Malaclopóról hallottam már kiskoromban. Kérdeztem is anyukámat, hogy mi az, és ő, mint mindent, amire rákérdeztem, plasztikusan elmagyarázta nekem: olyan nagy, bő kabát, amely sok mindent eltakar, akár egy kismalacot el lehet rejteni alatta.
Lopni? De hát lopni nem szabad, rökönyödtem meg én, s ebben ő is megerősített: Hát nem is, ezért is hívják viccesen így, mert amúgy nem szép az ilyen nagy kabát sem. Később találkoztam azzal a szókapcsolattal, hogy a szemét is kilopják, erre már a szövegkörnyezetből jöttem rá, hogy határtalan szemtelenséget jelent, óriási csalást; még később került a szókincsembe az arcvesztés, ami ugye hiteltelenné válás, tekintélyvesztés, állítólag angol tükörfordítás eredménye.
De hogy arcokat lopjanak, azzal a múlt héten szembesültem először, életem utolsó harmadában. Angi hívott kétségbeesetten, az angyal, akinek annyi mindent köszönhetek, hogy ha fészen kérné tőlem a telefonszámomat, az egekre, meg ne adjam neki, mert lám, ismeri, most is azt hívja. Ellopták a Facebookomat, tette hozzá magyarázatképp tétova hallgatásomra, és elmesélte, amit most Önöknek is a Téma rovatban, hogy valaki eltulajdonította az arcát s nevét, és aki bedől ennek, hasonlóan jár, mint ő, arcával, nevével csalnak tovább, a végtelenségig szinte, hiszen akkora ez a közösségi háló, hogy se vége, se hossza rajta az arcoknak.
Angi nem veszítette el az arcát annak ellenére, hogy ellopták neki, ám sokaknak a szemét is kilophatják vele, akik egy aránylag magas pénzösszeg reményében képesek kiszolgáltatni a személyes adataikat. Márpedig ellentmondásos módon, minél nagyobb a szegénység, annál könnyebb a dolguk a garázdáknak. Mert a nélkülöző minden szalmaszálba belekapaszkodik, hogy a felszínen maradjon, minden kapható pénzösszeg és lehetőség a reményt jelenti számára, s aki napi gondokkal küzd, annak nem marad energiája a mérlegelésre, az nem azon gondolkodik, mi lehet a dolgok hátterében, hanem azon, hogy minél hamarabb megszerezze a hiányzó összeget. És ez nem butaság, nem műveletlenség kérdése, bárkivel előfordulhat, aki akár csak egy kis időre is fizetésképtelenné válik. Mert más foglalja le a figyelmét. Ilyenkor szokott elhangzani az a mondat az ember szájából saját magát illetően, hogy: hogy lehettem ekkora barom.
És megint csak ugyanoda kanyarodhatok vissza, ahová már annyiszor: legyen bár millió haszna, üdve az „ingyenes” szociális médiának, mennyivel biztosabb és olcsóbb a nyomtatott sajtó vagy a fizetős tartalom!
Elsősorban is ellenőrzött, ami nem cenzúrát jelent ám, hanem azt, hogy megfelelő szakemberek válogatják a hiteles híreket, a hiteles interjúalanyokat, készítik a riportokat – így eshetik meg az is például, hogy olvasói levél sem kerül nyomtatásba, ha kiderül, álinformációt kíván közzétenni az írója. Olvasni tehát nemcsak, hogy olcsóbb, mint fészbúkozni, nemcsak, hogy veszélytelenebb, hanem még gazdagítóbb is. Rászoktatja az agyat a gondolkodásra, figyelmünket a gyanús dolgok kiszűrésére.
Bizony, brit tudósok kimutatták (de tényleg!), hogy az elemző olvasás az agy legkülönfélébb funkcióit dolgoztatja meg, mint az érzékelés, észlelés, értelmezés, figyelem, emlékezés, képzelet, de a szórakoztató, szabadidős olvasás is javítja a vérellátását. Ráadásul növeli az ember koncentrálóképességét, fejleszti az ok-okozati összefüggések felismerését, és minél többet olvasunk, annál szembetűnőbb a változás. Ezért olyan fontos, hogy már a pici gyerekeknek is felolvassunk, hiszen nagyban segíthetjük vele későbbi iskolai boldogulásukat. De nemcsak karbantartja az agyat, az időskori demenciát is segíthet megelőzni.
Ezzel szemben min füstölgök én itt ezen az oldalon vissza-visszatérve a témához? Hogy nyaraló- és üdülőhelyeken már kizárólag csak táblagépes, okostelefonos gyerekekkel találkozni, de olyannyira, hogy még az etetőszékbe ültetett kicsi pici is ott nézi maga előtt az ugráló, vibráló képeket evés közben is, vagy leginkább helyett. Mi fog nőni ezekből a gyerekekből? Lesz-e még arcuk, mely ellopható?
Tessék hát kézbe venni a nyomtatott betűt, míg nem késő! Ráadásul kevesen tudják, sosem emlegetik, de én magam személyesen hallottam, azt is mondta az öreg Kis, hogy ne csak igyunk…
Olvassunk is!
Bírta az olyan férfiakat, akik újságot olvasnak. Az első férje, a mérnök, aki nem húzta sokáig, meghalt üzemi balesetben, VASÁRNAP reggeli előtt mindig lement újságért, és a második is, a mostani, reggelente az is újságot szokott olvasni.
Ljudmila Ulickaja: A lélek testéről
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
