A Szent Péter téren tartott általános kihallgatás keretében a Szentatya folytatta az evangelizáció iránti szenvedélyről, a hívők apostoli buzgóságáról szóló katekézissorozatát szeptember 20-án. Ezúttal Comboni Szent Dánielnek, Afrika apostolának és a misszió prófétájának alakját állította a hívők szeme elé.
Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Az evangelizáló szenvedélyről, vagyis az apostoli buzgóságról szóló katekéziseink útján ma Comboni Szent Dániel tanúságtételével foglalkozunk. Ő egy Afrika iránti buzgósággal teli apostol volt. Azokról a népekről ezt írta: „Meghódították a szívemet, mely csak értük él” (Scritti [Írások], 941), „Afrikával az ajkamon fogok meghalni” (Scritti, 1441). Milyen szép! Nekik pedig ezt mondta: „Legboldogabb napom az lesz, amikor életemet adhatom értetek” (Scritti, 3159). Ez egy olyan ember kijelentése, aki szerelmes Istenbe és a misszióban szolgált testvérekbe, akiket fáradhatatlanul emlékeztetett arra, hogy „Jézus Krisztus értük is szenvedett és értük is meghalt” (Scritti, 2499; 4801).
Ezt olyan közegben jelentette ki, amelyet a rabszolgaság borzalmai jellemeztek, melyeknek szemtanúja is volt. A rabszolgaság „tárgyiasítja” az embert, akinek az értéke arra szűkül, hogy hasznos-e valaki vagy valami számára. Jézus azonban, az emberré lett Isten, felemelte minden ember méltóságát, és leleplezte minden rabszolgaság hamisságát. Comboni Szent Dániel Krisztus fényében tudatosította a rabszolgaság rosszaságát, és azt is felismerte, hogy
Keresztényként tehát a rabság minden formája ellen harcolnunk kell. Sajnos azonban a rabszolgaság, akárcsak a gyarmatosítás, nem múltbeli emlék. A Comboni Szent Dániel által annyira szeretett és ma számos konfliktus által megtépázott Afrikában „a politikai kizsákmányolás átadta helyét a »gazdasági gyarmatosításnak«, amely ugyanúgy rabszolgasorba taszította az embereket. […] Ez olyan tragédia, amelyre a gazdaságilag fejlettebb világ gyakran becsukja a szemét, fülét és száját.” Ezért újból elmondom a felhívásomat: „Hagyjátok abba Afrika fojtogatását: ez nem kiaknázandó bánya vagy kifosztandó földterület!” (Beszéd a hatóságokkal való találkozón, Kinshasa, 2023. január 31.).
Térjünk vissza Comboni Szent Dániel történetéhez. Egy kezdeti afrikai időszak után egészségügyi okokból el kellett hagynia a missziót. Igen sok misszionárius halt meg, miután betegségeket kaptak el a helyi valóság ismeretének hiánya miatt. Míg azonban mások elhagyták Afrikát, Comboni nem. Egy megkülönböztetésben töltött időszak után úgy érezte, hogy az Úr az evangelizáció új útjára vezeti, melyet ezekben a szavakban foglalt össze: „Afrikával mentsük meg Afrikát!” (Scritti, 2741sk). Ez egy erős intuíció, semmi gyarmatosítás nincs benne! Ez az erős intuíció segített megújítani a missziós munkát: az evangelizált emberek nemcsak „címzettjei”, hanem „alanyai” a missziónak. És Comboni Szent Dániel az összes keresztényt az evangelizáló tevékenység főszereplőjévé akarta tenni. És teljes körűen gondolkodott és cselekedett ebben a szellemben: bevonta a helyi papságot és előmozdította a katekéták világi szolgálatát. A katekéták az Egyház kincsei: a katekéták azok, akik előreviszik az evangelizációt. Comboni Szent Dániel az emberi fejlődést is így képzelte el, törődött a művészetekkel és a szakmákkal, növelte a családok és a nők szerepét a kultúra és a társadalom átalakításában. Mennyire fontos ma is, hogy a hitet és az emberi fejlődést a missziós környezet belsejéből kiindulva mozdítsuk elő, ahelyett, hogy külső modelleket ültetnénk át, vagy meddő segélyezésre szorítkoznánk!
A kultúra evangelizálása és az evangélium inkulturálása együtt járnak.
Comboni Szent Dániel nagy misszionáriusi szenvedélye azonban elsősorban nem emberi igyekezet eredménye volt: nem csak a bátorsága hajtotta, nem csak olyan fontos értékek motiválták, mint a szabadság, az igazságosság és a béke; buzgósága az evangélium öröméből fakadt, Krisztus szeretetéből merített, és Krisztus iránti szeretethez vezetett! Szent Dániel azt írta: „Egy ilyen nehéz és fáradságos missziót, mint a miénk, nem végezhetnek felületes, ferde nyakú, önzéssel és önteltséggel teli emberek, akik nem törődnek úgy a lelkek üdvösségével és megtérésével, ahogyan kellene.” Ez a klerikalizmus drámája, mely a keresztényeket, a világiakat is arra készteti, hogy klerikalizálódjanak, és – ahogy most hallottuk – ferde nyakú, önzéssel teli emberré váljanak. Ez a klerikalizmus csapása. És hozzátette: „Fel kell gyújtani őket a szeretetre, mely Istenből és Krisztus szeretetéből fakad; és ha valaki igazán szereti Krisztust, akkor édesség számára a nélkülözés, a szenvedés, a vértanúság” (Scritti, 6656). Vágya az volt, hogy lelkes, örömteli, elkötelezett misszionáriusokat lásson: olyan misszionáriusokat – írta – „akik szentek és rátermettek. […] Először is szentek, azaz bűntől mentesek és alázatosak. De ez nem elég: szükség van szeretetre is, mely rátermetté teszi az embert” (Scritti, 6655). A misszionáriusi képesség forrása Comboni Szent Dániel számára tehát a szeretet, különösen a mások szenvedését magunkévá tevő buzgóság.
Evangelizáló szenvedélye sosem vezette arra, hogy a maga nevében járjon el, hanem mindig az Egyházzal közösségben tevékenykedett. „Nekem csak egyetlen életem van, melyet e lelkek üdvösségének szentelek – írta –, bárcsak ezer életem lehetne, melyeket ezért a célért adhatok” (Scritti, 2271).
Testvéreim, Comboni Szent Dániel a Jó Pásztor szeretetéről tesz tanúságot, aki megkeresi az elveszettet, és életét adja nyájáért. Energikus és prófétai buzgósággal szállt szembe a közömbösséggel és a kirekesztéssel. Leveleiben sürgetően szólítgatta szeretett Egyházát, mely túl sokáig megfeledkezett Afrikáról. Comboni olyan Egyházról álmodott, amely közösséget vállal a történelem megfeszítettjeivel, hogy velük együtt élje át a feltámadást.
Most szeretnék javasolni nektek valamit.
Comboni Szent Dániel tanúságtétele mintha mindannyiunknak, az Egyházhoz tartozó férfiaknak és nőknek megismételné: „Ne feledkezzetek meg a szegényekről, szeressétek őket, mert bennük a feltámadásra váró megfeszített Jézus van jelen!” Ne feledkezzetek meg a szegényekről: mielőtt idejöttem volna [a Szent Péter térre], brazil törvényhozókkal találkoztam, akik a szegényekért dolgoznak, akik támogatással és társadalmi igazságossággal igyekeznek segíteni a szegényeket. Ők nem feledkeznek meg a szegényekről: a szegényekért dolgoznak. Azt mondom nektek: ne feledkezzetek meg a szegényekről, mert ők nyitják ki előttetek a Mennyország kapuját.
A Szentatya felhívása az általános kihallgatás végén:
Tegnap aggasztó híreket kaptam a dél-kaukázusi Hegyi-Karabahból, ahol az amúgy is kritikus humanitárius helyzetet most újabb fegyveres összecsapások súlyosbítják. Sürgős felhívást intézek az érintett felekhez és a nemzetközi közösséghez, hogy hallgassanak a fegyverek, és tegyenek meg mindent, hogy békés megoldást találjanak az emberek érdekében és az emberi méltóság tiszteletben tartása érdekében.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
