Csak az az enyém, amit elajándékozok!

Csak az az enyém, amit elajándékozok!

Talán senkinek, de legalábbis keveseknek jut eszükbe, amikor felhúznak egy szép női vagy elegáns férfi Deichmann-cipőt, hogy a cégalapító milyen különleges ember volt. Pillantás az idő őrtornyából gondolatkörben pár olyan protestáns embernek a portréját adom át a kedves olvasóknak, akik különös életükkel és vállalkozásukkal igazán érdemesek a figyelmünkre. Ilyen DR. dr. Heinz-Horst Deichmann (1926-2014), aki annak a cipőgyártó és forgalmazó világcégnek volt a kiépítője, amelynek csak Európában több mint 30 ezer munkatársa van. Orvosi és teológusi diplomát is szerzett, élete végéig másokon segíteni akaró protestáns ember volt.

Deichmann 1926-ban született Essen-Borbeckben, s egész életét meghatározóan hívő családban cseperedett fel. Egyszer a Bild am Sonntagnak adott interjúban mondta el megtérése történetét.

A II. világháború során a német légierő katonájaként a keleti fronton súlyosan megsebesült, de Isten megtartotta. Hazatérése után 1946-ban megkezdi egyetemi tanulmányait: testi és lelki gyógyítást, orvostudományt és teológiát tanul. 1956-ban édesapja, Heinrich Deichmann halálakor rászáll az egész vállalkozás. Az értékes és gyógyhatású cipők előállítását tekintette cége elsőrendű küldetésének, és ehhez hű maradt haláláig. A cégben mindenki megbecsülést kapott, a német kereskedelmi újság, a Handelsblatt újságírója, Peter Brors a vállalkozás egyik sikerének titkaként az értékközpontú gondolkodást, üzleti filozófiát jelölte meg. A Deichmann-cég jelmondata mindmáig: Az üzletnek az embereket kell szolgálnia!

Három lánya és fia is az ő szellemében vesz részt az üzleti életben. 2006-ban megkapta a Német Szövetségi Köztársaság legmagasabb kitüntetését, a Szolgálati Érdemrendet. Jó 30 éve hozta létre „Szó és Tett” nevű szervezetét, aminek célja a szenvedők segítése világszerte, de főként Indiában és Tanzániában. Amit nálunk kevesen tudnak róla, de hazájában igen sokan: a „multimilliárdos” az evangelizációkon gyakran mondott beszédet, prédikált, tett bizonyságot Jézus Krisztusba vetett hitéről. Főként a ProChrist nagy rendezvényein.

A háború után Deichmann Bonnban, az akkori NSZK fővárosában tanult, ahol a korszak legkiemelkedőbb protestáns teológusa, Barth Károly is gyakran tartott előadásokat. Deichmann nemcsak szorgalmasan hallgatta a nagy bázeli református hittudóst, hanem amint később írta: „A 12 kötetes Egyházi Dogmatika köteteit tényleg el is olvastam – némelyiket nem is egyszer. Ez a teológia határozta meg későbbi egész gondolkodásomat és munkálkodásomat”. Ez több mint tízezer oldal elolvasását jelentette.

Barthnak köszönte azt is, hogy az Istenhez fűződő személyes kapcsolatát a szabadság és az önkéntesség jellemezte. Az egykori és a mai világ annyi istentelen diktatúrája, önkényuralmi „demokratúrája” (=a demokrácia látszata, valójában diktatúra), rendszere láttán ennek igen nagy értéke van.

 

Hírdetés

A Bild am Sonntagnak korábban elmondta, mennyire ellene van a „kegyes halálba” segítésnek, az aktív eutanáziának, ami szerinte kegyetlenség. Felidézte 56 éven át hű útitársának, feleségének, Ruthnak a halálát: „Azon a napon Rostockban voltam, és éppen Jézus Krisztus születéséről tartottam előadást. Útközben kaptam tőle telefonhívást, ez volt utolsó földi beszélgetésünk. Azóta is nagyon hiányzik nekem”. Akkor 2008-at írtak. Utalva társa elmenetelére, Deichmann így fogalmazott: „Isten az Ura az életünknek, kezdettől fogva mindvégig. Erről nem szabad elfeledkeznünk. Nem a mi dolgunk befejezni az életet!”.

Cége méreteire jellemző, hogy csak Európában e legnagyobb cipővállalkozásban 30 ezren dolgoznak. Életrajzában, aminek ezt a címet adták: „Miért olyan gazdag, Deichmann úr?”, ezt nyilatkozta: „Életem végén Isten nem azt fogja tőlem megkérdezni, hány cipőt adtam el. Ő egyedül arra lesz kíváncsi majd, hogy igazi keresztyénként éltem-e, és hirdettem-e az evangéliumot”. Szóval és tettel.

Ezt azon az ünnepségen mondta Heinz-Horst Deichmann, amikor 2014-ben átadták neki „teológiailag megalapozott életművéért” a Barth Károly-díjat. Ugyanezt hangsúlyozta ő maga is, amikor neki ítélték a Hessen-Nassaui Protestáns Egyház által alapított Gustav-Adolf-díjat.

Amikor a „Protestáns vagyok” című interjúkötet megjelent, a könyvbemutatóra nem tudott elmenni, de levelében ezt írta: „Keresztyénként annak tartozom felelősséggel és számadással, Aki elhívott engem – Jézus Krisztusnak. Az Ő bizonyságtevője szeretnék lenni szóval és tettel. Reggel és este, de egyre többször napközben is imádkozom. Az örök élet hitbeli bizonyosságában szeretnék meghalni, amit Jézus Krisztus ígért meg az övéinek”.

Egyébként protestánsként 1990-ben az izraeli Ben-Gurion Egyetemen díszdoktorrá fogadták, majd ugyanezen az egyetemen élete végéig tiszteletbeli professzori megbízást kapott. Emögött alapos teológiai tanulmányai mellett az a tény is áll, hogy éveken át volt az izraeli hadsereg számára sivatagi homoktaposó katonai csizmák és egyéb katonai lábbelik készítője és szállítója sok millió pár mértékben.

Élete utolsó interjújában, amit Martina Schubertnek, a pro-medienmagazin.de népszerű német protestáns magazin tudósítójának adott, így fogalmazott a beszélgetés végén: „Álmaim beteljesültek”. Ilyet nagyon kevés kortársunk szájából hallunk. Legfőképpen most, amikor a pandémia halálba sodró hullámainak az árnyékban szinte már levegőjük sem marad az elmenőknek, nem hogy bármit is megfogalmazzanak. Nagyon tanulságos önéletírása, aminek ezt a címet adta: „Csak az igazán az enyém, amit elajándékozok”.

A Németországi Protestáns Egyház, az EKD Tanácsának elnöke, Dr. Nikolaus Schneider református lelkész 2014-ben halálhíre hallatán kondoleáló levelet írt a Deichmann családnak. Ebben méltatta a teológus, orvos, vállalkozó szociálisan gazdag életművét. Megemlékezett arról, hogy amikor átadták neki a Barth Károly-díjat, milyen nagy örömmel fogadta azt. Christian Schad, a Német Protestáns Egyházi Unió (UEK) elnöke levelében pedig így fogalmazott: amikor Deichmann 1946-ban Bonnban Barth előadásait hallgatta, feljegyezte ezt a barthi idézetet: „A keresztyén ember előre tekint, s halálát is úgy fogadja, mint Jézus Krisztus feltámadásának a valóságát és élete beteljesülését. Adja Isten, hogy Heinz-Horst Deichmann megláthassa lelki szemeivel azt, amit a szülői házban tanult, Barth Károlytól hallott, amiben egész életében hitt, s Akiről szóval és tettel bizonyságot tett”.

Miután megismerkedtem ezzel a különös, tartalmas, milliárdjai ellenére sem a pénz, hanem a  szellem és a hit vonzásában otthonos élettel, másként néztem a Deichmann nevet viselő üzletekre. Sokszor jut eszembe, kissé mosolygok is, meg hálás is vagyok ezért a felismerésért: olykor a cipők is lehetnek Istenre mutató, Őfelé indító jelekké. Egy gazdag életet emlékezetünkben tartó „apróságokká”. Bizony Isten útjai és az azon Deichmann-cipőben járókéi is olykor kiszámíthatatlanok – de soha nem a semmibe visznek…


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »