„Körben a nép, a mi népünk, akit nem lehet leváltani” – olvasható Dr. Bándi Kund Köd előttem 1956 köd utánam című kötetében, amely a Püski kiadónál jelenik meg a közeljövőben.
Kép: Szentpétery Tibor
„A foglyul ejtett kiskatonákat egy ujjal sem bántotta senki, a kényszerűen megtanult, jó orosztudással rendelkező egyetemisták elmagyarázták nekik, szabadságunkat leverni küldték őket a Birodalomból immár harmadszor, öt emberöltőn belül. Itt nincsenek imperialisták, itt körben a nép, a mi népünk, akit nem lehet leváltani” – olvasható Dr. Bándi Kund Köd előttem 1956 köd utánam című kötetében, amely a Püski kiadónál jelenik meg a közeljövőben. A szerzőt kérdezte a Gondola.
– Bándi úr, „őrzői földobták a tehergépkocsi rakterébe és irány a fővárosi ÁVH központ a Sztálin út 60-ban. Ott átadták az ávós őrségnek. Át is vették a kísérő papírral, de elolvasás helyett az öreget bevezetésként iszonyúan összerugdosták” – olvasható az 50-es évekről az Ön könyvében. Miért juttatja ez eszünkbe 2006. október 23-át, az újfent véres budapesti utcát?
– Tizenkét évesen 1956-ban az Üllői út 54-ben laktunk a családommal. Az út másik oldalán a Kilián-laktanya, a mi oldalunkon meg a Corvin-köz. Persze, hogy megszöktem otthonról, erről is szól a „Köd előttem 1956 köd utánam” könyvem néhány fejezete. Mire fegyverhez jutottam volna, a törött lábú Nagymamám megtalált Budapesten – csak az égiek tudják, hogyan – és hazahurcolt. Így maradhatott élő tanúja a megélt, hőskölteményeket idéző, vakmerő szabadságharcunknak.
A magyarellenes gyurcsányi terror – archív
Október 23-án kezdetben még békés, tüntető felvonulás zajlott az Üllői úton. Ahhoz is forradalmi bátorság szükségeltetett, hogy a fegyveres rendőrre ráparancsoltak a munkások, hogy szedje le a tányérsapkájáról az önkényuralmi vörös csillagot. A Rádiónál belénk lövő ávósok és a „Ruszkik haza” követelésünkre ránk zúduló szovjet tankhadosztályok a végre kivívott szabadságunkat, a hazaszeretetünket akarták a testünkkel együtt a betonba tiporni.
– „Az ordítás a lefékezett hernyótalpszemek sikoltó csikorgásába fúlt, csak annyit láttam, hogy két szovjet tank csúszik a villamos síneket a tömeg felé, majd helyből megfordulva a Liliom utcába menekült emberekre keserű fekete füstöt köp és őrült iramban elkapar vissza a Nagyvárad tér irányába” – elevenít föl emlékeket Ön. Az élmények miért sugallják azt, hogy 56 inkább szabadságharc volt, mint forradalom?
– 1947-ben űztek el szülőföldemről az új betolakodók. Budapesten legalább magyarul hallgathattam a környezetemben elsuttogott történeteket a hasonszőrű elnyomók rémtetteiről, amelyeket a mi népünk nevében követtek el reggel, délben, meg este. Ezek és az unokáik nem változtak, csak a módszereik váltak mélyaltatóbbakká. Nagyon nagy zaj kell, hogy áldozataik fölébredjenek, hiszen állandóan adagolják számunkra a gyűlöletkeltés oltásait, hogy elkábított honfitársaink már a saját szemüknek se higgyenek. A hazugságaikkal megfertőzött édes-ál-szövegeiket ismételgetik nekünk a titkos, arctalan hatalmak. Ha nem akartuk elhinni a kérkedve bevallott mocskos hazugságaikat, 2006-ban azonosító nélkül ránk rontottak a mindmáig ismeretlenül maradt egyenruhások. Mögöttük ott vannak ma is az emberiesség elleni bűnöket elkövető, az elévülés mögé bújó bábmesterek.
Kép: Bojár Sándor
– „A vidékről élelemmel megrakodva följött gazdák boldogan mosolyogva osztották ki a szekérderéknyi zöldséget, gyümölcsöt, húsneműt az éhező fővárosiaknak” – ragyognak fel a dicső napok. Ám később a propaganda vörös „munkás-paraszt szövetségről” harsogott. Hogyan rombolt ez a fajta hazugság?
–1967-ben vidéken dolgoztam. Találkoztam olyan idős, földműves áldozattal, akinek mindenét elvitték az állig felfegyverzett ávósok, hogy a rajta meghagyott felsőruháját még tizenöt év után is a falba vert szögre akaszthatta az üres viskójában. Pedig szerencsétlen a Kert-Magyarországot akarta a barátai önkéntes társulásával a községben megvalósítani. Nem tudták a szovjet mintájú kolhozba beverni. A jövőgyilkosaink a feleségét halálba kergették. Ő a kínzások után is életben maradt. Életben?
Ledöntott bálvány.
Édesapám 1952 táján a legmagasabb szakszervezeti szervekhez fordult az akkori, teljesen nyitott térben dolgozó gőzmozdonyszemélyzet élete és egészségének megóvására. Javasolta, hogy 25 év embertelen megpróbáltatásai után kaphassanak a túlélők 5 év nyugdíj korkedvezményt. A dolgozók érdekvédelmére hivatott, a kötelező tagdíjból jól fizetett szakszervezetisek följelentették édesapámat az ÁVH-nál, hogy szabotálást követ el a néphatalom ellen – ez akkor halálbüntetést vont maga után -, mert ki akarja vonni a dolgozókat a kommunizmus építéséből.
Molnár Pál
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
