Kamionnal érkezett a Mikulás Komárom főterére

Kamionnal érkezett a Mikulás Komárom főterére

December 6-án Komáromba is megérkezett a Mikulás, méghozzá nem is akárhogyan! Egy hatalmas kivilágított kamionnal robogott be a Klapka-térre; nagy valószínűséggel rénszarvas-szánja éppen pihenőt tartott, de nem is tehetett másképp, hiszen a frissen lehullott szép hó délutánra latyakká változott, és a felhőkből pedig hideg eső permetezett a várakozókra. Mindennek ellenére többszázas tömeg gyűlt össze a város főterén, hogy együtt ünnepeljék a Mikulás érkezését.

A városi rendezvénybe aktívan bekapcsolódó óvodáskorú gyereksereg már egy órával korábban gyülekezett a Szabadidőközpontban, ahol a szervezőktől apró Mikulás-sipkát kaptak a fejükre, kezükbe pedig egy hordozható kézi lámpást. Ezzel az ünnepi felszereléssel vonultak át az Európa Udvarba, ahol a Sofia kávéház munkatársai szintén aktív részesei voltak a Mikulás-napi rendezvénynek. Itt az apróságok édességet, valamint egy szelvényt kaptak, amivel a későbbiekben kiválthatták ajándékukat a kamionos Mikulásnál.

A Mikulás-napi program hangos, zenés vigalommal folytatódott, mely betöltötte az egész belvárost. Mindeközben a Miki-sipkás óvodások a tanító nénik és a Szabadidőközpont munkatársai segítségével felvonultak a karácsonyfára formázott, többszintes emeletes színpadra, mely csodálatos fenyődíszítésével és kivilágításával most is az ünnep dísze volt. Az apróságok a színpadon aktívan bekapcsolódtak az éppen elhangzó ünnepváró karácsonyi dallamokba, biztatva a Mikulást a mielőbbi érkezésre.

Végre felbukkant a Mikulás-kamion a Megye utcában, az egykori Centrál szálló épülete előtt, ahonnan aztán kicsit nehezen tudott tovább mozdulni, mert az izgatott, várakozó tömeg elébe sietett és kíváncsian körbefogta. Így aztán a szolgálatot teljesítő városi rendőrök határozott kérésére nyitottak utat, hogy a Mikulás-kamion folytathassa útját a főtéren álló karácsonyfa elé.

Hírdetés

Szó, ami szó, a kamionos Mikulás megjelenése nem igazán hasonlított a biblikus Szent Miklós érkezésére, aki éjszaka jön, titokban, és adakozik, jócselekedeteket hajt végre ott, ahol szükségesnek látja. Innen ered a napjainkban is élő szokás, hogy a gyermekek fényesre tisztított cipőiket az ablakba teszik, remélve, hogy reggelre ajándékot lelnek benne.

A Komárom főterére érkezett kamionos Mikulás és társai vidámságot hoztak, jókedvet, hangulatfokozó zenét, és persze édességet a gyermekeknek. A jármű – lenyitható oldalának köszönhetően – színes színpaddá változott, gazdag műsorral szórakoztatva a közönséget. Természetesen ennek is van közösségformáló szerepe, egy hely, ahol az emberek együtt szórakoznak, együtt örülnek. Afféle jó hangulatú Télapó-buli. És persze fotózkodni is lehetett.

A gyermekek, akik hozzájutottak már saját nyalánkságukhoz, szívesen felültek a Szentháromság szobor előtti mesés ezüstös rénszarvas-fogatra is, hogy szabadon száguldjanak, amerre saját fantáziájuk viszi, hiszen az ünnepvárásban a legnagyobb szerepe a gyermeki képzelő erőnek van, a misztikumnak, melyet nem lehet tárgyiasítani.

Buday Mária

A képek a szerző felvételei


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »