Elhunyt a Szex és New York című amerikai tévésorozat egyik sztárja, Willie Garson. A halálhírt fia jelentette be kedden a közösségi médiában.
Amerikai médiaértesülések szerint az 57 éves színész hasnyálmirigyrákban halt meg.
Garson az HBO-sorozatban a Sarah Jessica Parker által alakított Carrie Bradshaw bizalmas barátját játszotta. Legutóbb pedig a széria folytatásában, az And Just Like That című minisorozatban alakította a szerepet. A színészt A nagy svindli című szériában is sokan látták, amelyben a szélhámos Mozzie-t játszotta
– emlékeztet a BBC News.
Mario Cantone, aki együtt dolgozott vele a sorozatban, az Instagramon búcsúzott a színésztől.
Le vagyok sújtva, mélységesen elszomorított a hír. Az istenek ajándéka voltál
– fogalmazott.
Cynthia Nixon, aki Miranda Hobbest alakította a népszerű sorozatban, a közösségi médiában felidézte, hogy Garsont minden kollégája szerette, jó volt vele dolgozni.
Végtelenül mulatságos volt a kamera előtt és az életben is. Fényt hozott, barát volt és kifogyhatatlanul adomázott a szakmáról
– írta.
A Szex és New York, valamint az And Just Like That executive producere, Michael Patrick King felidézte, hogy Garson még betegen is dolgozott.
A filmvásznon az Idétlen időkig, a Keresd a nőt vagy a Szívem csücskei című vígjátékokban szintén láthatta a közönség. Garson az örökbefogadás egyik szószólója volt, 2009-ben fogadta örökbe fiát, Nathent, aki az Instagramon búcsúztatta.
Nagyon örülök, hogy megosztottad velem a kalandjaidat, és hogy ennyi mindent elértél. Büszke vagyok rád. Mindig szeretni foglak, de azt hiszem, itt az ideje, hogy egyedül indulj el egy kalandra
– írta a fia.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »