Szokatlan témájú kiállítást tekinthet meg a Szilvásváradra érkező turista, ha betér a település központjában található Börtönmúzeum és panoptikumba. Én mindössze Siklós várának alagsorában láttam hasonló, a büntetés-végrehajtással kapcsolatos kiállítást, de nem ilyen töményen és érzékletesen, mint Szilvásváradon.
Egy egyszerű, csöppet sem feltűnő épület ad otthont a tárlatnak, amely azzal a céllal készült, hogy betekintést nyújtson a középkortól érvényes kínzási és kivégzési módokba. És nemcsak az ehhez szükséges eszközöket láttatja, hanem viaszfigurák segítségével meg is jeleníti azokat.
Őszintén szólva számomra nem volt világos, hogyan került a kiállítói tér bejárati részéhez a Szent Korona másolata, az országalma és a jogar, amelyeket a floridai St. Petersburgban élő magyar művész, Kovács Róbert készített. Hacsak nem abból az apropóból, hogy egykor őmaga is volt rab. Első „bűne“ az volt, hogy 19 évesen megalapította a Washington György cserkészcsapatot, majd 1947-től az amerikai nagykövetség sajtóirodájában dolgozott. Előbb hazaárulónak bélyegezték, kémkedéssel vádolták és halálra ítélték, a büntetést később életfogytig tartó kényszermunkára változtatták. Végül 1956-ban szabadult, idővel pedig elköltözött Floridába. Ma is ott él és alkot. 1997-ben megkapta a Szabad Magyarországért Érdemkeresztet. Terve, hogy megalakítja az emigráns képzőművészek galériáját és múzeumát – állt a fali tablón bemutatásában.
Megtudhatjuk azt is, hogy a kalodát, amely az enyhének számító kínzóeszközökhöz sorolható, már Szent László király egyik törvénye is említette lábkaró néven. Kezdetben ugyanis két karó közé tették az elítélt lábát, majd erősen összekötözték. A kalodának számos faja létezett, ismert volt a gallér- vagy hegedű alakú nyak- és kézkaloda, amely a megszégyenítés eszköze volt. A nagyobb lyukba a fej, a kisebbekbe a kéz került. A lopott holmit is ráaggatták a kalodára, és a bűnösöket dobszó mellett vitték végig a településen. A páros kaloda a perlekedő asszonyok büntetéséül szolgált.
A testcsonkítás viszont a kifejezetten súlyos büntetések közé tartozott. A X-XIII. században fajtái a megvakítás, a nyelv-, a kéz-, a fül-, az orr- és az ujjlevágás. Bár a későbbi századokban már tilos volt az elítélt épségét megkárosítani, azt mégis tovább alkalmazták.
Szó esik a kivégzések formáiról, illetve azok végrehajtóiról, a hóhérokról is. A hóhér az őt alkalmazó testülettől fizetést, ruhát, ellátmányt kapott. A kivégzésekért külön ellátmány járt. Egy táblázat arról számol be, hogy a 17. században az eperjesi igazságszolgáltatás milyen taksával rendelkezett. Legjobban fizetett munkának a karóba húzás és a test felnégyelése számított, ezért a hóhér egyaránt 24-24 forintot kapott.
Boszorkányperekről is szó esik a tárlaton. Ezzel már Szent István törvényei is foglalkoztak. A 14-15. századtól egyre súlyosabbá vált a boszorkányság megítélése Magyarországon, de a perek száma jócskán elmaradt a külföldi eljárások számától. Aki a témával kapcsolatosan többet is szeretne megtudni, az feltétlenül nézze meg személyesen is a tárlatot!
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
