelyében az 1848-49-es forradalom áll, s amely megteremtette a modern Magyarországot és a modern magyar nemzetet. 

Petőfi és a 19. század nagyjai óta tudjuk, hogy nincs valódi személyes boldogság közösség nélkül, nincs teljes magánéleti vagy szakmai siker a nemzet szabadsága nélkül. Szerelem és szabadság, család és haza, összekapcsolódnak az életünkben” 

– hangsúlyozta Balogh Csaba, rámutatva, hogy nincsen ez másként ma sem. A közösségünk által viselt felelősség ki kell hogy egészítse az egyéni boldogságunk iránti igényünket. A felelősség pedig a részvételben, a cselekvésben nyilvánul meg. Ünnepi beszéde végén megtiszteltetésnek nevezte, hogy ismét együtt ünnepelhetjük nemzetünk legszebb, leglelkesítőbb pillanatait, majd Isten áldását kérte az egész felvidéki magyar közösségre. 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »