Eddig nem ismert részletek láttak napvilágot a Fico elleni merényletről

Eddig nem ismert részletek láttak napvilágot a Fico elleni merényletről

A Markíza televízió birtokába jutott egy névtelen határozat a merénylő, Juraj Cintula fogságba helyezéséről, ami több részletet közöl a Robert Fico miniszterelnök elleni merénylet hátteréről. A dokumentum leírja, hogyan készült az elkövető a nyitrabányai (Handlová) támadásra. Cintula elmondta, hogy hétfőn döntött a támadás végrehajtása mellett, de nem meggyilkolni, csak megsebesíteni akarta a miniszterelnököt.

„A szóban forgó pisztolyt már korábban otthon előkészítette a támadáshoz, tehát a fegyvert betárazta, de a kakast nyugalmi helyzetben hagyta. Azt állította továbbá, hogy amikor elővette a pisztolyt, azt xxxxxxx-ra, konkrétan a felsőtestének alsó részére irányította, és körülbelül háromszor lőtt. Amikor lőtt, xxxxxxx ekkor éppen kezet fogott valakivel a tömegben, és a jobb oldalával szembefordult vele” – áll a végzésben.

Az elkövető azt állítja, hogy szociálisan érzékeny, és minden, ami a társadalomban történik, irritálja. A táskájában tartotta „Az áldozat üzenete” című könyvét is, amit a miniszterelnöknek szánt.

Az ajánlást a merénylet reggelén írta dátum nélkül, mert nem tudta, hogyan alakul a helyzet. Hozzátette, hogy senki más nem tudott a tervéről. Az autóját egy kis parkolóban hagyta, más fegyverek vagy robbanóanyagok nem voltak a kocsiban.

Juraj Cintula vallomást nem tett, a de vizsgálati fogság indoklásáról elmondta, hogy nem ért egyet a bűncselekmény jogi minősítésével. A határozat szövege szerint Cintula őszintén megbánta tettét, egyben megismételte, hogy úgy célzott, hogy biztosan ne veszélyeztette az áldozat életét. Arra is nagyon ügyelt, hogy véletlenül se veszélyeztessen senkit a tömegben vagy a biztonsági őrök közül. Tettéért bocsánatot kér az áldozattól, amit kész személyesen elmondani a tárgyaláson, ha lesz rá lehetősége, ha pedig nem, akkor minden bizonnyal írásban fog bocsánatot kérni.

Hírdetés

A nyomozók több tanúvallomást is begyűjtöttek. Ezek közül az egyik egy nő vallomása a merénylő kapcsolatát és a miniszterelnökkel kapcsolatos nézeteit írta le.

„Zavarta, hogy xxxxxx Oroszországgal és Magyarországgal jó kapcsolatot ápolt, és nem tetszett neki, hogy xxxxxxx negatívan beszélt az Európai Unióról. A tanú továbbá azt állította, hogy tudott arról, hogy xxxxxx azt írta a Facebookon, hogy „xxxxxxet meg kell állítani” – áll a végzésben.

Ha Fico olyat mondott, ami Cintulának nem tetszett, akkor azzal fenyegetett, hogy „megöli” a miniszterelnököt. A tanú azt is elmondta, hogy Cintula politikai tüntetésekre járt – áll a végzésben.

Az ügyész szerint ez egy példátlan cselekmény, amelyre a vádlott hosszabb ideje készült. „Két tárnyi töltényt készített elő, azzal az egyértelmű szándékkal cselekedett, hogy súlyos, életveszélyes sérüléseket okozzon az áldozatnak.” – mondta az ügyész. A bíró úgy ítélte meg, hogy a jogi minősítés helyes volt.

Tvnoviny.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »