A labdarúgó Európa-bajnokságot 2021. június 11. és július 11. között rendezik és a magyar fővárosban a Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont – tájékoztat az MTI.
Eredetileg a kontinensviadalt 2020. június 12. és július 12. között rendezték volna, de az UEFA 2020. március 17-én az eseményt egy évvel elhalasztotta a koronavírus-járványra hivatkozva.
Az Eb tervezett helyszínei
Zbigniew Boniek, a lengyel szövetség elnöke, az UEFA végrehajtó bizottságának tagja pénteken megerősítette, hogy a Bilbaóba tervezett meccseket Sevillában rendezik, és azt is elmondta, hogy a dublini mérkőzések helyszíne Szentpétervár lesz. Az ír fővárosnak ugyanazért kell lemondania a rendezésről, mint Bilbaónak, ugyanis a világjárvány miatt nem tudta garantálni a szurkolók beengedését a stadionba.
Ezzel már hét Eb találkozónak ad otthont az orosz város.
Az európai szövetség (UEFA) bejelentése szerint a Dublinba tervezett nyolcaddöntőt a Wembley-stadionban játsszák, amely az elődöntőknek és a döntőnek is otthont ad.
A harmadik város München volt, amelynek veszélybe került a házigazdaszerepe, de mivel a német szövetség végül legalább 14 500 szurkoló beengedését garantálta, a 75 ezres Allianz Arena a dpa német hírügynökség értesülései szerint benn maradt a torna helyszínei között az UEFA végrehajtó bizottságának pénteki döntése értelmében. Az UEFA megerősítette,
Münchenben is lesznek mérkőzések.
A magyar válogatott a világbajnok franciák mellett az Eb-címvédő portugálokkal, valamint a németekkel került azonos csoportba, a Németország–Magyarország összecsapást Münchenben rendezik.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »