Százhetvenhatan tekernek el előttünk, az egész alig tart egy percig. Elöl két boldognak tűnő olasz, ez az ő napjuk, utánuk százhetvennégy üldöző. Tudják, hamarosan befogják őket. Aztán fel a „hegyre”, és valaki elsőnek ér a célba. Páran nagyot buknak, még az utolsó métereken is. Véget ér a Giro első napja. A szurkolók hazamennek, három szakasz után a verseny Olaszországban folytatódik.
A két évvel ezelőtti kiírásban nem volt kérdéses az úti cél: Győr. Az is egyértelmű volt, hogy a magyar és az olasz szervezők szlovák szurkolók tízezreit várták a határon túlról. Az lett volna Peter Sagan első Girója, magyar versenyzőt pedig aligha láthatott volna a közönség. A saját szemünkkel látni, élőben, nem a képernyőn, ahogy a háromszoros világbajnok sprintbefutón veri el a mezőnyt, vagy egy ravasz szökést követően maga mögött hagyja a többieket, és szakaszgyőzelmet arat a Győrben véget érő második etapon… nos, akárhogy is vesszük, volt rá esély. Aztán törlődött az egész. Sagan 2020-ban és tavaly is elrajtolt a Giro d’Italián, odatette magát mindkét alkalommal. Nyert két etapot, 2021-ben a pontversenyt is behúzta, majd elszerződött a franciákhoz, magyarán az olasz körversenyen biztosan nem indulhatott idén.
A Grande Partenzára meg el kellett menni! Ez nem volt kérdéses. De melyik szakaszra? Budapest–Visegrád? Vagy Budapest–Budapest? Esetleg Kaposvár–Balatonfüred? A rövid egyéni időfutamon talán mindenkit láthatnánk, mellesleg valamiért kedvelem ezeket a magányos tekeréseket. Egyesek szerint unalmasak, monotonok, az idővel harcolnak a versenyzők, nem egymással, mondják ugyanazok. Caplassunk fel Visegrádra? Miért ne? Mégiscsak az első szakasz, az utolsó öt kilométer tartogatja az izgalmakat! Vagy szavazzunk a sprinterekre? Esztergomban lesz az egyik részhajrá, közel a célhoz, a mezőny huszonhét kilométerrel a finis előtt már tempósan teker.
Amikor Komárom felől érkezve közeledünk Párkány irányába, a Kisalföld megszokott, egyhangú – tényleg az? – tájába emelkedők, dombok törnek be. Nem erőszakosan, hanem szelíden, és ott a Duna is. A folyó, amelyet gyerekkorunktól ismerünk, a túlsó parton meg Magyarország. De nem a táj az oka annak, hogy negyven kilométerre a céltól megjegyezzük útitársammal, hogy olyan, mintha már Magyarországon lennénk. Nincs ebben semmi politika, de Komárom előtt ez egyikünknek sem jutott eszébe. Azóta sem fejtettem meg az okát. A párkányi vasútállomás látványa legalább ötven évet repít vissza az időben, aztán parkolás az északi oldalon, hogy aztán átgyalogoljunk a hídon, a Duna felett, hivatalosan is Magyarországra.
Kulacsok, karkötők, baseballsapkák, és persze rózsaszín pólók, ha nem is dobálják az önkéntesek, de szeretnének minél többet szétosztani. A téren, a parkolóban kisebb tömeg, a sátrak alatt az ilyen helyekről elmaradhatatlan arcfestés gyerekeknek, fura biciklik kipróbálása, külön sátorban a rendőrség. Szóval egy kisebb placcon, az esztergomi bazilika alatt, a felújításra váró déli kanonoksor előtt, az Iskola utcán halad keresztül majd a Giro d’Italia.
Addig még van idő, felkaptatunk a bazilikához, körbejárjuk, megcsodáljuk, mert meg lehet, letekintünk a magasból a világra, a másik parton álló városra. Micsoda impozáns, felemelő kilátást nyújt a magasba törő panelok sokasága!
Fél öt környékére várható a peloton, illetve az előttük tekerő két szökevény. A speaker, talán ez a megszólítása, bejelenti, hogy egyre gyorsul a mezőny, korábban érkeznek.
Ekkorra már jó helyen vagyunk, a mezőny tempóváltásán meg a tapasztalt szurkoló nem lepődik meg. Közben a csapatok színes autói többször végighajtanak az utcán, ahogy a rendőrök is, főleg a motorosok, akik szintén megszokott „kellékei” az országúti kerékpárversenyeknek. A járdákon, az utcákon egyre többen várakoznak. Drága bringákból nincs hiány, ahogy megszállottakból sem. Néhány idegen szó, elsősorban szlovákokat hallani, az utolsó pillanatban pedig a semmiből belépne közénk egy testesebb úr. Érdekes figura, nem küldjük el sehova.
A kivetítőn nézzük tovább a versenyt, amikor Fetter bukik, felhördül a közönség egy része, ahogy Caleb Ewan szerencsétlen billenésénél is, amikor jókorát terül néhány méterrel a cél előtt. Az Alpecin-Fenixnél tekerő holland Mathieu van der Poel győzelme várható volt. Az eseménytelen szakasz a végére tartogatta az izgalmakat. Igen, még osztogattak ezt-azt az önkéntesek, bár egyeseknek mintha szándékosan nem adott volna az egyik önkéntes semmit. Ez is megtörtént. Elindultunk visszafele, haza. Ez volt a Giro d’Italia élőben, saját szemmel.
Megjelent a Magyar7 2022/19. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
