Lekapcsolt „tanácsadó”: az In-Kal Zrt.nek és a Wini Security Kft.-nek (is) közvetített alvállalkozó bukócégeket – felkapták és elvitték a NAV pénzügyi nyomozói

Lekapcsolt „tanácsadó”: az In-Kal Zrt.nek és a Wini Security Kft.-nek (is) közvetített alvállalkozó bukócégeket – felkapták és elvitték a NAV pénzügyi nyomozói

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói még tavasszal kapcsolták le – üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntett gyanújával – Sz. Szabolcsot. A Privátkopó úgy értesült, hogy a megbukott férfi számos gazdasági társaság létrehozásában közreműködött, amelyeket aztán alvállalkozóként a biztonsági piacon tevékenykedő, és ott évi több milliárd forintos árbevételt elérő, közismert cégeknek „közvetített”. Ezek az alvállalkozók nem fizettek sem általános forgalmi adót, sem foglalkoztatással kapcsolatos közterheket – az elcsalt pénzek eddig ismeretlen személyek zsebeibe vándoroltak.

Sz. Szabolcs évek óta közvetített alvállalkozó cégeket „nagymenő” őrző-védő társaságoknak. A csalások elkövetésére létrehozott vállalkozások ügyvezetését ellátó strómanokat, valamint a kft.-k alapítását ő szervezte, majd a már bejegyzett cégeket alvállalkozóként „közvetítette” a biztonsági piac meghatározó szereplőinek.

A Privátkopó bűnügyi hírportál értesülése szerint Sz. személyéhez köthető a Boka Trade Magyarország Kft., a SIS Group Hungary Kft., az Air Games Kft., valamint a FULL WOODS TIMBER Kft. A cégnyilvántartás szerint mind a négy céget 2021-ben alapították, mind a négy vállalkozás ügyvezető-tulajdonosa a mindössze 27 éves, felsőpetényi Bogdán Karolina. A nevezett társaságokban további „közös vonás”, hogy egyikük sem tett közzé éves beszámolót.

Az ugyancsak Sz. Szabolcshoz kapcsolható ZARDEX Kft.-t 2020 decemberében alapították, első ügyvezető-tulajdonosa a szintén 27 éves, hajdúsámsoni Filep Enikő volt, akit 2021 decemberében a 19 éves, román Catalina-Veronica Ghit váltott a cégvezetői székben. A kft. ugyancsak elmulasztotta az éves beszámoló közzétételét a 2021. üzleti évre.

Hírdetés

Filep Enikő ügyvezető-tulajdonos „szolgálatait” már ezt megelőzően is többször igénybe vették ismeretlen személyek, hiszen a 27 éves nő adta a nevét a 2019-ben alapított és 2022 márciusában kényszertörölt Grand Zarino Kft., az ugyancsak 2019-ben létrehozott, és ugyancsak 2022 márciusában kényszertörölt Kalixdot Pro Kft. „működéséhez”. Mindkét vállalkozásban 2021 februárjában cserélték le Filepet, amikor már erősen rezgett a léc, az új ügyvezető-tulajdonos a román állampolgárságú Iuhász Ervin Jenő lett.

De Filep Enikő volt az ügyvezető-tulajdonosa a 2017-ben bejegyzett, és 2022 januárjában kényszertörölt Noplaxir Kft.-nek, valamint a 2019-ben cégbírósági nyilvántartásba vett, és 2021 októberében kényszertörölt Gartino West Kft.-nek, továbbá a 2019-ben alapított, és 2022 novemberében kényszertörölt VEDORIXUM PRO Kft.-nek is.

Sz. Szabolcs „cégistállójához” tartozhatott a 2021-ben létrehozott Bense 95 Kft. is., amelynek a 26 éves Bense Barbara volt az ügyvezető-tulajdonosa. A társaság a 2021. évre vonatkozó éves beszámolót nem tett közzé. A 2016-ban alapított Acondintion Kft. cégjegyzékében 2021 áprilisában tűnt fel – ügyvezető-tulajdonosként – a felsőpetényi Bogdán János neve. A férfi csupán néhány háznyira lakik a korábban említett, négy bukócéghez nevét adó Bogdán Karolinától.

Bogdán 2021-ben két hónapig volt az ügyvezető-tulajdonosa az Air Games Kft.-nek. A „stafétabotot” utcabelije, Bogdán Karolina vette át tőle. A felsőpetényi férfi a Bense 95 Kft.-ben is felbukkant: 2021 decemberében Bense Barbarát váltotta az ügyvezetői poszton, és ő vette át a fiatal hölgy üzletrészét is a cégben.

A 2011-ben alapított, és 2022 novemberében kényszertörölt K&D Electric Kft. ügyvezetői tisztségét 2021 júniusától ugyancsak Bogdán János töltötte be, és ugyanazon a napon a nevére került a társaság üzletrésze is.

A Privátkopó bűnügyi hírportál információi szerint a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított Sz. Szabolcs az elmúlt években több bukócéget „közvetített” a 2021-ben mintegy 3 milliárd 700 millió forint nettó árbevételt produkáló In-Kal Zrt.-nek és a Wallis-cégcsoport holdudvarába tartozó, 2021-ben 2 milliárd 900 millió forint nettó árbevételt elérő Wini Security Kft.-nek, amely társaságok alvállalkozói szerződéseket kötöttek az Sz. által „menedzselt”, az államkasszát jelentős összegekkel megkárosító kamuvállalkozásokkal.

A bűnügyi hírportál több alkalommal kereste – elektronikus levélben – az In-kal Zrt. vezérigazgatóját, dr. Lovas Kázmért, valamint a Wini Security Kft. ügyvezetőjét, Fehérvári Jánost (a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara alelnöke, és a Budapesti Magánbiztonsági Alapítvány elnöke), azonban a lap kérdéseire nem válaszoltak.

(folytatjuk)


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »