Kurt Koch fogadta Hortobágyi Cirill főapátot – Júniusban hazánkba látogat a bíboros

Kurt Koch fogadta Hortobágyi Cirill főapátot – Júniusban hazánkba látogat a bíboros

A Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa május 13-án adott hírt arról, hogy Kurt Koch bíboros, a testület elnöke május 12-én fogadta Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi bencés főapátot. Kurt Koch június 7-én Magyarországra érkezik, és részt vesz a június 8-án Pannonhalmán rendezett ökumenikus konferencián.

A találkozón részt vett Simon T. László OSB is, aki a Pápai Szent Anzelm Egyetemen az Újszövetséggel kapcsolatos tárgyak oktatója, valamint Augustinus Sander OSB, a pápai tanács munkatársa.

A beszélgetés középpontjában az Egyház és az ökumenizmus magyarországi helyzete állt, illetve a Pannonhalmi Főapátság ezzel összefüggő tevékenységei.

Kurt Koch bíboros a közeljövőben Magyarországra érkezik: június 7–10. között Pannonhalmára és Budapestre látogat; találkozik a magyar egyház, az ökumenikus közösségek, egyetemek, valamint az állami szféra képviselőivel.

*

Kurt Koch bíboros Pannonhalmán előadást tart a június 8-i Isten és a világ. Vendégségben az Ige asztalánál című ökumenikus konferencián.

Hírdetés

Kurt Koch bíboros mellett a konferencián előadást tart Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, Fekete Károly tiszántúli református püspök, valamint az ökumenikus párbeszéd további kiemelkedő képviselői. A konferenciát és a záró ökumenikus vesperást a főapátság YouTube-csatornáján élőben közvetítik.

A nap egyik délutáni programjaként Dejcsics Konrád OSB kulturális igazgató bemutatja Kurt Koch bíboros Megfontolások az ökumenéről címmel magyar fordításban most megjelent kötetét.

16.30-kor kerekasztal-beszélgetésen vesz részt Kurt Koch bíboros, Erdő Péter bíboros, Fabiny Tamás püspök és Vladár Gábor lelkipásztor. A beszélgetést Görföl Tibor teológus, a Vigilia főszerkesztője, egyetemi docens (Pécsi Tudományegyetem) vezeti.

18 órakor ökumenikus vesperást ünnepelnek a Szent Márton-bazilikában, melyet Kurt Koch bíboros vezet.

A pannonhalmi konferencia részletes programját ITT találják.

Forrás és fotó: ChristianUnity.va; Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »