„Ha néhány regényem (Égő föld, Agnus Dei, Festett világ, Angyalbőrben), ha az Emberközelben és a Keserű égbolt néhány novellája, s ha a színjátékaim közül az Ének a romok felett, a Párbaj és a Gedeon ház megmarad – ez éppen elég lesz ahhoz, hogy az olvasók és a színházi nézők emlékezetében tovább éljen a nevem” – jósolta a 80. születésnapján Tóth Lászlónak adott interjújában Egri Viktor. Eltelt azóta 44 év, s ha ma Egri Viktor nevét bedobjuk a szlovákiai (s nem is az egyetemes) magyar köztudatba, egy tehetséges budapesti sportriporter ugrik be (ahogy a világhálón is), míg a 40 éve halott Egri „Eisler” Viktor neve – aki kétszer kezdte újra a semmiből az életét, s kétszer lett egy kisebbségi irodalom elindítója –, ma már legfeljebb antikváriumi oldalakon jelenik meg. Holott mindenképpen megérdemelné, hogy meglehetősen túl- és sokszorosan újraírt életművéről lehámozva a rengeteg sallangot végre a méltó helyére tegyük.
Az 1898-ban nagyszombati polgári zsidó családból származó Egri Viktor – akinek egyik nagybátyja Kossuth Lajos orvosa volt annak idején –, meglehetősen zaklatott időkben eszmélt a világra. Alig húsz év jutott számára a boldog békeidőkből, aztán egyik pillanatról a másikra az I. világháború poklában találta magát. Isonzó, Verdun – s bizony csak hallatlan jószerencséjének köszönhette, hogy hat testvérével együtt túlélte az első világháború borzalmait. A második világháborút már csak ő éli túl a családjával kalandos körülmények között, fivérei mind elpusztulnak.
Hazatérve a csatamezőkről, a tisztes polgári tisztviselői pálya mellett beleveti magát a Trianon után még éppen csak ocsúdó szlovenszkói magyar irodalom tisztes napi küzdelmeibe. 1924-ben a budapesti Genius adja ki a Rácsablakos ház című regényét, amely az egyik első a maga műfajában a Felvidéken. Már itt a régi és az új világ csap össze Egri regényében, ahogy erre épül szinte az egész életműve is.
A magyar részleggel is rendelkező berlini Voggenreiter Verlag gondozásában jelenik meg egy évvel később a Pierre találkozása című novelláskötete, s bár hosszú élete során rendszeresen visszatér a novella műfajához, később mégis inkább a regényt és a drámát preferálja. Utóbbi a „kényszer-monopóliuma” lesz, s nem az ő hibája, hogy se az életében, se azóta nem akadt drámaíró, aki átvette volna az egyébként nem túl dicsőséges szerepét.
A színház fogságában
A húszas években az egyetemes magyar irodalom is felfigyel rá, az 1927-ben már Pozsonyban megjelent Fölkél a nap című regényét Illyés Gyula méltatja a Nyugatban: „A front borzalmairól s a hinterland senyvedő életéről kevesen írtak megrázóbb erővel s nagyobb őszinteséggel. Vagy egy-két részlet ebben a regényben, amely sose fog kimenni az olvasó fejéből” – írja, s úgy tűnik, Egri révbe ér, folyamatosan jelennek meg a művei, a Prágai Magyar Hírlap például folytatásokban közli a Süllyedő partok című regényét, megjelenik a népvándorlás korában játszódó Égő föld című regénye (később ezt is újraírja majd), s 1936-ban megírja az első drámáját is A Gedeon ház címmel.
A színdarab több amatőr színházi bemutató után majd csak eleddig utolsóként, 1978 októberében jut el a komáromi Magyar Területi Színház színpadára. A megkésett bemutató inkább csak tisztelgés a 80. születésnapját ünneplő szerző előtt, a korabeli kritikák szerint a dramaturg Kmeczkó Mihály és a rendező Takáts Emőd nem igen tudott mit kezdeni a szöveggel.
S itt érdemes megállni egy pillanatra a drámaíró Egrinél, aki nagy színházrajongó révén, s látva a szlovákiai magyar színházak silány hazai felhozatalát (rajta kívül a későbbiekben csak Dávid Teréz és Lovicsek Béla fordul kisebb-nagyobb lelkesedéssel a színpadhoz), úgy dönt, megajándékozza a komáromi társulatot a főleg a szocialista életformát népszerűsítő darabjaival. Mint a végeredmény mutatja, kevesebb mint mérsékelt sikerrel. Mint írtuk, A Gedeon ház még a harmincas években íródott, de hivatalos bemutatójára 42 évet kellett várni. Bár a szerzője még Both Bélával, a budapesti Nemzeti Színház egykori igazgatójával is tárgyalt, a bemutató elmaradt. Megismételve ezzel Sebesi Ernő kudarcát, akinek Haláljáték című drámájára a harmincas években a Nemzeti le is szerződött, később a Belvárosi Színház Somlay Artúrral is tárgyalt, s hiába egyengette a darab útját maga Móricz Zsigmond, a darab azóta sem került színpadra. Darabot írni eleve a legnehezebb műfaj, hisz időkorlátai vannak, így elengedhetetlen a sűrítés, másrészt nem árt, ha a szerző úgy írja meg a drámáját, hogy konkrét előadásban, konkrét színészekben gondolkozik. Az 1953 óta létező profi szlovákiai magyar színjátszás az eltelt mintegy 70 esztendő során nem igen gondolkodott élő szerzőkben. Persze tudjuk, könnyebb Shakespeare-rel, aki már nem szól bele egy-egy darabja színrevitelébe…
Egri Viktor A Gedeon ház kudarca után sem adta fel, s 1945 után a regény műfaja mellett elsősorban a színdarabírást helyezte munkássága előterébe, s még az sem szegte a kedvét, hogy darabjai csak nagy-nagy kerülőkkel, évekkel a megírásuk után jutottak színpadra, vagy meg kellett elégednie amatőr társulatok előadásaival, esetleg azzal, hogy szlovák nyelven mutatták be őket. 1957-ben Turczel Lajos előszavával öt darabja (A Gedeon ház, Élni kell, Közös út, Házasság, Ének a romok felett) kötetben is megjelent, s a MATESZ még 1954-ben bemutatta Martin Gregor rendezésében Pünkösdi királyság című vígjátékát.
De ekkor már túl van az első pozsonyi és nyitrai szlovák nyelvű bemutatókon, sőt Budapesten a Magyar Néphadsereg Színháza (vagyis a Vígszínház) 99 alkalommal alkalommal eljátszotta a Közös út című darabját, amelyért Klement Gottwaldtól az Állami Díjat is megkapta. A darabot Tibor Rakovský fordításában és rendezésében a pozsonyi Nemzeti is bemutatta. A Horváth Ferenc rendezte budapesti előadás főbb szerepeit Sulyok Mária, Kohut Magda és a perbetei Pándy Lajos alakították. Az Állami Déryné Színház Szécsi Ferenc rendezésében több mint négyszáz alkalommal játszotta el a Virágzik a hárs című színdarabját is. A Közös út színre kerül Nyitrán, ahol később a Házasság című darabját is bemutatják. Mivel televízió és internet híján az ötvenes és hatvanas években még virágzik az amatőr színjátszó mozgalom, s alig van település, ahol ne működne színjátszó kör, Egri darabjait számos helyen eljátsszák. Komáromban az áttörés 1957-ben történik meg, amikor színre kerül az Ének a romok felett című verses drámája, amelyet mind a közönség, mind a kritika kedvezően fogad. Az előadást Fellegi István jegyzi rendezőként, de azt az akkori szemtanúk szerint Lendvay Ferenc fejezi be. Ez az egyetlen színműve Egrinek, amelyet 12 évvel később Konrád József ismét elővesz, de az egykori siker már a múlté. Később Egri még egy verses történelmi drámát (Örök láng) elkövet, amely a trencséni vár egyik ismert legendáját, Omar és Fatima legendás szerelmét dolgozza fel (annak idején Jozef Nižnánsky A szerelem kútja címmel regényben is megírta), de ez már nem kerül bemutatásra. Egri még egy komáromi bemutatójáról tud a színháztörténet, a Pünkösdi királyság című vígjátékának folytatásaként megírt Szarkafészek című vígjátékról (ezt is Konrád rendezte), ahol a kritika elsősorban a vígjátéki elemeket hiányolja. S ha már a színpadnál tartunk, ne feledkezzünk meg meg színházi tárgyú írásairól sem, a szlovákiai magyar irodalomban elsőként neki jelenik meg színházi kritikáit, élménybeszámolóit tartalmazó kötete A rivalda fényében címmel (a későbbiekben Dusza István, Hizsnyan Géza, Kiss Péntek József és Soóky László vetemedik majd ilyesmire), s elkövet egy művészregényt, amelynek prológusában nem túl önkritikusan jegyzi meg: „Szerencsére ismerem tehetségem korlátait, és tudom: ha valaki nem is nyit új csapást, de egy árnyalattal gazdagabbá tudja tenni a régit, a beváltat és a megszokottat, művésznek mondhatja magát, s ezt magamra is értem”.
Maga mindent kétszer ír meg?
Egri Viktor írói módszerének egyik legjellegzetesebb vonása volt, hogy időnként át/újraírta a műveit. Lehetetlen helyzetbe hozva ezzel a kritikust és olvasót egyaránt. Sok ezer oldalas életművében ugyanis gyakran olvashatjuk ugyanazt a témát ugyanannak a hősnek a felvezetésében, csak kicsit másképp. Már az Illyés által dicsért Fölkél a napnak is megszületik az át- és továbbírt változata, amelyből trilógiát tervez, viszont mivel az első két rész nagyon nem nyeri el Fábry tetszését, a harmadik rész sosem készül el. De folytathatjuk tovább, hisz alig van olyan műve az ötvenes-hatvanas években, amelynek ne írná meg a folytatását. Ennek megértéséhez térjünk vissza Egri életrajzához. Alighogy elkezdődik az írói karrierje, újabb pokol vár rá, a második világháború. Testvérei közül egyedül ő éli túl a családjával az újabb borzalmakat, amikor már puszta zsidósága miatt is permanens életveszélybe kerül.
Túléli, de tollát még három évig hivatalosan nem használhatja, csak a Sas Andor által ún. jégtörő februárnak aposztrofált kommunista puccs hozza el a kisebbségi szabadságot, s a két világháborút túlélt Egri teljes mértékben odadörgölőzik a szociális biztonságot ígérő, de az osztályharc bűvöletében élő hatalomhoz.
Az Új Szó kulturális rovatának a szerkesztője lesz, később A Hét első főszerkesztője, s a már említett drámái mellett sorban írja terjedelmes regényeit is. Szinte nincs olyan év, hogy ne jelenjék meg 2-3 kötete, legyen az sematikus termelési regény, romantikus kémregény (Szívet cserélni nehéz), fajüldözés (Agnus Dei) s a feljebb említett színházi tematikájú művészregénye. Novelláit is gyakorta gyűjtögeti kötetbe, Csanda Sándor rosszallóan jegyzi meg egyik kritikájában, van olyan novellája is, amely rövid időn belül már ötödször jelenik meg. Van olyan termelési ciklusa, szocialista hőskölteménye (Duba Gyula) (Sovánka), amelyet utóbb ő maga is inkább kiiktatna már az életművéből. Élete utolsó percéig rendületlenül dolgozik. Trilógiában (Angyalbőrben, Társakkal és társtalanul, A hallgatás évei) írja meg kalandos életútját az I. világháború éveitől az 1948-as újrakezdésig, ennek negyedik folytatása Fény és kenyér címmel már csak a halála után jelenik meg máig utolsó kötetében, amelyet Fónod Zoltán válogat össze az életmű legjobb novelláiból. Ebben a kötetében is elolvashatjuk ars poetica-szerű elbeszélését (Ártatlanok igazsága), amely egész életművét át- és átfonta. „Már évtizedekkel ezelőtt is hangoztattam, hogy eszmei vonatkozásokban soha nem süllyedtünk az egyetemes magyar irodalom átlagos színvonala alá, sőt olykor példát is mutattunk” – nyilatkozta 80. születésnapján Tóth Lászlónak.
Egri Viktor életműve előtt minden józanul gondolkodó irodalmárnak fejet kell hajtania. Munkásságának sokrétűségével (novellák, regények, drámák, kritikák, szerkesztői és szervezői gyakorlat) szinte egyedülálló a szlovákiai magyar irodalomban”
– összegzi munkásságát Mészáros László, ahogy ugyanezt állítja Görömbei András is.
A sokat, túlontúl is sokat publikáló Egri Viktor életműve végül saját betűtengerébe fulladt bele. Jellemző, hogy utolsó regénye, a szocialista ifjúság problémáit ecsetelő Rendbontók című regénye a halála napjaiban jelent meg, s az országos sajtó még becsületesen elköszönt tőle, a regényéről viszont teljesen elfeledkeztek, s az ma gyakorlatilag már hozzáférhetetlen.
Nos, így múlt el a legszószátyárabb szlovákiai magyar író dicsősége, s bár életművének tényleg vannak fontos darabjai, korfestő prózája, emlékiratai megkerülhetetlenek, irodalmár legyen a talpán, aki a rengeteg, fölöslegesen rárakott ballasztot lehámozza róla.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
