Akkor fussunk neki ismét a témának, és próbáljuk újragondolni a decemberben Brüsszelben lejátszódott színdarabot. Ami kataklizma lehetőségét vetíti előre, hiszen nem Ukrajnát akarják az EU-hoz csatolni, hanem Európát beletolni egy háborúba, viselje annak terheit az USA helyett.
Az Európai Unió az idén válaszúthoz érkezik. Miután letért arról az útról, amely célból alapító atyái létrehozták, és elveszítette (hagyta elvenni) azt a képességét, hogy megismerje, meghatározza és igazgassa önmaga sorsát, egyre nehezebb lesz a helyzete. Az európai „demokráciát” nem lehet ukrajnai szemüveggel nézni, és valamilyen külső erő iránti megfelelésként értelmezni.
Ideges reakciók
Orbán Viktor kivonulását a teremből mindenki a saját szája íze szerint tálalta. Érdekes volt a tanácsi ülést megelőzően az utcai médiát elözönlő kommentek némelyike, ahol feltűnt néhány gúnyosnak szánt, ugyanakkor elgondolkodtató vélemény: Orbán Viktornak talán azt kellene tennie, amit ez a banda kíván (bár a lelke mélyén nem mind kívánja, sőt), meg kéne szavaznia neki is az ukrán csatlakozást.
A szitkok és átkok lényege az volt, hogy a magyar miniszterelnök megalkuvó, behúzta a nyakát, „lefeküdt” a többieknek. Eladta magát tízmilliárd euróért. Hogy a cifrábbakat inkább ne soroljuk.
A napvilágot látott sok spekuláció és hazugság (Scholz német kancellár kiküldte kávézni, Meloni olasz miniszterelnök győzte meg, együttesen zavarták ki a teremből stb.) után inkább azoknak kellett volna elgondolkodniuk, akik mindig lapítanak és arra várnak, hogy más kaparja ki nekik a forró gesztenyét. Ha valaki szégyellheti magát, az nem Orbán Viktor, hanem például Nehammer és Fico. És még néhányan, akik ott szoktak sutyorászni Orbán és Szijjártó fülébe: csak így tovább! Orbán Viktor tulajdonképpen tekintélye folytán rávágta az ajtót a díszes társaságra.
Ugorjatok a kútba, de nélkülünk
Orbán a három lehetőség közül (együtt szavazni a többivel, vétózni, vagy tartózkodni) a harmadikat választotta, így erkölcsi győztesként hagyta ott a díszes kompániát. Mivel a Tanácsban tartózkodni nem szokás, egyszerűen kivonult. Ha a kútba akartok ugrani, marhái, tegyétek, de én ebben nem veszek részt. A valóban fontos döntést, az Ukrajna ötvenmillió eurós támogatására (és az uniós országok eladósítására) vonatkozó tervet és az uniós költségvetés szétrúgását viszont megvétózta a magyar miniszterelnök.
Az emberi jogokról nem is szólva, hiszen milyen joga lehet ott egy polgárnak, ahol erőszakkal kicibálják az ágyából, és viszik ágyútölteléknek? A legújabb tervek szerint már a nőket is. A decemberi nekibuzdulás tehát inkább tekinthető szimbolikus ígéretnek (nevezhetjük átverésnek is), amiből bajosan lesz konkrét tagság. Ráadásul azt még a tagországok nemzeti parlamentjeinek is jóvá kell hagyniuk, ezt a tagságot tehát legalább ötvenszer meg lehet torpedózni.
Hogy mégis miért ragaszkodnak foggal-körömmel az ukrán csatlakozáshoz a brüsszeliták? Hamarosan parlamenti választások lesznek az Unióban, így a liberális-balos többség erőnek erejével valamilyen alaphelyzetet próbál kierőszakolni, hátha nyáron, ne adj’ isten, fordulna a kocka, és a szuverenisták kerülnének többségbe. Bár vérmes reményeink nem lehetnek (voltak már néhányszor), a jobboldal megerősödhet, hiszen szinte mindenütt nő az elégedetlenség.
Mi lesz utána?
Egy dolgot elfelejt a díszes társaság. Egyszer vége lesz ennek az esztelen, irracionális, senki győzelmét nem hozó háborúnak. És a háború után ott lesz egy végtelenségig szétzilált országféle, amit Ukrajnának neveznek, és ott lesz a helyén Oroszország is, valószínűleg a Krim-félszigettel és a zömében oroszok lakta Donbasszal együtt. És akkor majd le kell ülni, és meg kell beszélni, hogyan tovább. A (természetesen nem létező) háttérhatalomnak nehéz elismerni, hogy Európa nem azonos az Európai Unió vezetésével, hanem szuverén nemzetek alkotják, ráadásul Európa az Atlanti-óceántól az Urál hegységig terjed. S ezen belül ott lesz két testvérnép, amelyet a végtelenségig egymás ellen fordított a kívülről rájuk oktrojált gyűlölet, s bár az országhatárokat lehet ide-oda tologatni, ott fog terpeszkedni két (egy nagy és egy óriási) ország Európában, és ki kell egyezniük. Mert az nem opció, hogy az egyik kiirtja a másik népet.
Nagy példaképük, az Amerikai Egyesült Államok sem demokratikus népszavazással lett azzá, amivé, hanem véres polgárháborúval. Az idén 250 éves birodalom mára oda jutott, hogy őrültebbnél őrültebb eszmék csapdájában vergődik, és egy pénzoligarchia ül a nyakán. Tulajdonképpen olyan, mint egy gazdaállat. Bár a sokcsillagos lobogót ott lengeti a szél minden ház kerítésén, a birodalom erkölcsileg és kulturálisan foszlásnak indult, és a lágy részek rothadásában ott gőzölög a hollywoodi szubkultúra, amely megfertőzte az egész világot. Amit annak idején ott véghez vittek – hogy miután megtisztították a kontinenst az őslakos indiánoktól, majd becipeltek sok millió afrikai rabszolgát –, napjaink Európájában szinte ugyanaz a folyamat játszódik le a szemünk előtt, csak ezt a népvándorlást „menekültügynek” nevezik. Amit nem megállítani, de menedzselni, „szabályozni” akarnak. Ehhez akarnak társítani még egy idegen háború pénzelését, idegen érdekek kiszolgálását.
Ady Endrével feltehetjük a kérdést: „Hát mi lesz ebből, tekintetes úr?”.
Megjelent a Magyar7 2024/1.számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
