Elhunyt a Baptista Szeretetszolgálat alapítója

Elhunyt a Baptista Szeretetszolgálat alapítója

Szenczy Sándor 57 éves volt.

A Baptista Szeretetszolgálat alapítója, emeritus elnöke halálhírét a szervezet a Facebook-oldalán jelentette be.

Szenczy Sándor a szervezet honlapján elérhető életrajza szerint a katonai szolgálata idején lett hívő. A Református Teológián három évfolyamot végzett, majd a Baptista Teológián fejezte be tanulmányait.

Hírdetés

Lelkészi hivatását 1994-ben kezdte Velencén, ahol az alig több mint tízfős gyülekezet egy szűk évtized alatt százfősre nőtt a keze alatt.

A Baptista Szeretetszolgálatot 1996-ban hozta létre, a szervezet mára Magyarországon kívül a világ 25 országában működik.

Szenczy 2007-ben külügyminiszteri díjat kapott, 2015-ben pedig a Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozatát vehette át.

Szenczy Sándor 2021. év végén amerikai kórházi ágyán adott interjút életről, halálról, búcsúról Vujity Tvrtkónak, az adás az ATV-n volt látható.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »