Kedden ismét összeülnek a honatyák, több fontos dologról is döntés születhet

Kedden ismét összeülnek a honatyák, több fontos dologról is döntés születhet

A parlamenti képviselők kedden térnek vissza a padsorokba, és folytatják a hatodik ülésszakaszt.

Reggel kilenc órától a második olvasatba került törvényjavaslatokról tárgyalnak, amelyeket rövidített jogalkotási eljárásban kell elfogadniuk.

Olyan konszolidációs intézkedéscsomagokról van szó, mint a bankok megadóztatása, az alkohol és dohánytermékek jövedelmi adójának a megemelése, a második pillérbe való hozzájárulás csökkentése, illetve az egészségügyi járulék emelése.

Ezenkívül tárgyalni fognak a hatásköri törvény módosításáról is. A várható szavazás délután öt órakor kezdődhet.

Hírdetés

Több kormányjavaslatot is megvitatnak, amelyekről szintén gyorsított eljárásban döntenek majd. Köztük van például a  Különleges Ügyészség megszüntetése, az antiszociális tevékenységet bejelentők védelméről szóló törvény, illetve a bérlakások állami támogatásáról szóló törvény módosítása is.

Tervben van a jövő évi költségvetés tervezete is. Ezt azonban előbb a kormánynak meg kell vitatnia, és jóvá is kell hagynia.

Több parlamenti előterjesztés is napirenden van. A Szlovákia mozgalom a 13. nyugdíj kifizetéséről, illetve az élelmiszerárak csökkenéséről terjesztett be javaslatot.

Az SaS egy olyan módosító indítványt nyújtott be, amely újraértelmezné a nemi erőszak bűncselekményét.

A Progresszív Szlovákia képviselői az özvegyi nyugdíjra való jogosultság további feltételének a kiegészítésére nyújtottak be törvényjavaslatot.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »