Tönkreteszik az autógyártókat az elektromos autók

Tönkreteszik az autógyártókat az elektromos autók

Komoly anyagi problémákat okoznak a legtöbb nagy autógyártónak az elektromos autók, mert a drága technológiafejlesztés mellett az ilyen modellek iránti kereslet nem teljesíti az „elvárásokat.” Például a Ford tavaly minden eladott elektromos autója után 132 ezer amerikai dollárt veszteséget könyvelhetett el, jóval többet, mint amennyiért egy-egy ilyen autót eladtak – számolt be több hírforrás, köztük a CNN is.

Mint ismert, az EU-ban a 2035-ös évet határozták meg az elektromobilitásra, vagyis az elektromos autókra való totális, vagy inkább totalitárius átállás időpontjának. Ez az az év, amikortól (hacsak addig nem kerül a történelem szemétdombjára a progresszív brüsszeli vezetés) már hiába szeretnénk, nem vehetünk hagyományos meghajtású új személygépkocsit az unióban. Hasonló irányba halad a helyzet – ha nem is mindenütt, de főként a demokraták által vezetett tagállamokban – az Amerikai Egyesült Államokban is.

Az idei év első három hónapjában például csak mintegy 10 ezer elektromos modellt értékesítettek, ami mintegy 17 százalékos visszaesést jelent a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az amerikai elektromos autó eladások pedig még ennél is nagyobb mértékű visszaesést könyvelhettek el. A vizsgált időszakban a márka adózás előtti vesztesége 1,3 milliárd dollár volt, vagyis 132 ezer dollár egy eladott járműre. A cég az idei évben ennek a trendnek a folytatódására számít, konkrétan arra, hogy elektromos modelljeinek köszönhetően 2024-ben 5 milliárd dolláros veszteséggel zár majd.

Hírdetés

Sic transit gloria mundi (így múlik el a világ dicsősége) – mondhatnánk, de a józan észé, a népakaraté, és a kereslet uralta piacgazdaságnak, a kilencvenes években tájainkon is szentté kikiáltott ideájának mindenképpen. Hol vannak az idők, amikor még a vásárlónak – vagy a politika porondján – a nép hangjának, mindig igaza volt? Ma, amikor még Róma egykori aranymetszetéből, a „kenyeret és cirkuszt a népnek-ből” is csak egy olyan kifordított fintor maradt, ahol a cirkuszból 24 karátos propaganda maradt, a kenyér pedig lassan a „szófogadóknak” alanyi jogon juttatott segélyé válik? Úgy tűnik, Brüsszel babiloni tornyának lakói, míg önmaguknak „szép új világot” álmodtak közben elfelejtették, hogy a világ, nem ők.

 

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »