A Horthy-korszak „úri osztályának” kétarcúságáról már sokszor beszéltünk. Természetesen általánosítani nem lehet, de az akkori elitet a feudalizmusból itt ragadt romokon sokszor semmi más nem érdekelte, csak a saját jóléte, s ez igaz volt akkor is, amikor az ország háborúba keveredett. A korabeli jobboldali ellenzék kiválóan és az utókor számára jól dokumentálhatóan világított rá ezekre a gyomorforgató tényekre, hogy amikor a becsületes és jóérzésű emberek mind-mind megtették a kötelességüket, hogy az ország győztesen kerüljön ki Európa viharaiból, voltak olyanok, akiket bizony az úri összejövetelek és a cikkben is említett koktél-partik érdekeltek jobban.
Persze nem magával a koktélozással van a gond, ahogy Mattyasovszky is megmondja, egy művelt társadalomban, békeidőben ennek semmi akadálya, de bizony jellemző az is, hogy sokszor ezek a feudális maradványok várták el a legnagyobb erőfeszítést – másoktól. Nota bene később ugyanezek voltak azok, akik egy angolszász megszállásban reménykedtek idehaza, hátha úgy zökkenőmentesen folytathatják eddigi életvitelüket a vélhetően elvesztett háború ellenére. Csalódniuk kellett.
Ha elvonatkoztatunk a második világháborútól és csupán eme mindenkori „elit” mentalitását nézzük, akkor teljes joggal érezhet párhuzamot az olvasó köztük és a NER-kegyencek között. Az egyes társadalmi csoportok között tátongó szakadék mind mélyebb, a Horthy-korszakban még oly fontos keresztény középosztály lényegében eltűnt, miközben egy szűk elit folyamatosan csak hízik. Vajon mit szólnának ehhez a két világháború közötti időszak nemzetiszocialistái? – tehetjük fel a költői kérdést.
Mondják, hogy a jó írókat és publicistákat onnan is meg lehet ismerni, hogy örök érvényű megállapításokat is képesek tenni, sőt, egyfajta váteszként a „jövőbe látnak”. Mattyasovszky is ilyen volt, több itt szereplő mondatát nyugodtan ki lehetne ragadni a jelenbe is. A vátesz szerep is hasonló, gondoljunk csak erre, a sajnos azóta sem megszívlelt gondolatra: „Az áldozatvállalást tehát át kellene hárítani azokra, akiknek van. Oda kellene nyúlni elsősorban, ahonnan van mit elvenni.”
Persze nem csak ez nem változott. „Nyugodjon meg” a kedves olvasó, a szórakozó dámák és urak ma sem szolgáltatnák be fényűzésük forintjait, akkor sem, ha a nemzet léte múlna rajta.
Koktél-parti és áldozatkészség
Az egyik belvárosi kávéházban márványasztalára támaszkodva mondotta előkelő ismerősünk pontosan ugyanazt, s pontosan ugyanúgy, ahogyan a kormány déli lapja azt írta: "Ne csodálkozzatok ezen és ne ellenzékieskedjetek, mert a felfokozott szükségletek kielégítése csak adóbevételekből, vagy kölcsönökből biztosítható. Ez mindenesetre célszerűbb, mint ha az infláció veszélyét idéznénk elő. Tehát mind a két eszközhöz egyformán kell nyúlni a megengedhetőség és észszerűség határán belül. "Miközben ezt ilyen pontosan és fölényesen elmondotta, a közvetett adók felemelésével kapcsolatos vitánk zárószavaiként, hanyag mozdulattal egy meghívót mutatott és unott társasági hangon tért át más témára. Panaszkodott. Hogy nem győzi a "társadalmi kötelezettségeket". A meghívón, amelyet megmutatott, az állott, hogy X. Y. úr és felesége szívesen látják barátunkat, Eleőkeleő Kázmért koktél-partira. Egy pillanatra megnéztük a meghívót, a könnyű famentes papírost és elhatároztuk, hogy Eleőkeleő Kázmért nem igyekszünk többé meggyőzni arról, hogy más véleményen vagyunk, mint ő és mint az általa képviselt legilletékesebb álláspont.
Ellenben százegyedszer is elmondjuk véleményünket arról a bizonyos szervezettségről és előrelátásról, amelyet a tüzelőanyagzavarok óta talán százkétszer is elmondottunk már ezeken a hasábokon. És amelyet a mai napig hiányolunk.
A jelen intézkedések bármennyire is elfogadhatóak, bármennyire is be kell látnunk azok szükségességét, a módszerbeli kivitel tekintetében, a megvalósítás módjában és stílusában helytelenek és célszerűtlenek.
Beismerjük azt és elismerjük, hogy a felelőssége tudatában a legnemesebb nemzeti önérdekből és becsületérzésből minden módon növelni kell az ország gazdasági ellenálló képességét a mai európai viharban, amely nem kíméli a kontinens semleges államait sem. A nemzeti öncélúság azt is előírja parancsolólog, hogy a kormány gondoskodjék a nemzet honvédelmi felkészültségéről, mert viharban könnyen szükség lehet a mentőexpedícióra. Ez a két tényező már is eldöntötte azt, hogy a kormányzat kényszerűen cselekedett, tehát cselekedete nemzeti szempontból nem kifogásolható. De csak maga a tény nem, mert valamennyien, akik az istenáldotta magyar föld kenyerét esszük, tisztában vagyunk azzal, hogy a hazáért, annak függetlenségéért, épségéért mindenkor áldozatot kell hozni, ma pedig ezekben a rendkívüli időkben az áldozat maximumát. Nincs magyar ember, aki ezt ne vallaná. Azonban nincs olyan ember sem ebben a hazában, aki helyeselné a kormány által választott módszereket és aláírná azt a tételt, mint megváltoztathatatlant és egyedül helyeset, hogy a felfokozott és szükségleteket csak adóemeléssel, vagy kölcsönökkel lehet biztosítani.
Nem írhatjuk alá mi sem azért, mert az áldozatkészségből ismét a széles néprétegek fognak vizsgát tenni, meg fogják fizetni az adókat, megvásárolják majd a drágább szeszt, a drágább dohányt, a drágább ecetet.
Az áldozatvállalást tehát át kellene hárítani azokra, akiknek van. Oda kellene nyúlni elsősorban, ahonnan van mit elvenni. Beismerjük, hogy a most megszavazott adójavaslat korrekt lépés ebben az irányban. Beismerjük azt is, hogy boldogult Darányi győri beruházási programja folytán valóban jelentékeny áldozatot hozattak a gazdasági élet egységeivel, a nemzeti termelés tényezőivel, az iparral, a mezőgazdasággal és a kereskedelemmel a gazdasági élet vezérei és a magyar gazdasági vállalkozások olyan hatalmas áldozatot, mint a kisember a maga közvetett adóival és az egyre dráguló magyar élet hivatalosan jóváhagyott árainak megfizetésével. Ez az igazi áldozat. Ez jelent áldozatvállalást és ezzel az áldozatvállalással kell szembe állítani minden olyan megnyilvánulását társadalmi, gazdasági és politikai életünknek, amely áldozatot könnyedén viseli el és amely az önkéntes áldozatvállalásból nem mutatott még ragyogó példákat. A koktél-partik lovagjai és dámái könnyűszerrel mondhatnának le két ezüstrókából az egyikről, a két arany cigarettatárcából az egyikről, a weekend-autózások passiójáról és a koktél-parti minden pénz- és időpocsékolásáról is. Persze csak ilyen rendkívüli időkben, amikor a nemzeti áldozatvállalás gátjaira hívják érces harangszóval a nemzet egyetemét.
Nem azt mondjuk, hogy ne legyenek koktél-partik egy művelt társadalomban, ha béke, nyugalom, gazdasági fellendülés van. De igenis, 1940 háborús Európájában a koktél-partik költségeit szolgáltassák be a szórakozó dámák és urak egy honvédelmi alapra, amely a nemzet egész biztonságát és jövőjét szolgálja.
Kifogásoltuk a módszereket és joggal. Mert ahhoz igazán nem kell politikai műveltség és gazdasági fantázia, hogy: az államkassza feltöltéséhez több adót kell beszedni. Ehhez nem kell különösebb közgazdasági műveltség sem, de pénzügyi zsenialitás is aligha. Ellenben ahhoz, kellene végre egyszer bátorság és fantázia, hogy a pénzügyi és agrár vonatkozásban egyaránt tapasztalható feudalizmust számoljuk fel és a felszámolás után hatalmas tervgazdálkodás alapján fokozzuk fel a nemzet jövedelmét minden talpalatnyi föld, minden szorgos munkáskéz és minden éles elme felhasználásával, a magyar termelés maximumra fokozásával. A pontusi mocsarak példája és a német Keleti-tenger földcsináló munkásosztagai legyenek a példaképünk. És ha akad majd végre rendszer, kormányzat, vagy felelős férfiú, aki egy átfogó nemzeti munkatervet vas-következetességgel megvalósít és ez a munkaterv nem az adók emelésében és nem államkölcsönök felvételében látja az állam által megvalósítandó feladatokhoz szükséges pénzügyi alapok megteremtését, hanem: a nemzeti munka és a nemzeti termelés fokozásában, akkor átmenetileg az ilyen természetű rendelkezéseket az ilyen áldozatvállalást meghozzuk a jobb és boldogabb magyar jövendő érdekében. Addig azonban nem tehetünk mást, mint élünk ama jogunkkal, amely bennünket megillet, mint a nemzeti ellenzék közvéleményét: bíráljuk e rendeleteket és helytelenítjük az alkalmazott módszert.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
