Az alkotás boldogsága – Időszaki tárlat a győri Káptalandombon

Az alkotás boldogsága – Időszaki tárlat a győri Káptalandombon

Az alkotás boldogsága címmel látható kiállítás Kovács Ildikó kerámiáiból és Lövey Györgyi festményeiből Győrben, a Szent László Látogatóközpont Triangulum Galériájában június 8. és július 9. között.

A Győr belvárosában, a Frigyláda-szobor mellett lévő kiállítóhelyen ezúttal két győri alkotó tárlata látható. Kovács Ildikó Bezi községben született, édesapja ott volt tanító. Az agyag szeretete és az alkotás teremtő folyamata végigkísérte egész életében. Lövey Györgyihez mindig közel állt a rajzolás és a festészet, de egy 2016-ban ajándékba kapott rajztanfolyamot követően kezdett komolyabban a művészettel foglalkozni.

A megnyitón a megjelenteket Reisner Ferenc általános püspöki helynök köszöntötte, aki felidézte: néhány éve Bezin helyettesített, és csodálkozva nézte a keresztút kerámia stációit. A második padban pedig ott ült az alkotó.

Reisner Ferenc úgy fogalmazott: Minden ember a boldogság mibenlétét keresi. Ha részünk van az Isten alkotói tevékenységében, akkor az Ő teremtői boldogságában is részesülünk. Nemcsak a szenvedéseink útját ábrázoljuk, hanem az öröm útját is.

Akinek tevékenysége Istenből fakad, az eljuthat az alkotó öröm boldogságára, nem kell ehhez művészi területen dolgoznia. Embertársainknak így is tudunk ajándékot készíteni. A jelenlévőket az általános püspöki helynök arra kérte: vigyék hírét ennek a tárlatnak, hogy mások számára is a boldogság inspirációja legyen.

A tárlatot a kiállítók barátja, Horváth Ildikó Ady- és Radnóti-díjas versmondó nyitotta meg. A két művész más területen dolgozik, de összeköti őket a hit és az élet szeretete. Közös bennük a szenvedély is: az alkotó tevékenység szeretete és a késztetés, hogy ennek örömét megosszák környezetükkel.

Weöres Sándor úgy fogalmaz a művészetről: „Szépséggé-rögzített emberi megnyilvánulás”. Amikor a jelen tárlatban gyönyörködünk, akkor érezzük igazán, hogy titkokat rejtenek a képek, a szobrok. Ezek a munkák nem kimódolt, elvont formákkal mutatják a valóságot, hanem mindenki számára elérhető módon ábrázolják a körülöttünk lévő mindennapok szépségét, az emberi kapcsolatokat, környezetet, emlékeket – mondta Horváth Ildikó. – Ettől váliknak hitelessé. Újra és újra felhívják a figyelmünket arra, hogy a körülöttünk lévő világ apró örömei és szépségei mennyire fontosak, hiszen ezeknek az apróságoknak a sorozata az, amit életnek nevezünk.

Hírdetés

Köszönet illeti Kurcsis László képzőművészt, a tárlat kurátorát, hogy az alkotások közelebb kerülnek a látogatókhoz – tette hozzá Horváth Ildikó. – Rohanó, kusza világunkban egy-egy ilyen alkalom, mint ez a kiállítás, közelebb hozza az embereket, és egymás közelségében a műalkotások hatására boldogok leszünk.

A hivatalos programhoz kapcsolódva a család nevében Kovács Ildikó egyik unokája köszöntötte a művészeket.

Zárszóként Kovács Ildikó elmondta: boldog nagymamaként áll a közönség előtt, hiszen hét unokája van, akik most is eljöttek. Az agyagról szólva humorosan fogalmazott: „ez egy betegség. Nem múlik el nap, hogy nap, hogy ne fogjam az agyagot. Ez borzasztó.”

A megnyitón Stummer Márton gitárművész saját szerzeményeit adta elő.

A tárlat július 9-ig a hét minden napján 10 és 18 óra között látogatható a Triangulum Galériában.

A megnyitóról szóló bővebb beszámoló ITT olvasható.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Horváth Gábor

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »