Az ország felelőséget érez a határokon túl élő magyarokért

Az ország felelőséget érez a határokon túl élő magyarokért

Az elmúlt százegy év Magyarország számára történelme legnehezebb korszaka volt, ebben a százegy évben szembesülnie kellett azzal, hogy az ország területének kétharmadát, a magyar lakosság egyharmadát vesztette el – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, a trianoni békediktátum által kettészakított Sátoraljaújhelyen a Nemzeti összetartozás napján.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (b) és Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke elhelyezi a sportkomplexum alapkövét a Rákóczi Szövetség megújult Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontjában annak átadásakor a trianoni békediktátum által kettészakított Sátoraljaújhelyen a nemzeti összetartozás napján, 2021. június 4-én. A most átadott, a magyar kormány anyagi támogatásával megújult létesítmény ötszáz diákot fogadhat egy turnusban. MTI/Vajda János

Az elmúlt százegy év Magyarország számára történelme legnehezebb korszaka volt, ebben a százegy évben szembesülnie kellett azzal, hogy az ország területének kétharmadát, a magyar lakosság egyharmadát vesztette el – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, a trianoni békediktátum által kettészakított Sátoraljaújhelyen a Nemzeti összetartozás napján.

Hírdetés

Gulyás Gergely a Rákóczi Szövetség megújult Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontja átadásán és a mellette épülő sportkomplexum alapkőletételén arról szólt, hogy ez a veszteség kevés nemzet számára lett volna túlélhető.
   
És mégis, több mint egy évszázad múltával itt vagyunk, és képesek vagyunk olyan közösségeket létrehozni, amelyek határokra való tekintett nélkül ápolják a magyarság közös nemzeti örökségét, és bár tudjuk, hogy az országhatárok elválaszthatnak bennünket, de a legerősebb kötelék nem az államé, hanem a nemzeté – mondta Gulyás Gergely.
   
A miniszter kitért arra, hogy mindig emlékeznünk kell arra, hogy csak szabad emberek tudnak tartós szövetséget kötni egymással, olyan emberek, akik tudják, kik ők, van önbecsülésük, ezért másoknak is megadják a tiszteletet, akik tudják, mivel tartoznak önmaguknak és egymásnak, ki tudnak állni egymásért és önmagukért.
   
Mint mondta: a magyar nép joggal tekint saját magára szabadságharcosok nemzeteként, az ország mindig eltemette az őt leigázni akaró birodalmakat, ezért tudott megmaradni, ezért tudtak a magyarok mindig túlélni, újjáépíteni az országot.
   
A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte, hogy az elszakított országrészeket a kettős elnyomás is súlyosbította, a kommunista diktatúra elnyomása és a kisebbségbe kerülés.
   
A harminc évvel ezelőtti rendszerváltás az új kezdett esélyét hordozta magával, a magyar állam részéről világos cél volt az, hogy az ország felelőséget érez a határokon túl élő magyarokért, ugyanakkor az elmúlt harminc évben is voltak nehezebb időszakok, méltatlan pillanatok is – tette hozzá, utalva 2004. december 5-ei népszavazásra a kettős állampolgárságról.
   
Ugyanakkor egymillió állampolgár bízhat Magyarország védelmében és számíthat szolidaritására. Választójogot kaptak mindazok, akik a magyar államhoz tartoznak, az elmúlt évtized lehetővé tette, hogy amikor az ország fejlesztésén gondolkodunk, akkor a határokon túl is gondolkodjunk – fogalmazott, hozzátéve: azon van az ország, hogy a határokon túl élő magyarságnak is legyen jövője, ne csak Magyarországon érje meg magyarnak lenni.
   
Bízunk abban, hogy az a politika, amely az elmúlt évtizedet jellemzi, hosszú ideig megmarad – mondta Gulyás Gergely.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (b), Vathy Magdolna, Halzl József özvegye (k) és Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke (j) leleplezi Halzl József, a Rákóczi Szövetség örökös, tiszteletbeli elnöke emléktábláját a Rákóczi Szövetség megújult Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontja átadásán és a mellette épülő sportkomplexum alapkőletételén a trianoni békediktátum által kettészakított Sátoraljaújhelyen a nemzeti összetartozás napján, 2021. június 4-én. MTI/Vajda János
   
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke közölte, hogy az átadott intézmény a magyar kormány anyagi támogatásával újult meg. A létesítmény ötszáz diákot fogathat egy turnusban – közölte.
   
A megemlékezés résztvevői felavatták és megkoszorúzták Halzl József, a Rákóczi Szövetség örökös, tiszteletbeli elnöke emléktábláját.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »