A himnusz többnyire olyan dicsőítő ének, amely egy közösség, nemzet jó tulajdonságait, érdemeit, kiváló tetteit, győzelmeit magasztalja. Nos, a mi himnuszunk nem egészen ilyen, sokkal inkább egy szomorú hangvételű óda, amit sokan fel is rónak neki, pedig nem csak siránkozásból áll. A protestáns újévi köszöntők áldást kérő hagyományait követi, lezárja a történelmi csapások hosszú sorát, s a jobb jövőt vetíti elénk. A Himnusz történetéről tartott előadást a pozsonyi Liszt Intézetben Nyáry Krisztián és Bősze Ádám.
Születésekor a korabeli elit sem tekintett rá túl jó szívvel, Eötvös Károly országgyűlési képviselő például imigyen beszélt róla az ország házában: „Gyönge zene, zsoltáros jellegű, sehogy se lelkesítő s nem is magyar. (…) Bizony a magyar nemzet dicsőítő dalához ez a zene se nem méltó, se nem elégséges. (…)
A nemzet dicső dalának, a nemzeti himnusznak panaszból és siránkozásból állani nem szabad.” Nem is szavazta meg a parlament, ennek ellenére a nép körében egyre népszerűbb lett, és mindenféle hivatalos bejelentés, szavazás nélkül egyszer csak himnusz lett a Hymnus.
Szórakoztató ismeretterjesztés
De nemcsak szomorkás hangvételében különbözik a magyar himnusz más nemzetek himnuszától, hanem himnusszá válásának módjában is, tudhattuk meg azon a vidám hangulatú előadáson, amelyet Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész, műsorvezető tartottak a pozsonyi Liszt Intézetben A nagy Himnusz sztori – jókedvvel, bőséggel címmel. A közös zenei kalandozás során sok mindenre fény derült a himnusz több mint két évszázados történetéből.
„Ennek az estnek a műfaja, ha meg akarjuk határozni, akkor valamiféle szórakoztató ismeretterjesztés – fogalmazott lapunknak Nyáry Krisztián hozzátéve, kicsit olyasmi ez – Bősze Ádám hasonlatával élve –, mint amikor gyerekkorában az anyukája lekvárba tette a gyógyszert, hogy könnyebben lenyelje. Mint mondta, tulajdonképpen itt is erről van szó, adatokat, tényeket, történeteket mondanak el, de a történetet igyekeznek szórakoztató módon átadni, hogy aki itt ül, az jól érezze magát, de közben megtudjon valamit a magyar himnuszról vagy a himnuszhoz hasonló dalokról, ezek történetéről.”
Az volt a cél, hogy megmutassuk, még az ilyen nagyon magasztos témákról is lehet könnyedén beszélni, mert szerintünk ez a két dolog nem mond ellent egymásnak.”
S valóban, jókedvből nem volt hiány, a közönség mindvégig élvezettel hallgatta a vidám történetekben bővelkedő előadást, miközben megtudhatta, hogyan is születik egy himnusz, ha magyar, hogy miért nem tetszett Kölcsey Ferenc és Erkel Ferenc Himnusza az akkori korok politikusainak, s mi mindennel próbálkoztak, hogy a nép által egyre inkább kedvelt himnuszt valami másra cseréljék. Szó volt az előadás során a különböző próbálkozásokról is a himnuszírásra az 1820-as évek elején, amikor egyre erősödött a magyarokban a saját himnusz iránti vágy.
Kisfaludy Sándor, a korszak legismertebb költője 1822-ben írt is egy himnuszt Magyar nemzeti ének címmel, egy katonazenésszel meg is zenésítette, de nem kellett senkinek. Ahhoz ugyanis, hogy egy himnusz himnusszá legyen, kell egy közösség is, amely azt elfogadja
– mondta Nyáry Krisztián, hozzáfűzve, a 19. században rengeteg ilyen himnuszpróbálkozás volt.
166 évig tartó kalandos út
Ahhoz azonban, hogy Kölcsey Hymnusából törvényes nemzeti himnusz legyen, 166 évnek kellett eltelnie. Amint azt Venyercsan Pál, a pozsonyi Liszt Intézet igazgatójának bevezetőjéből megtudhattuk, Kölcsey Ferenc a bécsi udvar alkotmánytipró intézkedéseinek fokozódása idején, 1823 januárjában írta meg hazafias költészetének legnagyobb remekét, a Hymnus, a magyar nép zivataros századaiból című költeményét (talán éppen Kisfaludy himnusza hatására), amit aztán egy pályázat nyerteseként 1844-ben Erkel Ferenc zenésített meg, de csak 1989-ben foglaltatott törvénybe, hogy „a Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével”.
Ám amikor 1843-ban a Nemzeti Színház akkori igazgatója kiötlötte, hogy az osztrák Gotterhalte, vagy a brit királyi himnusz, a God save the King mintájára a magyaroknak is legyen egy néphimnuszuk, még Vörösmarty Mihály Szózatának megzenésítésére írták ki a pályázatot, amit Egressy Béni nyert meg. Egy évvel később aztán egy újabb pályázatot írtak ki, de akkor már Kölcsey Hymnusára.
Tény viszont, hogy amikor Kölcsey megírta a költeményét, maga sem gondolta, hogy ebből egyszer majd magyar himnusz lesz
– mondta Bősze Ádám, aki szerint bár Erkel Ferenc zenésítette meg, azt kevesen tudják, hogy az a dallam, ahogyan mi a Himnuszt ismerjük, tulajdonképpen a Dohnányi Ernő által hangszerelt változat, aki kisimította a zeneművet, azóta ilyen lassú és méltóságteljes.
Több himnuszhoz is közünk van
Bár az előadás legfőképpen a magyar himnuszról szólt, azt is megtudhattuk, több olyan himnusz is van, amelyekhez a magyaroknak közük van. Kevesen tudják például, hogy az uruguayi és a paraguayi himnuszt is egy magyar ember írta. Vagy hogy mi köze van Kisfaludy Sándornak és a badacsonyi bornak, illetve Magyar szüretelő énekének az Európai Unió himnuszához, hogy miért énekelnek a haszid zsidók egy szerelmes magyar virágéneket vallási himnuszként, illetve hogyan lett az izlandi fociválogatott szurkolótáborának himnusza Kálmán Imre Ördöglovas című operettjéből a Ma önről álmodtam megint című betétdal annak köszönhetően, hogy egy magyar zenetanár Izlandon népszerűsítette a magyar operettet, az izlandi szurkolóknak pedig megtetszett.
Visszatérve a magyar himnuszhoz, azon kevés jelképeink egyike, amely nem szül ellentmondást, mondta Nyáry Krisztián.
Világnézeti kérdésekben nagyon kettészakadt az ország, de az, hogy a himnusz közös, nem kérdőjeleződött meg. Időről időre fölmerül, főleg politikusokban, hogy kellene valami vidámabb, ami jobban hasonlít a himnusz műfajához, de ezek az elképzelések sosem szoktak sikerülni
– mondta Nyáry, hozzátéve, ehhez ugyanis az kellene, hogy a nép is egyetértsen vele, hogy minden magyar ember úgy gondolja, szükségünk van egy másik himnuszra.
Abban, hogy a Himnusz himnusszá válhatott, nagy szerepet játszott a nép, az, hogy együtt választotta, és a politikusok támogatása nélkül is terjedt. A himnusszal megteremtődik valami közös, talán azért, mert amit mond, az olyan, mint mi vagyunk, magyarok, határon innen és túl is.
Benne van a pesszimizmus, benne van, hogy milyen nehéz történelmünk volt, de az is benne van, hogy most már csak vége a rossznak, most már csak történik velünk valami jó. Ez nagyon jellemző ránk, attól függetlenül, hogy a Kárpát-medence melyik területén élünk, és nem nagyon látom, hogy valakinek, aki magyar, ne lenne fontos a himnusz, hogy ne érzékenyülne el a hallatán – zárta Nyáry Krisztián.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
