A nulladik rész után következzék hát az első magyar kisiskola az Ipoly mentén, a Losonci járásban. Rapp község, amelyet az első írásos emlék 1312-ből még Kop néven említ. Jelenleg 946 lakosa van, amelyből 281 fővel 30% a magyar. Hozzá kell tenni, hogy a statisztika torz, mert az összlakosság kb 35%-a túlnyomó többségben a magyar anyanyelvű cigány, de a 2021-es népszámláláson, valamilyen rejtélyes oknál fogva szlováknak vallották magukat.
Régi ismerősként szívélyesen fogadnak az iskolában, amelynek előtere és a belső része is takaros, az épületben még egy kisebb tornaterem is szolgálja az iskolát és a települést is, üdítő színfolt a sok színes festmény az iskola kerítésén, a járdán, elsőre is látszik, hogy van gazdája az intézménynek.
Zsófia érdekességként megemlíti, vannak vegyes házasságból is gyerekek a magyar osztályban, néhány esetben pedig eléggé komplikáltak és sajátságosak a családi viszonyok, hiszen ő úgy ismeri a helyi viszonyokat, mint a tenyerét, és ez nagy előny a jövőbeni tervezés miatt is.
Ebben az évben 2 elsőse van a magyar iskolának, abból 1 autista, amely speciális foglalkozást igényel, ez is Dusza Zsófia feladata. A kisfiút az anyuka éppen akkor vitte haza a foglalkozásról, mert a helyzetéből adódóan nem tartózkodhat egy egész tanítási napot az iskolában.
A szlovák iskolában 29 gyerek van, minden gyerek helybeli, a környező falvakból nincsenek gyerekek, főleg azért, mert ott vannak szlovák iskolák (Mucsíny, Terbeléd), és azok elszippantják az esetlegesen magyar iskolába irányítható gyerekeket.
A tanító néni a legnagyobb természetességgel mondja, hogy a gyerekeket orvosi kivizsgálásra saját kocsival hordja, a Covid alatt szinte egészségügyi szolgálatos nővérként működött a 2 pedagógus az iskolában, illetve a faluban. Hozták-vitték a gyerekeket, attól függően, hogy éppen ki volt beteg, egészséges, vagy karanténban.
Fontos érvként hangzik el a gyerekek mellett, hogy a járási szavalóversenyen 2 tanuló is ezüstsávos lett tavaly, tehát lehet velük eredményeket elérni, ki lehet hozni belőlük a szunnyadó tehetséget, csak akarni kell.
Nem túl rózsás a magyar osztályok jövőképe, mivel nincs magyar osztály a helyi óvodában. Ez azért baj szakmai szempontból, mert így nem kapnak magyar alapokat azok a gyerekek sem, akiket mégis a magyar osztályba hoznak a szülők. Tehát nem tudnak egy magyar dalocskát vagy versikét, és így tulajdonképpen az elmaradt magyar óvodai felkészítést is el kell végeznie amolyan gyorstalpaló módon a gyerekekkel, hogy az iskolai magyar tananyagot megfelelő alapokra tudja helyezni a pedagógus.
A szülőknél a gondolkodásban van a probléma, olyan eset is volt, hogy az első gyereket magyar iskolába adták, de a másikat szlovákba akarták, minden észszerű indok nélkül. Volt mit csinálni, hogy jobb belátásra bírja a szülőket, hiszen ott csak egy rossz átlagos lenne a gyerek, itt meg kitüntetett a kis nebuló.
Ha beadnak egy magyar kisgyermeket szlovák iskolába, a harmadik osztályban eléri a tudása maximumát, onnan már jönnek az értelmezési nehézségek, ott megtörik a gyermek lelke tudat alatt is, mert képtelen felnőni a feladatokhoz, esetleg marad a magolás, de az nem váltja ki a valós tudást, így egy nagyszerű magyar ember helyett kap a társadalom egy rossz közepes identitászavaros, értékrend nélküli polgárt.
Nincs igazán szakmai együttműködés a kistérségben a kisiskolák között, bár vannak kezdeményezések, de a legfontosabb a helyi együttműködés az iskola – óvoda – önkormányzat – szülők között. Ez hiányzik.
Volt már olyan helyzet is Rappon, hogy 3 gyerekkel működött a magyar osztály. Kegyes volt az önkormányzat, megmaradt a magyar iskola, de a mostani létszámmal nem folytatható sokáig ez az állapot, tehát össze kell fogni helyben és régiós szinten egyaránt, hangoztatja Dusza Zsófia.
Lehet és kell is meggyőzni a szülőket, mindannak ellenére, hogy az asszimiláció nagyon erős a faluban, amely épp azért erős, mert hiányzik a meggyőzés, és itt a kör bezárul. Nincs más megoldás, csak az alapoktól dolgozni az intézményeknek a szülőkkel, mert az erősebb, szlovák élettér, mindent letarol.
Belefeledkezünk a témák boncolgatásba, amit a gyerekek fegyelmezetten tűrnek, bár vajmi keveset értenek belőle, de a végén a tanító néni mosolyogva feléjük fordul és csak annyit mond nekik: rólatok beszélgettünk, meg a többi gyerekről, akiknek majd jó lenne, ha ide jönnének közétek. Azonnal elindul a hangos tippelés és javaslat a gyerekek körében, hogy kiket látnának szívesen a rokonságból, az utcából maguk között…
Elköszönök és ballagok ki az utcára, közben azon gondolkodom, hogy Zsófi és Márti azoknak az erős rappi magyar pedagógusoknak a nyomdokaiban járnak, akik még 1989 előtt egy nagyon erős magyar iskolát igazgattak Rappon, csak, hát ugye a szabadság elhozta azt a helyzetet is, hogy szabad lett nagyokat tévedni a felnőtteknek, és bizony sok esetben a gyerekeik kárára.
Rappon is van visszaút, ha a belső akaraton kívül megérkezik a külső segítség a szakma, a politika részéről.
Most feltehetném a kérdést, hogy vajon megérkezik-e valaha, de ahelyett azt írom, hogy igen, meg fog érkezni, csak azok, akik ezért tenni akarnak, kapjanak megfelelő teret és lehetőséget egy mindent átfogó magyar „restart”-ra, itt Rappon és az egész Felvidéken.
(Papp Sándor/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
