A kínai vezér magyarországi látogatásának mellékkérdése a névátírás. Sajnos ebben is érvenyesül egy rossz magyar hagyomány.
Létezik ugyanis magyar akadémiai átírás egy csomó nem-latinbetűs nyelvre. Ezek nagy része – röviden – marhaság. Én magam nem is használom egyik magyar „kötelező” átírást se, pl. a bolgár nevek átírásánál az MTA előírja a magyar „gy”, „ny”, „ty” betűk használatát, ami teljes abszurdum bárki számára, aki ismeri kicsit is bolgárt – én természetesen egyiket se használom soha. (Egyet használok azért: az ógörögöt, megszokásból.)
Szóval visszatérve a kínai vezérre, egyes magyar médiák szerint Hszi Csin-ping jött, más médiák szerint meg Xi Jinping. Az egyik a magyar akadémiai átírás, a másik a hivatalos kínai átírás.
Elvileg Magyarországon kötelező az akadémiai, de a valóságban ezt nem tartják be állami szinten se. Én még nem láttam magyarországi kínai esetében olyan magyar papírt, melyben a magyar hatóság átírta volna a nevet az akadémiai rendszer szerint. A jellemző eljárás: jön a kínai, mutatja az útlevelét, abban ott van a neve kínai írásjelekkel és hivatalos kínai latinbetűs átírással, a magyar ügyintéző pedig az utóbbit írja le a dokumentációba.
A kínai nyelvről elég keveset tudok. Ismerem nagyjából a sztendert kínai kiejtés alapjait és tudom hogyan kell olvasni a pinyint (ez a hivatalos kínai latinbetűs átírás neve). De ez most pont elég.
A x betű esete bonyolult. A kínaiban több olyan hang is van, ami a magyarban hiányzik. Egyrészt vannak hehezetes mássalhangzók, másrészt lágy cs és lágy s, továbbá alveoláris cs és s (azaz a magyar c-hez és sz-hez képest hátrább ejtettek) – ez utóbbi négyet a pinyin „j”, „x”, „zh”, „sh” betűkkel jelöli.
A régi angolszász átírásban a „x” átírása még „hs” volt, már rég nem használatos, de a magyar akadémiai átírásban maradt „hsz” alakban. Valójában súlyos tévedés, magyarul ez „s” és „sz” közötti hang.
Még valami, ami gondot jelenthet.
A legtöbb európai nyelv jellegzetessége, hogy a szonoráns hangok alapesetben zöngések (a magyarban pl. ez kizárólagos, azaz nincs zöngétlen szonoráns hang, a magyar szonoránsok mind zöngések: a magánhangzók és a következő mássalhangzók ezek – m, n, ny, j, l, r), míg az obsztruens hangok (az összes többi) alapesetben zöngétlenek, viszont itt gyakoriak a zöngés hangok is (lásd a magyar zöngétlen-zöngés párokat: p-b, t-d, k-g, ty-gy, c-dz, cs-dzs, f-v, sz-z, s-zs).
A kelet-ázsiai nyelvek esetében viszont ez abszolút nem így van. Ott a jellemző helyzet az, hogy az osztruensek esetében a zöngésség szinte mindig csak helyzeti, azaz nincsenek zöngés osztruens fonémák. Kb. ezt úgy kell elképzelni, hogy nincs önálló „b” hang, de a „p” ejtése bizonyos helyzetekben „b”.
Mivel ez így van, a kelet-ázsiai átírásoknál, a pinyinnél is – európaiak számára zavaró módon – a zöngés betűk nem jelentenek zöngés hangot. A pinyinben pl. a „b” nem „b”-t jelent, hanem „p”-t, míg a „p” pedig hehezetes „p”-t jelent, viszont az előbbi egyes esetekben „b”-nek ejtendő.
Ugyanez igaz minden zöngés betűre! Lásd a Xi Jinping névben a „j”-t: ez lágyan ejtett magyar „cs” hang – azonos a szerb/horvát ć betűvel jelölt hanggal -, mely azonban bizonyos esetekben lágyan ejtett „dzs”. Itt azonban az ejtés lágyan ejtett „cs” marad. A magyar „csinping” átírás tulajdonképpen itt elég jó, bár jobban közelít hozzá a „csjinpin” vagy „tysinpin”.
Továbbiakban nem részletezném. Az l-r „kérdés” meg eleve közismert.
Szerintem egyszerűen használjuk a kínai átírást, hagyjuk a magyar akadémiai szörnyűségeket! Különösen mivel a pinyint már Tajvan is elfogadta pár éve, pedig számukra ez politikai kérdés is volt: sokáig nem fogadták el, mert kellemetlen volt, hogy egy kommunista találmányt vesznek át.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
