Cáfolja az illetékes a 20 százalékos vízdíjemelésről felröppent állításokat

Cáfolja az illetékes a 20 százalékos vízdíjemelésről felröppent állításokat

A felszín alatti vízért fizetendő illeték a víz- és csatornadíjak teljes árának csak kis részét teszi ki. Az áfa beépítése ebbe a díjba tizedcentekben változtatja meg annak összegét.

A polgárok már most is fizetik a víz- és csatornadíjat, beleértve az áfát is, így az intézkedés gyakorlatilag nem érinti őket. Erről Marián Bocák, a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) főigazgatói hivatalának vezetője és szóvivője tájékoztatott pénteken.

A rendelet, amelyet a kormány szerdán (március 6-án) hagyott jóvá, a vízhasználati díjakból származó bevételekre vonatkozik. Idén január elsejétől a felszíni vizekbe vezetett szennyvíz díjának címzettje a Környezetvédelmi Alap helyett a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat.

A rendelet biztosítja a felszíni vizekbe bocsátott szennyvízdíjak 2024-re vonatkozó, az SVP-nek még 2024. január 1-je előtt kiadott határozatában megjelölt előleg technikai átirányítását a Környezetvédelmi Alap számlájáról az SVP számlájára”

– magyarázta Bocák.

A rendelet a felszín alatti vízre és a szennyvíz felszíni vizekbe történő elvezetésére vonatkozó díjtételeket kiegészíti azzal az információval is, hogy a díjtételeket a rendelet áfa nélkül tartalmazza.

Következésképpen a felszín alatti vízre vonatkozó díjelőlegek és a felszíni vizekbe történő szennyvízelvezetésre vonatkozó díjelőlegek éves elszámolásában az áfa figyelembevételének eljárása is módosul, amennyiben a vízhasználati díjelőlegek nem tartalmazzák vagy nem fizetik meg az áfát”

Hírdetés

– mondta Bocák.

Elmondása szerint az áfa alkalmazása csak a felszín alatti víz díjára vonatkozik. A felszín alatti vizek felszíni vizekbe történő elvezetése gyakorlatilag nem érinti a háztartásokat, a vállalkozásokat és a vízműveket.

A talajvízkivételi díj a víz- és csatornadíjak teljes árának csak egy kis részét teszi ki (centekben számolva). A felszín alatti víz díjában szereplő áfa beépítése ezért a felszín alatti víz vonatkozásában tizedcentekkel törénő emelést jelent. A lakosság már most is fizeti a víz- és csatornadíjat az áfával együtt. Ezért az intézkedés gyakorlatilag nem érinti őket”

– tette hozzá Bocák.

A kormány által jóváhagyott rendelet szerint a vízhasználati díjakból származó teljes bevétel 12,5 millió eurót tesz ki. A 20 százalékos áfa révén az állami költségvetésbe történő befizetés évi 2,5 millió euró.

Ha a kormányrendelet javasolt módosítására nem kerülne sor, a vízgazdálkodási jelentőségű vízfolyások kezelőjének bevételei 20 százalékkal csökkennének, amit ennek a kezelőnek szükségszerűen az állami költségvetésből kellene kompenzációként igényelnie a nem szabályozott szolgáltatások költségeinek fedezésére”

– magyarázza az anyagban a környezetvédelmi minisztérium.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »