Június 26-án délelőtt Balatonakaliban a Katolikus Karitász megnyitotta „Vár a nyár!” elnevezésű programját, melynek keretében országszerte négyezer rászoruló gyereknek biztosítanak nyaralást, fejlődést, kikapcsolódást. Balatonakaliba Kárpátaljáról érkeztek az első turnus vendégei. A megnyitón részt vett Spányi Antal püspök, a Katolikus Karitász elnöke és Herczegh Anita jószolgálati nagykövet is.
Az ünnepségen beszédet mondott Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója, valamint Herczegh Anita. Jelen volt Téglásy Pál, a Karitatív Tanács titkára; Klaus Höhn, a szervezet németországi jószolgálati nagykövete; az egyházmegyei karitászok és az orvosmisszió képviselői. A táborokat ünnepélyesen megáldotta Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök. A Magashegyi Underground énekese, Bocskor Bíborka és Toldi Miklós énekes-dalszerző műsort adott a kárpátaljai Técsőről érkező 22 gyereknek és a Kőrösmezőről érkező 14 fiatalnak.
A 10 és 16 éves kor közötti, főként magyar származású táborozók már vasárnap este megérkeztek, hosszú utazás után.
A csoportokban vannak olyanok is, akik már jártak a táborban. Marika és Kornélia pedagógusok elmondják, hogy a két csoporthoz tartozó gyerekek nagyon hamar összebarátkoztak. A técsői és a kőrösmezői csoporton belül a gyerekek már ismerték egymást, mert egy iskolába, templomba vagy hittanra járnak.
Itt mindenféle akadályversenyt szerveznek nekik, sportolnak, kézműves-foglalkozásokon vesznek részt a fiatalok, és persze sokat fürdenek a Balatonban, fagyiznak.
A gyerekek igyekeznek magyarul beszélni, de ha egy-egy szó nem jut eszükbe, kevert nyelven szólnak egymáshoz. A családokban otthon inkább ukránul beszélnek már, akikkel a nagymama együtt él, azoknak hallhatóan jobban megy a magyar nyelv. Sokan származnak ukrán–magyar vegyes családból, az iskolában és hittanórán viszont magyarul beszélnek.
A hangulat otthon eléggé lehangoló, a férfiakat elvitték, sokan meghaltak a faluból, főleg ukránok. Mégis mintha már megszokták volna az otthon maradók a borzalmakat; együtt élnek a gyásszal. Sok család szétesett, hiszen a külföldre menekülő férfiak nem jelentkeznek. A fronton harcolókkal úgy ahogy lehet kapcsolatot tartani; már nem szokatlan és fojtogató az érzés, ha nem veszi fel a telefont, vagy nem jelentkezik. Az otthoniak tudják, hogy a helyzet nem változik, még sokakat el fognak veszíteni.
A tanárnők elmondják, hogy a gyerekek is megszokták, hogy az apjuk a fronton harcol, szinte úgy beszélnek róla, mintha csak dolgozna valahol. Már nem aggódnak, nem félnek, alkalmazkodtak a háborús állapothoz. Igyekeznek minél több időt egymás társaságában tölteni, vasárnapi iskolába, hittanra járnak. Ha otthon maradnának, éreznék az anya szomorúságát, nyomasztó lenne a sötétség, hiszen sokszor villany sincs akár 12 órán keresztül.
Ez a balatoni táborozási lehetőség is kiemeli őket a mindennapokból.
Az ünnepség előtt a gyerekek piros karitászos pólót öltenek magukra. Megérkezik Spányi Antal, Herczegh Anita is.
A főpásztor spontán beszélgetésbe kezd kisebb csoportokkal a mindennapjaikról, tanulmányaikról, családjukról. A gyerekek nem gátlásoskodnak, vidáman, felszabadultan, nevetve dicsekednek el a dolgaikkal, és kimondják, hogy szeretik a magyar és az ukrán irodalmat is, nem mindig beszélnek otthon magyarul.
Mások csocsóznak, pingpongoznak, néhány fiatal és tanárnő pedig izgatottan készül a zenés műsorral, amit majd az ünnepségen előadnak.
*
Szentkirályi-Tóth Kata köszöntötte a vendégeket és a táborozókat az ünnepélyes esemény kezdetén, melyet a táborlakók énekei és szavalata színesített.
„Az iskolakapuk bezárultak, a karitásztábor pedig kinyitotta a kapuit” – kezdte Écsy Gábor köszöntőbeszédét, majd elmondta, hogy az elmúlt évek során több tízezer hátrányos helyzetű gyereknek biztosítottak nemcsak szórakozást, hanem fejlődési lehetőségeket is.
A tábor célja, hogy a résztvevők a nyaralás mellett fejlesztő és sportfoglalkozásokon vegyenek részt, melyeket szakemberek valósítanak meg, életre szóló élményt nyújtva. „Országszerte számos plébániai és karitászcsoport fáradozik e nyáron közel négyezer gyermek nyaralásának biztosításával. Elkötelezett munkájuknak köszönhetően táboraink igazi otthonná válhatnak a résztvevők számára.” Az országos igazgató megköszönte azokat a támogatásokat is, melyekkel lehetővé vált a gyermekek táboroztatása.
Herczegh Anita beszédében rámutatott, hogy a vakációban a gyerekek szerint a legjobb a szabadság. Kiszabadulás a hétköznapi rendből, az iskolai fegyelemből, a számonkérések világából, mindabból, ami kötelező. Nyáron sok mindent szabad, amit máskor nem.
A vakáció mégsem csak kiszabadulás, hanem felszabadulás is, másképp peregnek a percek, az órák, a napok. Ráérünk megfigyelni mindent, így a szünidő tele van felfedezéssel, akár utazunk, akár olvasunk, akár közösségben játszunk együtt. „Nyáron mindennél érdemesebb felnézni a telefon rideg képernyőjéből.
– tette hozzá a jószolgálati nagykövet, majd a kárpátaljai magyar és ukrán gyerekekhez szólt, akiknek ez a vakáció kiszakadás a mindennapok nehézségeiből.
Csukás Istvánt idézve, aki szerint gyerekek számára ugyanúgy kell írni, mint a felnőtteknek, csak jobban, Herczegh Anita hozzátette: „Remélem, hogy Magyarországon és Ukrajnában is mindig lesznek olyan felnőttek, akik tudják, hogy
A gyerekek akkor fejlődnek a legjobban, ha nem fejlesztik őket, hanem játszhatnak, így boldogító, pihentető, gazdagító és erősítő szabadságot kívánt végül a táborozóknak.
Spányi Antal püspök úgy fogalmazott: a nyarat mindenki várja, az iskolás különösen is, hiszen
A főpásztor megköszönte a Karitász munkáját, hogy ebben tud a gyerekeknek és a családoknak segíteni. Hangsúlyozta, hogy a nyár alkalom arra, hogy egymáshoz közelebb kerüljünk, kapcsolatainkat építsük, erősítsük, és ezeken túl Istenre is tudjunk figyelni, vele is tudjunk találkozni, hiszen ő ott van mindenütt.
A püspök megáldotta a nyári táborok minden résztvevőjét és szervezőjét. Kérte, hogy szálljon béke a helyre, és költözzön oda öröm és isteni áldás. „A tábor legyen a szeretet, a játék, a kikapcsolódás és a különböző helyről érkezett gyerekek örömteli találkozásának helye.”
A fák árnyékába húzódtak a fiatalok, és örömmel kapcsolódtak be Bocskor Bíborka és Toldi Miklós elődásába.
Bíborka elmondta nekik azt is, hogy Erdélyben született, ő is táborozott egy alapítványnak köszönhetően. Úgy érzi, neki is segítenie kell empátiával, együttérzéssel azokon, akik nehezebb sorban élnek, akár csak egy mosollyal is. A fiataloknak annyira tetszett az előadás, hogy még három utolsó dalt kértek az előadóktól.
Az ünnepség végén átadták a gyerekeknek a játékokat, amelyeket Klaus Höhn hozott a táborozóknak Németországból. Herczegh Anita kiosztotta a piros karitászos hátizsákot, amelyben volt labda, kulacs, karitászos piros sapka, jojó, toll is. Egy lány váratlanul megölelte a jószolgálati nagykövetet, a gyerekek ettől kezdve természetesnek vették és igényelték a közelségnek ezt a kifejeződését.
*
Spányi Antal kérdésünkre elmondta: nagyon jó élmény volt a táborozókkal beszélgetni, nyitottak, kedvesek, értelmesek voltak. Azt is megosztották vele, hogy reformátusok, pedig nem volt téma, hogy ki milyen vallású, tartozik-e valahová. „Az Egyház segíteni akar ott, ahol van, ahogy Szent II. János Pál pápa tanította.” A püspök arra is kitért, hogy egyes gyerekek zárkózottabbak voltak, ami természetes, hiszen kamaszok, ráadásul az a miliő, amelyben élnek, a folytonos veszélyeztetettség, szeretteik elvesztése mind ott van a lelkükben, nyomot hagy rajtuk. „Nem szerettem volna sebeket felidézni, inkább arról beszélgettünk, ami vidám, ami átsegít a mindennapokban.”
A főpásztor elmondta, hogy el szokott látogatni a nyári táborokba, egy-két alkalommal Balatonakaliba, és felkeresi az egyházmegyei karitásztáborokat is.
„Nagy öröm volt nekünk, hogy a bodajki egyházközség testvérkapcsolatot létesített egy kárpátaljai közösséggel, a gyerekeket egy héten keresztül vendégül látták, megmutatták nekik Székesfehérvár szépségét is. Maradandó élmény volt mindenkinek a találkozás. Nagyon fontos lenne személyessé tenni ezeket a kapcsolatokat. Jó, hogy idejöhet harminc–negyven gyerek, és örülhetnek a szép emlékeknek, de ennél még fontosabb, hogy személyes kapcsolat alakuljon ki a családok között.
A püspök egy példával támasztotta alá a személyes közelség hatékonyságát. „Amikor a templomba jött takarítani egy fiatalasszony kisgyerekkel, örültünk neki, de valahogy mindig bajban volt, elfogyott a pénze. Egy pedagógus nyugdíjba ment, melléjük szegődött pótnagymamaként. Kiderült, hogy mivel az édesanya állami gondozott volt, nem kapott példát szinte semmiről, nem tudta beosztani a pénzt, nem tudott főzni, nem ismerte a házimunka csínját-bínját. Soha többet nem jött pénzért.”
Spányi Antal hozzátette: jó lenne, ha a táborokban is megmaradnának a kapcsolatok a csoportokon belül és a két csoport között, hiszen minél több baráti kapcsolata van, annál erősebb lesz az ember, annál inkább van támasza, akihez fordulhat.
Ebéd után Herczegh Anita Balaton szeletet osztott ki a táborozóknak. Az asztalnál beszélgetve megdöbbentő történeteket hallottunk arról, milyen az élet most Ukrajnában. Egy anyuka beszaladt a pékségbe kenyérért, ezalatt a négyéves kislánya vigyázott a babakocsiban ülő kistestvérre. Megszólalt a sziréna. A kislány borzalmasan elkezdett sírni, az anyuka és mások is odarohantak hozzá. „Nem akarok egyedül meghalni” – mondta a négyéves. Nem meghalni, hanem egyedül meghalni…
A Balaton-parti táborban és más nyári karitászos táborokban a rászoruló gyerekek valóban épülhetnek, fellélegezhetnek, szabadok lehetnek, élvezhetik a nyár és a közösség örömeit.
Fotó: Merényi Zita
Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
